Kopatsy Sandor gondolatai

 

Kopátsy Sándor                XK                    2010-12-12

 

 

A rövid válasz. Mert a klasszikus közgazdaságtan a tőkés osztálytársadalom tudománya volt, a jelenkori fejlett társadalom pedig már nem tőkés-, de még osztálytársadalom sem.

Miért nem tőkés társadalom a jelenkori fejlett társadalom?

Több okból.

1. Mert ebben már nem a fizikai tőke, hanem a szellemi tőke a társadalom szűk keresztmetszete. Ráadásul a fizikai vagyon akkor szinte csak tőkeként működhetett hatékonyan, a szellemi vagyon döntő többsége pedig személyi tulajdonban van. Ennek a társadalomnak egészen más közgazdaságtanra van szüksége.

2. Mert már nem túlnépesedő, még a létszám fenntartását is társadalmilag ösztönözni kell. Érthetetlen módon, a társadalomtudományok számára nem tudatosult, hogy minden osztálytársdalomnak, a tőkésnek is elsődleges feladata volt a túlnépesedés elleni védekezés. Ezt még az osztálytársadalmak legjelentősebb kritikusai sem vették tudomásul, sőt csupa olyan javaslattal álltak elő, ami nem fékezte, hanem tovább gyorsította az eleve elviselhetetlenül gyors népszaporulatot. A forradalmárok mindegyike elsősorban olyan reformokat javasolt, amelyek még gyorsabb népszaporulatot eredményeztek volna.

- Egyenletesebbé akarták tenni a jövedelemelosztást. Ez csökkentette volna a többség nyomorát, ami a magas halálozás elsődleges oka volt. Ezt a jogos kritikát a forradalom ellenfelei sem vetették fel.

- Meg akarták szüntetni a háborúkat. A tőkés osztálytársadalmak ötezer éves történetében nem fordult elő mégy egyetlen olyan század sem, amiben a háborúk, közvetlenül és közvetve nem voltak jelentős halálok. Könnyű lenne kiszámolni, hogy a túlnépesedés milyen gyorsan összeomlasztotta volna az osztálytársadalmakat.

- Fel akarták számolni a gazdagok luxusát és kincsképzését. Minden osztálytársadalomban jellemző volt a keletkező források nagy többségének elpocsékolása. De az egyetlen történésznek sem jutott eszébe, hogy nem voltak gazdasági hatékonyságot növelő felhalmozási célok, mert nagyon lassú volt a technikai fejlődés.

- A tudás fejlesztését elsődleges társadalmi élnek tekintették. Még nem találkoztam annak felismerésével, hogy nemcsak a zsidó-keresztény-mohamedán vallásban volt eredendő bűn a tudásvágy, hanem ez minden osztálytársadalom közös feladata volt.

Ezzel szemben minden jelenkori fejlett társadalomban a feni négy cél megfordult.

- A társadalom az elvont jövedelmek egyre nagyobb hányadát úgy osztja vissza, hogy csökkenjen az elsődleges jövedelmek differenciálódása. Még senki nem számolta ki, hogy milyen nagy lenne a népesség csökkenése, ha az állam nem csökkentené az elsődleges jövedelmek differenciáltságát, ha nem támogatná a szegény rétegekben a gyermekvállalást.

- Hatvan éve nem volt háború a fejlett világban. De még az elmaradt világban csendőr szerepet játszó háborúkban is gondosan vigyáznak arra, hogy részükről ezek minél kevesebb emberáldozattal járjanak. Annak sincs hangja a társadalomtudományokban, hogy a háborús kiadások részaránya a nemzeti jövedelemből, a tizedét sem teszi ki annak, ami minden osztálytársadalomban jellemző volt.

- A felhalmozási forrásokból viszonylag ki hányadot emészt fel a luxus és a kincsképzés. A fejlett társadalmak egyik kiemelt feladata a felhalmozási források racionális felhasználása. Ez nem jelenti azt, hogy nincs jelentős pocsékolás.

- A szellemi vagyon növelése az egyik legfontosabb feladat. Ez sem jelenti azt, hogy ez a társadalmi cél maradéktalanul megvalósul, de mint cél, jellemző.

