Kopátsy Sándor EP 2010-11-19
EZ A TÁRSADALOM MÁR NEM AZ A TÁRSADALOM
Fajunk történetében a termelésre való áttérés óta a jelenlegi fejlett társadalmak kialakulása a második nagy minőséi fordulat. Ennek ellenére a társadalomtudományokban szinte tudomást sem vettek róla. A jelenkori fejlett társadalmak ugyan minőségileg mások, a gazdaságát mégis úgy működtetik, mintha tőkés osztálytársadalmak volnának.
Fajunk megjelenése óta, egészen mintegy az utolsó öt, nyolc ezer évig, gyűjtögetésből élt. Nagyon lassan elterjed, berendezkedett szinte minden természeti környezetben, de ott tízezer évek során sem tudta lényegesen növelni a térég eltartó képességét. A természetes szaporodó képessége biztosította, a húszas évek elején lévő várható életkor mellett is, a létszáma hosszú távú stabilitását. A megélhetési módja, és a szaporodása lénygében természete egyensúlyban volt.
A jégkorszak végét jelentő felmelegedés folytán kialakult éghajlatváltozás néhány térségben, azonban arra kényszeríttette, hogy rátérjen a növénytermelésre és az állattartásra. Ennek következtében az életfeltételek, mindenek előtt a táplálkozás, biztosabbá vált, és a várható életkor néhány évvel meghosszabbodott. Ez a néhány év azonban jelentősen felgyorsította a népszaporulatot. Elég arra gondolni, hogy a nők termékeny életkorának négy, öt éves meghosszabbodása is további két szüléssel járt.
Ennek következtében, a megsokszorozódott eltartó képesség ellenére is gyorsan beállt a túlnépesedés. Ez ellen a társadalomnak magára kellett vállalni a túlnépesedés féken tartását. Így jöttek létre az osztálytársadalmak, amik elsődleges faladata a túlnépesedés megfékezése.
Mivel a társadalomtudományok nem vették tudomásul, hogy az osztálytársadalom azért olyan, amilyen, mert féken kell tartani a népszaporulatot, nem is érhették meg azok működését, a társadalmak legjobbjai az „embertelenséget” ki akarták iktatni. Ahogyan ma is teszik a kevésbé fejlett és iskolázott társadalmakban.
Az osztálytársadalmak megértéséhez elég lett volna figyelembe venni, hogyan alakult a népességük, ha nem maga a társadalom a legnagyobb halkálokozó. Egyetlen faj sem viselheti eltartósan az évi 1 százalékos népesség növekedést. A társadalom népességszabályozása nélkül azonban ennél sokkal gyorsabb spontán növekedés történik.
Minden osztálytársadalom a spontán népszaporulat ellen négy eszközzel védekezett.
1. A lakosság óriási többségét, minimum kilenc tizedét, mesterségesen szegénységbe kényszeríttette. Ezzel a mesterségesen előállított nyomorral megnövelte a halálozást. Ma már nem kétséges, hogy az osztálytársadalmakban a legnagyobb halálok a nyomor volt. A nyomort fokozó újraelosztásról később kifejtem az álláspontom.
2. A jövedelmek jelentős hányadát fegyverkezésre, hadviselésre fordította. A fegyverkezéssel, háborúkkal járó kiadások fokozták a nyomort, terjesztették a járványokat, közvetve és közvetlenül jelentősen hozzájárultak a halálozáshoz.
3. A fennmaradó jövedelmet luxusra, kincsképzésre, improduktív felhalmozásra fordították. A forrásokkal való pazarlás célja a nyomor, a fő halálok fokozása volt.
4. Igyekezetek elnyomni az ember rendkívül fejlett agyának hasznosítását, üldözték a tudásvágyat. Arra csak a jelenkor világít rá, hogy az emberi agyban milyen óriási tartalék rejlik.
A 20. század végére, néhány nyugati társadalom, elért a fejlettség azon fokára, amikor megáll a spontán népszaporulat, nincs többé szükség az osztálytársadalmak „embertelenségére”.
