Kopátsy Sándor EO 2010-11-23
A LEGJOBB BEFEKTETÉS A HATÉKONY GYERMEKNEVELÉS
Fajunk történetében a gyermekvállalás volt mindig az öregkori ellátás biztosítéka. A társadalomtudomány nem tárta fel, hogy egészen a jelenkorig, a szülői érdek több gyermeket eredményezett, mint amennyire a társadalomnak szüksége volt. Ezért nehezedett minden osztálytársadalomra a túlnépesedési nyomás.
Ez szinte csak az utóbbi ötven évben szűnt meg annak következtében, hogy megszűnt a családi vállalkozások folytonossága, többek között ez is szerepet játszott abban, hogy lecsökkent a gyermekvállalás. Ezzel egy időben a gyermekneveléshez fűződő társadalmi érdek a sokszorosára nőtt, és minőségi igénnyé vált.
A tudományos és technikai forradalomnak köszönhetően, a minőségi munkaerő kereslete lényegében kielégíthetetlenné nőtt. Ugyanakkor a szülők egyre kevésbé számíthatnak a gyermekei jövedelméből való részesedésre. Nekik a jól érvényesülő gyermek elsősorban szülői öröm, büszkeség, az eredményes nevelésre fordított költség megtérítésére nem számíthatnak. Annál inkább számíthat rá a társadalom. A társadalmi érdekeltség azonban csak akkor érvényesül, ha a szülőket is érdekeltté teszik az eredményes gyermeknevelésben.
A szülők érdekeltségét csak két módon lehet megteremteni.
1. A gyermeknevelés állami támogatása nem annyira a gyerekek számával, mint az oktatásuk minőségével legyen arányos. Ez történhetcsaládi adókedvezménnyel és az oktatási eredmény külön jutalmazásával. Az előbbi hiányossága, hogy kirekeszti a kisebb jövedelmű családokat az eredményes oktatás jutalmazásából. Előnye, hogy azokat támogatja, akik az eredményes gyermeknevelés anyagi és szellemi feltételeivel a leginkább rendelkeznek. Ezt a módszert ki kell egészíteni azzal, hogy az adókedvezményekben nem részesülő szülők utólag, jutalomként megkapják az adókedvezményben részesülők által élvezett összeget.
2. Az öregkori ellátást nem a jövedelemarányos nyugdíjjal, hanem a gyermeknevelés eredménye alapján kell fizetni. Ez azt jeleni, hogy nem azoknak lesz nagy nyugdíjuk, akik nem vállaltak gyereket, hanem csak a minél nagyobb keresetre törekedtek, hanem azoknak, akik két-három gyereket diplomás szintre neveltek. A két diplomás gyermek szülei kapjanak nagyobb nyugdíjat, mint azok, akinek ugyan nyolc gyermekük volt, de nem iskoláztatták őket.
Azt, hogy mennyit ér a képzett és képzetlen munkaerő, az Egyesült Államok múlt évi munkanélküliségi és béradatain illusztrálom.
2009-ben viszonylag magas volt a munkanélküliség, 7.9 százalék. Ezen belül a diplománál magasabban képzettek körében csak 2.4 százalék. Ez gyakorlatilag megfelel az ideálisnak. Ezzel szemben a középiskolát sem végzettek esetében a munkanélküliségi ráta 14.6 százalék az átlag közel kétszerese, a legjobbaknak pedig hatszorosa volt.
Ezzel szemben a magasan képzettek jövedelme az átlag kétszerese, heti 1530 dollár. A képzetlenek keresete heti 1080 dollárral kisebb, mint a szakmai elité. Vagyis az elmúlt évben az Egyesült Államokban évi 55 ezer dollárral több a magasan képzettek keresete, mint a képzetleneké. Ez a különbség még tovább nő, ha figyelembe vesszük, hogyan hatnak a költségvetésre. Mennyivel kedvesebb adót fizetnek, mennyivel több munkanélküli segélyt vesznek fel.
A számszerű különbségnél is sokkal nagyobb az okozott erkölcsi kár. A képzetlenek gyerekiből mennyivel kisebb értékű munkaerő lesz, mennyivel nagyobb lesz azok és gyermekik között a bűnözés.
Az elemzett adatok még két fontos következtetésre is alapot adnak.
1. A bérkülönbségek még sokkal nagyobbak volnának, ha minden képzettségi szinten olyan bért fizetnének, ami mellett azonos a munkanélküliségi ráta, vagyis a munkaerő piaci kereslet, és kínálat aránya.
2. Nem a bérek színvonala, hanem a munkaerő minősége teremt munkaalkalmat. A jó munkaerő lehet akármilyen drága, versengenek érte, és a gyenge minőségű akármilyen olcsó, nincs megfelelő kereslete. Vagyis, nem a bérjárulékot kell csökkenteni, hanem a munkaerőt képezni. Azt pedig nem lehet semmivel jobban ösztönözni, mint az öregkori ellátás mértékét a gyermeknevelés minőségéhez kötéssel.
A társadalmi fejlődés azon fogát ahova a nálunk most születetteknek 40-50 év múlva el kell jutni, jól jellemezheti az a színt, ahol ma az Egyesült Államok tart. Tegyük még hozzá, hogy minél messzebb jut a tudomány és a technika, annál jobban fog differenciálódni a munkaerő minősétől függő hatékonysága. Ezért a jelenkori társadalom semmivel sem tehet annyit a távlati, 40-50 éves jövője érdekében, mint azzal, ha a szülők jövőjét elsősorban arra építi, milyen hatékonyan nevelik fel a gyermekeiket.
Ajánlásom: A fentihez hasonló magyar adatokat is fel kell dolgozni.