A jelenkori fejlett társadalmak mozgástörvényeit azért sem értjük meg, mert a klasszikus közgazdaságtan eszközrendszerével vizsgáljuk. Ezért tartom indokoltnak, hogy röviden bíráljam, mielőtt a jelenkori fejlett társadalmak közgazdaságtanára térnék.

A közgazdaságtan a tőkés társadalom gazdasági működésének volt a tudománya, ezt a feladatát sem volt képes hibátlanul betölteni. Elsődleges hibája az volt, hogy kimerült a tőkés vállalkozási érdek elemzésében, nem fordított figyelmet az emberi tényezőkre, illetve az ember milyenségének szerepét teljesen mellőzte. Ez alól csak néhányan tartották a vállalkozó viselkedését fontosnak. Az első a német politológus, Max Weber volt, aki tapasztati alapon állapította meg, hogy a tőkés osztálytársadalom hatékonyan csak a puritán népek körében működik. Megállapította, hogy a tőkés osztálytársadalom csak ott versenyképes, ahol az emberek eleve szorgalmasak, takarékosak, beosztók, fegyelmezettek, becsülik a munkát és a tanulást.

Nem véletlen, hogy Max Weber zseniális felismerését a közgazdászok eleresztették a fülük mellett. Pedig már száz éve, Weber idejében egyértelmű volt a tény, hogy minden puritán nép viszonylag gazdag. Ez napjainkban még sokkal markánsabban jelentkezik azzal, hogy a távol-keleti népek még a Nyugat puritánjainál is gyorsabban fejlődnek.

A klasszikus közgazdaságtannak még nagyobb hibája, hogy a népszaporulatból fakadó gazdasági feladatokat figyelmen kívül hagyta. Az elmúlt közel kétszáz év legnagyobb problémái a gyors népszaporulatból fakadtak, és fakadni fognak. Ezt az egyértelmű tényt azért hagyta figyelmen kívül a klasszikus közgazdaságtan, mert a tőkés vállalkozó, és a tőkésállam érdekét nem sértette a túlnépesedés.

- A tőkés vállalkozó jól járt, ha nőtt a munkaerő kínálata, ezzel csökkent a bérköltsége.

- Nem hárult a tőkésosztályra a munkanélküliek, a munkaképtelenek, a gyerekek eltartása.

A tőkés világgazdaságban, és világpolitikában, vagyis az imperializmusban az állam hatalma, mindeneke lőtt a vetélytársaival szembeni ereje elsősorban a lakosságának nagyságától függött. A nem dolgozók eltartásáról nem kellett gondoskodni, a háborúban pedig előnyt jelentett.

Érdekes módon, a tudás üldözése tekintetében a tőkésállam és a tőkésosztály érdeke között a szellemi vagyon tekintetében nem állt fenn a teljes egység. A tőkésállam számára a tudás, a nagyobb szellemi vagyon előnyt jelentett. Egyrészt a másik államokkal szemben, akár háborúban is, jobban tudta érvényesíteni az akaratát, másrészt a hatékony közigazgatáshoz szüksége volt a lakosság írni és olvasni tudására.

Ezzel szemben a tőkés gazdaságnak még a korábbi társadalmaknál is alacsonyabb volt, a nagy többség esetében, a minőségére, a tudására. Még nem találkoztam annak felismerésére, hogy a tőkés termelés minőségi munkaerővel szemben támasztott igénye, még a sokkal elmaradottabb osztálytársadalmakénál is alacsonyabb volt. Elég arra gondolni, hogy mennyivel több tudást, képességet igényelt a kisipar, kiskereskedelem és a szállítás, mint a tőkésvállalkozás. Az utóbbinak ugyan szüksége volt egy viszonylag szűk minőségi felső irányítóra, de a munkások óriási többsége esetében elég volt azok fizikai ereje. A munkások többségének nem kellett gondolkodni, elég volt a fizikai erejük.

A klasszikus közgazdaságtan képtelen volt válaszolni, sőt tudomásul sem vette a kor két legnagyobb problémáját.