Kiderült, hogy a jómódú és magasan iskolázott ember, ha adva van már a fogamzásgátlás biztos, olcsó megakadályozása, nem szaporodik.
A tudományos és technikai forradalom a korábbi, elsősorban mennyiségi munkaerőigényt a munkaerő minőségével szembeni igénnyé fordította át. Nem több és olcsóbb, hanem a minél jobb munkaerő lett a társadalom igénye.
A körülmények szerencsés összejátszása következtében a Nyugat fejlett tőkés osztálytársadalmaiban olyan szintre nőtt az életszínvonal, és az iskolázottság, valamint megoldódott a fogamzásgátlás, hogy a gyermekvállalás az újratermelési igény alá csökkent, megszűnt a túlnépesedési nyomás. Történt ez annak ellenére, hogy a nők termékeny évei megkétszereződtek.
Kiderült, hogy az ember esetében a magas jövedelem, és iskolázottság esetén megszűnik túlnépesedés, ha adva van a fogamzásgátlás. Ennek következtében megszűnik a az osztálytársadalom szükségessége is. Egyre inkább mindenki a képessége szerint részesedik a közösen megtermelt jövedelemből.
Az osztálytársadalom megszűnik, de a népesdés szabályozása társadalmi feladat marad, azzal a különbséggel, hogy nem a mennyiséget, hanem a minőséget kell szabályozni.
Mivel a társadalom nem homogén, nem mindenkinek egyforma a jövedelme, az iskolázottsága, a gyermekvállalás nagysága nem lesz egyforma. A társadalom felső minőségi részében az átlagnál is kevesebb, az alsóban pedig az átlagosnál több gyermeket vállalnak. Demográfiai kontraszelekció jön létre. A jobb képességű rétegekben, ahol a gyermekek jövője a leginkább ígéretes, az átlagosnál kevesebb, a leszakadt rétegekben pedig több gyermeket vállalnak. Vagyis, minél kedvezőbb a gyerekek felnevelési eredménye, annál kevesebb, minél kedvezőtlenebb annál több születik.
A fajok története nem ismert példát arra, hogy egy faj fennmaradt akkor is, ha kontraszelekcióval szaporodik. Ezért alapvető társadalmi érdek a kontraszelekció megszüntetése, a fejlődést szolgáló szelekció kialakítása. Fajunk fejlett ötöde, ma kontraszelekcióval él. Anagyobbik fele pedig rákosan szaporodik-
Senki sem várta, hogy a 20. század második felére, a fejlett Nyugaton leállt a népszaporulat. Eddig csak az igazolódott, hogy minél jobban, minél tovább élt az ember, annál jobban szaporodik. Ekkor azonban kiderült, hogy a jólét és az iskolázottság bizonyos szintje felett leáll a spontán túlnépesedés, ha megoldott a fogamzásgátlás.
Ez a csoda a Nyugat fejlett társadalmaiban, előre nem látható feltételeknek volt köszönhető.
1. Csökkent a túlnépesedés veszélye, hiszen a nyugati civilizáció élettere tízszeresére nőtt. A túlszaporodó Európa számára megnyílt a gyakorlatilag néptelen Amerika és Ausztrália Európa nyugati felénél tízszer nagyobb területe.
2. Az ipari forradalom technikai eszközei lehetővé ették, hogy Európa iparosodott fele kizsákmányolhassa szinte az egész világot. A nyugati társadalmak működését nem lehet megérteni, ha figyelmen kívül hagyjuk, hogy a világ kizsákmányolásából a lakosságnak is jutott. A század elején az iparosodott nyugati országokban a lakosság jövedelme, várható életkora és iskolázottsága példátlan mértékben a többi magas-kultúráé fölé emelkedett. A század elején néhány nyugat-európai állam nem tőkés lakossága mintegy ötször magasabb jövedelemből élhetett, mint a világ többi magas-kultúrájában. Eddig a magas kultúrában a nem az uralkodó osztályhoz tartozók életszínvonalában nem volt jelentős különbség. Ez a kiugrás elsősorban a gyarmatok kizsákmányolásának volt köszönhető.
