Kopatsy Sandor gondolatai

Kopátsy Sándor                PP                   2010-11-24

 

 

A hazai, alkotmányt féltő politikai ellenzék klasszikus bizonyságát adja annak, hogy a politikusok önmagukért vannak. Minden fellépésük azt bizonyítja, hogy a társadalom szolgálatát szinte csak az alkotmány biztosítja. Az nem zavarja őket, hogy a választók elvárásai egészen más sorrendet mutatnak. Az még kevésbé, hogy az alkotmány soha, semmi garanciát nem jelentett annak érdekében, amit a közvélemény elvár.

Ezrével készítenek felméréseket arról, mit vár el a közvélemény. Ezek közt még nem találkoztam olyannal, amiben az első tíz között szerepelt volna a jobb alkotmány, a sajtószabadság, az alkotmánybírák függetlenségének szentsége.

Ennek érdekében nem találkoztam olyan példával, amikor az alkotmány érdeme lett volna a magasabb foglalkoztatás. A szakszervezetek erre a feladatra magukat tartják a megfelelő fórumnak. Ez sem igaz. A szakszervezetek ugyan jó szolgálatot tesznek annak érdekében, hogy nehezebben lehessen a már dolgozót elbocsátani. De még mindig nem ismerték fel, hogy nem az elbocsátás módját kell keményíteni, mert ez többet árt, mint használ a foglalkoztatásnak. Minél nehezebb elbocsátani, annál óvatosabbak lesznek a munkáltatók az új munkaerő felvételekor. Többek között, ezért nem találtam arra sem példát, hogy az erősebb szakszervezetek estén magasabb a foglalkoztatás.

Az alkotmány elsődlegességét hangsúlyozók még odáig sem jutottak el, hogy mitől függ a dolgozók érdekvédelme. Csak a munkaerő hiányától. A munkajogi szabályozásnak nincs foganatja ott, ahol nagy a munkanélküliség. Márpedig nálunk kimagaslóan nagy a munkanélküliség. Ez akkor derül ki, amikor csak a „nyilvántartott” munkanélkülieket tekintjük annak. Annál sokkal szomorúbb a kép, ha a munkaképes korosztályokon belül nézzük a foglalkoztatottak arányát. Ennek tükrében világos, hogy nem az alkotmány minőségén kell rágódni, hanem azon, hogyan tudjuk a foglalkoztatottságot 70 százalék fölé emelni, hogyan tudunk minimálisan egymillió új munkahelyet teremteni. Ha ez sikerül, a dolgozók jogállása megerősödik, akkor is, ha gyenge az alkotmány.

A munkavállalók jogát, tekintélyét, csak az lesz képes erőssé tenni, ha a munkavállalót keresők nehézséggel találkoznak. Ha egy üres munkahelyre tízen válogatnak, akkor a munkavállalónak csak egy értéktelen papír, amire a jogát írták.

Erre tanította meg a magyar népet a bolsevik rendszer. Abban az alkotmány csak papír volt, de a munkás volt az úr. A csepeli szakmunkások nem értették, hogy az értelmiség miért fél a pártitkároktól, a tejhatalommal rendelkező igazgatóktól, hiszen ők nem félnek. A bolsevik rendszerben a munkásoknak a teljes foglalkoztatás adott a társadalom érdekénél is nagyobb hatalmat. A rendszerváltás ugyan létrehozta a demokratikus alkotmányt, de mit érnek vele, ha félni kell a munkájuk elvesztésétől. Ezzel szemben az értelmiségieknek nem kell az óta félni, azt írhatnak, mondhatnak, amit akarnak. A közvélemény 99 százaléka azonban nem írni, hanem a munkájából megélni akar.

Nagyon tévednek azok, aki a kisemberek személyi és vagyonbiztonságát a rendfenntartókkal akarják megoldani. Az is felháborító volt, hogy a kisebb tolvajlásokat, betöréseket nem büntették, de a bűnözés oka nem ez volt, hanem a nagyon széles réteg munkátlanságra kárhoztatása volt. Örömmel olvastam, hogy Orbán Viktor is elismerte, hogy a közbiztonság a Kádár rendszerben volt jobb, és az egyetlen megoldás a munkahelyek teremtése. Ő sem az alkotmányt nevezte meg.

Az ellenzék azonban a hibát az oktatás, és a szabad iskolaválasztás módszerben látja. A közvélemény azonban tudja, hogy a fő ok az új korosztályok mögötti háttér romlása. A tanulók egyre nagyobb hányada olyan családokból kerül ki, ahol a gyermekek iskoláztatását másodlagosnak tartják. Az iskoláztatás hatékonysága ugyancsak elsősorban a foglalkoztatás színvonalához igazodik.