I. Nyugaton, már a 20. század elejére egyértelművé vált, hogy a fejlett társadalmakban megállt a népesség szaporodása, ugyanakkor példátlan mértékben felgyorsult az elmaradottabbakban. Ebben a században többel szaporodott az emberiség, mint megjelenése óta eltelt százezer évben összesen, és ez a szaporulat tejes egészében a reménytelen társadalmakban történ.

II. A fejlett társadalmakban a tőkehiányosságot felváltotta tudás hiányossága. A 20. század második felére egyértelművé vált, hogy Nyugaton csak a puritánok, Keleten csak a konfuciánusok léphetnek az élvonalba. Azok is csak akkor, ha megállt, illetve megállították a népszaporulatot.

Annak megértése érdekében, hogy választ adhassunk a kérdésre, miért mondott csődöt a klasszikus közgazdaságtan, röviden elemzem a létrehozó okokat.

A gazdaságtörténészek csak az új találmányok forradalmi szerepét hangsúlyozzák, de nem veszik figyelembe. Mivel ezek hatékonysága többszöröse volt a korábbi iparnak és szállításnak, azok felszerelése, és a működtetésükhöz szükséges tudás értékét vesztette. Az új technikai találmányok a korábbi ipar és szállítás eszközei értékét felemésztették. A klasszikus közgazdaságtan felhalmozásnak tekinti az új technikai feltételinek megteremtését, holott az ugyan a tőkésosztály, a gazdaság tőkés szektora számára felhalmozás volt, a társadalom számára azonban csak az elveszett vagyonérték pótlása. Csak azt a vagyonértéket pótolta, amit megsemmisített, és azt az új uralkodó osztályhoz rendelte át, aminek többsége korábban a kisárutermelőké volt. Ennél a szemléletnél semmi sem bizonyítja jobban, hogy a klasszikus közgazdaságtan csupán a tőkésosztály érdeke alapján működött.

Ez nem azt jelenti, hogy a tőkés osztályérdek nem társadalmi érdeket szolgált. Az ipari forradalom olyan technikai változásokat hozott, elsősorban az iparban és a szállításban, aminek hasznosítása a tőkésosztály érdekérvényesítését követelte meg.

Az osztálytársadalmak mindegyikét jellemezte, hogy csak egyetlen osztály érdekének maximális kielégítésén keresztül, a nagy többség érekének rovására, valósulhat meg a társdalom érdeke.

A társadalomtudományok máig nem ismerték fel, hogy szaporodó népesség esetén, a társadalom érdeke csak egyetlen osztály érdekérvényesítő hatalma valósulhat meg. Minden osztálytársadalom elsődleges feladata a népszaporulat megfékezése volt.

A társadalomtudományok máig nem tették fel a kérdést:

E kérdést csak akkor tudjuk megválaszolni, ha belátjuk, hogy az osztálytársadalom megszűnésének elsődleges feltétele, hogy leálljon a népesség növekedése.

Mivel a társadalomtudományok fel sem ismerték, hogy akárcsak minden faj, az ember sem engedheti meg magának, hogy a népessége korlátlanul növekedjen. Ugyanakkor az emberi fajnak szaporodási tulajdonsága, hogy minél jobban él, annál jobban szaporodik. A termelésre áttért őseink életmódja jelentősen megjavult, és növekedett a halálokok legyőző képessége. Ennek megfelelően nőtt a gyermekvállalás és hosszabbodott az élet, megnőtt szaporodás. Méghozzá sokkal gyorsabban, mint ahogyan növekedhetett a természeti környezetében az eltartó képesség. Mivel az embernek egyre megnőtt a hatalma az ellenségeivel szemben, csúcsragadozóvá vált, maga kellett vállalni a hall fú okozójának szerepét.

Bármennyire nyilvánvaló, hogy az emberi társdalomnak kellett magra vállalni a szaporodásának féken tartását. A társadalomtudományoknak csak azt kellett volna felismerni, hogyan szaporodott volna az emberiség, ha nem pusztítja önmagát, rádöbbenhetett volna arra, hogy szinte minden, amit az osztálytársadalmakban embertelennek tart, az ember érdekét szolgálta. Vagyis, a természettudományok elve szerint, ami általános jelenség, annak oka van, az a faj érdekét szolgálja.