3. A nyugati tudomány megoldotta az olcsó, biztos és kényelmes fogamzásgátlást. A történészek még ma sem veszik figyelembe, hogy milyen jelentős mértékben csökkentette a gyermekvállalást a fogamzásgátlás megoldottsága. Becslésem szerint, Nyugaton a 20. század második feltől a háborús veszteségeknél is nagyságrenddel jobban csökkentette a népesség számát a fogamzásgátlás.
Az ezredfordulóra a spontán népszaporulat Európában, Észak-Amerikában és a távol-keleti fejlett országokban leállt. Ezzel létrejött az osztálytársadalmakon való túllépés előfeltétele.
Ugyanakkor beállt a kontraszelekció, hiszen a már gazdag és iskolázott társadalmakban is a gyerekvállalás viszonylag annál kisebb volt, minél nagyobb jövedelműek, iskolázottabbak a szülők, és annál nagyobb, minél szegényebbek és iskolázatlanabbak.
A kontraszelekciót még a társadalom is támogatja azzal, hogy nem a felnevelés hatékonyságát, hanem a vállalt gyerekek számát támogatja. Bármennyire nyilvánvaló, hogy nem a létszám, hanem a minőség az elsődleges, a tudomány és a politika darabban számol. Minél fejlettebb a társadalom, annál jobban differenciált lesz az egyedek társadalmi értéke. A társadalom felső minőséi ezreléke az átlagérték sokszorosát, a felső tizede az átlagérték többszörösét termeli, az alsó ötöd pedig, a gazdasági hatékonysága tekintetében, negatív értékű.
A társadalomnak az értéktermelés szempontjából egyre kevesebb, de képzettebb tagjára van szüksége. Ezzel szemben a következő generáció újratermelése szempontjából azonban minden tagjára szüksége van.
Az elsődleges jövedelmeket az értéktermelés arányában kell elosztani, a végső jövedelmeket pedig a következő generáció minőségi újratermelése érdekében kell nivellálni. Ebből fakad a jövedelmek progresszív adóztatásának szükségessége.
Az újraelosztást a hatékonyabb gyermeknevelés érdekében kell megvalósítani. Mivel nem a következő generáció száma, hanem a minősége az elsődleges társadalmi érdek, a családtámogatásnak is elsősorban ezt kell támogatni.
Az elsődleges jövedelmek a munkateljesítmény arányában osztódnak el. Ezt afeladatot a munkaerőpiac jól megoldja.
Amióta elsősorban a szellemi teljesítmény alapján osztják el a jövedelmeket, a munkajövedelmek aránya jobban differenciálódik. Ezek a jövedelemarányok azonban egyre jobban eltérnek a társadalom távlati, újratermelési érekétől. Ezért az állam a jövedelmek egyre nagyobb hányadának újraelosztásra kényszerül. Ezt az újraelosztást döntően pénzben kell elvégezni. Ez a pénzjövedelmek jelentős hányadának elvonását jelenti. Ezt hívjuk adórendszernek.
A jelenkori fejlett társadalmakban a megtermelt jövedelmek harmadát, felét kell elvonni. Ezért lett a társadalom egyik fő politikai és gazdasági problémája az adórendszer.
Az adózásnak kettős feladata van. Forrásokat kell teremteni egyrészt az állam működtetési költségeire, gyakorlatilag a szélesebb értelemben vett közigazgatásra, másrészt az elsődleges jövedelmeket a társadalom újratermelése érdekében kell újra elosztani. Mivel a második feladat, a társadalmi érdeknek megfelelő jövedelmek kialakítása egyre nagyobb volument igényel, az állami elvonás egyre nagyobb lesz.
Az adórendszernek progresszívnek kell lenni. Ezabból fakadó szükségszerűség, hogy a társadalom a jövedelmeket a szellemi teljesítmények alapján osztja el, de az így létrejövő jövedelemarányok nem felelnek meg a társadalom újratermelési igényének. A jövedelemelosztás egyre jobban differenciálódik, az újratermelés pedig egyre nivelláltabb jövedelmeket követel.