A történelem egyértelműen azt bizonyította, hogy az osztálytársadalmak minden „embertelensége” az emberi faj érdekét szolgálja. De még addig sem jutottunk el, hogy fajunk szaporodási törvénye, hogy minél jobbak az életkörülmények, annál szaporább.

Azt nem lehetett előre látni, hogy lesz a jólétnek és a tudásnak egyszer olyan magas szintje, ami után megszűnik a túlszaporodás veszélye. Ez történt meg a 20 század második felében a fejlett nyugati társadalmakban. Kiderült, hogy a mintegy tízezer dollár/fő, és 12 év/fő iskolázottság esetében olyan alacsony lesz a gyermekvállalás, hogy a gyorsan növekedő várható életkor ellenére sem nő a létszámunk.

Két páratlan adottságnak köszönhetően, a Nyugat legerősebb tőkés osztálytársadalmai gyorsabban gazdagodtak, mint ahogy nőtt a népsűrűségük. Ez két páratlanul kedvező, szerencsés előfeltételnek köszönhetően, jött létre.

I. Az alig néhány millió négyzetkilométeren elő Nyugat-Európa tőkés osztálytársadalmai hirtelen összességében közel hússzor akkora életteret találtak. A két Amerika és Ausztrália ötven millió, lényegében lakatlan életteret jelentett. Ezért a nyugati társadalmak élettere tízszeresnél is nagyobbra növekedett.

Az osztálytársadalmak ötezer éves történetében még tized ekkora élettér növekedés sem fordult elő. Ez bármennyire egyedülálló, csak évszázadok alatt vált a népszaporulat jelentős hányadát felvevő élettérré. A 20. század végére azonban több nyugat-európai ember utóda él az új világban, mint Európa nyugati felén. Sőt Észak-Amerika lett a jelenkor vitathatatlan szuperhatalma, ami az elmúlt két világháború során Európa nyugati felét megmentette a barbárosodástól.

Az új kontinensek feltárása nemcsak új életteret biztosított a túlnépesedő Nyugat számára, hanem az onnan behozott kincsek, nyersanyagok, haszonnövények jelentősen megnövelték Európa népességeltartó képességét. Elég csak arra gondolni, hogy az elmúlt kétszáz évben milyen népességeltartó képességet növelt a burgonya, a kukorica, a bab, a paradicsom meghonosítása. Ezek nemcsak fontos táplálkozási forrást bővítettek, de a két Amerika, főleg a legutóbbi száz év során, igen jelentős élelmiszert szállított Európába.

Érdemes volna eljátszani a gondolattal, hogyan alakul az emberiség utóbbi ötszáz éve, ha a kínaiak szállják meg a két Amerikát és Ausztráliát. Pedig ötszáz éve ehhez nekik sokkal jobb óceánjárási adottságaik, és sokkal több potenciális telepesük állt volna rendelkezésre.

II. Európa nyugati felén élő társadalmak gyarmatosították, kizsákmányolhatták szinte az egész világot. A történészek százszor annyit foglalkoznak a nyugat-európai imperialista országok közötti csetepatékkal, mint azzal, hogy ez mekkora extra jövedelmet hozott a nyugat-európai népeknek. Pedig aligha vitatható, hogy a gyarmattartás lényeges többletjövedelemhez juttatta a tőkés osztálytársadalmakat. Ugyanis a gyarmatok nélkül sokkal lassabb lett volna annak a jövedelmi szintnek az elérése, amelynél leáll a túlnépesedés. A tudománynak egyelőre még fogalma sincs arról, hogy a lassabb gazdagodás mennyire keresztülhúzhatta volna a népszaporulat leállás megtörténtét.

E két meseszerű feltétel mellett is még mindig akkora volt a túlnépesedési nyomás, hogy egyrészt továbbra is nagyon kemény belső kizsákmányolásra, és példátlan méretű világháborúkra volt szükség, hogy a 20. század közepére megálljon a túlnépesedés. Ahogy létrejött ez, nagyon gyorsan, minden erőszak nélkül, Európa nyugati felén, és Észak-Amerikában megszűntek a tőkés osztálytársadalmak, és létre jöttek a jelenkori osztálynélküli társadalmak. Ez a spontán, békés és az átélői számára is észrevétlen minőségi átalakulás bizonyítja, hogy az osztálytársadalmakat nem az emberben lévő kegyetlenség, hanem a társadalmi érdek hozta létre.

Ez, bármennyire nyilvánvaló, a társadalomtudományok számára még mindig nem tudatosult.

A népszaporodás megállása, és a puritanizmus esetén az osztálynélküli társadalom spontán kialakulása még világosabban igazolódott a Távol-Keleten, ahol a lakosság viselkedési kultúrája még a Nyugaténál is puritánabb. Ami ott történt az utóbbi ötven évben, iskolapéldája annak, hogy a jelenkori társadalmi és gazdasági sikernek két előfeltétele van.

A Távol-Keleten, mint minden öntözéses növénytermelő társdalomban, a túlnépesedés már nemcsak évszázados, de évezredes jelenség. Az életvitelt pedig a puritanizmus jellemzi. E térség legfejlettebb, kisebb államai, a hidegháborúnak köszönhetően, kegyelmi állapotban, az egész Nyugat védelmét élvezve, példátlanul gyorsan gazdagodhattak, és gyorsan nőtt az eleve magas iskolázottság. Tehát megállhatott a népszaporulatuk. Ennek köszönhetően Japán, Szingapúr, Hong-Kong, Tajvan és Dél-Korea olyan gyorsan gazdagodott, fejlődött, amire a Nyugat történetében nem volt példa.

Az ennél is nagyobb csodát azonban Kína produkálta. Az egymilliárdnál is népesebb és még nagyon szegény ország számára durva erőszak nélkül nem lehetett a gyors népszaporulatot megállítani, azaz a gyors fejlődés alapfeltételét megteremteni. Erre csak a nagyon kemény politikai diktatúra lehet képes.

Bevallom, nincsenek ismereteim arra, hogy milyen elvi, illetve gyakorlati megfontolásokból történt a népszaporulat leállítása. A kínai vezetés, hála a mandarinoknak, évezredek óta sokkal inkább tudatos, nem annyira érzelmi, és spontán, mint a nyugaté, tehát jogos a feltevés, hogy felismerték az évi mintegy húsz-harmincmilliós többletnépesség olyan gazdasági igényeket támaszt, ami mellett nem oldható meg az egy laksora jutó jövedelem, és vagyon gyarapítása. E két mutató csak olyan társadalomban növelhető, ahol nem nő számottevően a lakosság. Ezért a tudatosságban nem kételkedem. Annál inkább kételkednek a nyugati politikusok és társadalomtudósok. Ezek a kínai családtervezést nemcsak bűnnek, hanem hibának is minősítik. Pedig ez a kínai csoda előfeltétele. Az a Nyugat okosait nem zavarja, hogy a családtervezés óta Kína példátlan gazdasági sikereket ér el. Jelenleg, egy lakosra vetítve, három-négyszer gyorsabban növekszik, mint bármelyik nyugati társadalom.

Jelenleg a Nyugat hozzáállását a kínai családtervezéshez a tudományos ostobaság jellemzi. Álláspontja szerint a módszer, az elért eredményességnél fontosabb előfeltétel. A társadalom egyedeinek politikai szabadságát kell maximalizálni, és nem pedig azok elvárásait. A nyugati politikát és társadalomtudományt az jellemzi, hogy nem az eredmény, hanem a módszer az elsődleges. Ebben a lakosságnak sincs joga másként dönteni. A kínai politika támogatottsága messze meghaladja a nyugati demokráciákét, mégis diktatúra. A Nyugat nem fogadja el, hogy a lakosság joga dönteni, hogy mit tart elsőnek, a nagyobb személyes szabadságot, de lassabb gazdagodást, hagy a gyorsabb gazdagodás érekében a kisebb politikai szabadságot. Megtagadják a társadalom többségétől a jogot, hogy a módszerekben maga döntsön.