Az elosztási igényben keletkező feszültséget csak a progresszív jövedelem elvonás hidalhatja át.
A jövedelemtermelést az optimalizálja, ha a kiáramló jövedelmeket a teljesítmény alapján történnek. Ez pedig egyre differenciáltabb elsődleges, másként mondva bruttó jövedelmeket teremt. Minél fejlettebb a társadalom, a jövedelmek keletkezése annál inkább a szellemi képességekkel arányos. Azok különbsége azonban nagyságrenddel nagyobb, mint a fizikai teljesítményeké volt.
Az osztálytársadalmakban a megtermelt jövedelem, döntően a fizikai munkából származott. Ebben az egyedek közti teljesítmény nagyon szűk határok között mozgott.
A rabszolgatársadalmakban a rabszolgák és gyermekeik eltartása volt a jövedelmük. A kizsákmányolásuk közvetlen volt, tehát nem volt mit elvonni tőlük.
A növénytermelő társadalmakban a termés meghatározott hányada, és a kötelező munkavégzés, a robot volt az elvont jövedelem.
A pásztortársadalmakban a fő elvonást a katonai szolgálat jelentette.
A fenti társadalmakban az erőszakra épülő elvonás volt a jellemző.
A tőkés társdalomban a munkaerő értéke alatti megfizetése jelentette az elsődleges elvonást. Ebben az elvonás alapja a munkaerő túlkínálata okán jelentkező érték alatti ára volt. Nem volt szükség erőszakra, hiszen a tőkés gazdaságnak lényegesen kevesebb munkaerőre volt szüksége, mint amennyi munkát keresett. Marx tévedett, amikor a munkaerő kizsákmányolását a tőkéstulajdonnal magyarázta. A kizsákmányolás a munkaerő túlkínálatából fakadt.
Az állam működtetésének költségeit elsősorban néhány fogyasztási termék, só, szesz, dohány, cukor, petróleum, forgalmi adójából fedezték. Ez az adó a jövedelmekkel fordítottan arányos teher volt.
A tudományos és technikai forradalom minőségében is új társadalmat hozott létre. Ebben a munkaerő szellemi értéke a szűk keresztmetszet. A társadalom teljesítménye elsősorban a munkaerő minőségén múlik. Az a társadalom a gazdagabb, amelyikben jobb a munkaerő minősége. Az a társadalom fejlődik gyorsabban, amelyik jobban megoldja a munkaerő minőségének javítását. Ehhez sokkal nivelláltabb jövedelemelosztásra van szükség, mint amit a társadalom jobb kapacitáskihasználása az elsődleges jövedelmek formájában létrehoz.
A megadott lehetőségek kihasználása, elsősorban attól függ, hogy mindenkit a teljesítménye alapján fizessenek meg. A munkaerő minőségének javítása azonban ennél sokkal nivelláltabb jövedelemelosztást kíván. Ezt az ellentmondást kell a társadalomnak feloldani azzal, hogy a jövedelmeket progresszív adóztatja, és a következő generáció érekében osztja el újra. Amíg a jövedelmek keletkezése spontán, a piac hatására történik, az elvonásnak nincsen ilyen szabályozója. Ezt kell a közgazdászoknak kidolgozni.
Amennyire a közgazdaságtan művelői foglalkoznak azzal, hogy az elvonások különböző formái, hogyan hatnak a kapacitások kihasználásra, annyira nem fektetnek súlyt arra, hogyan kell az elvont jövedelmet a társadalom jövője, mindenek előtt a következő generáció érdekében felhasználni. A közgazdaságtan feladatának tekinti az elvonás módját, de nem foglalkozik azzal, milyen újraelosztás mellett lesz optimális a munkaerő újratermelése. Az adóelvonás tudományos feladat, de az elvont jövedelem újraelosztása már nem az. Az elvonás, az adóztatás elméleti feladat, az újraelosztása spontán társadalmi harc a konc felett. Történik ez annak ellenére, hogy a társadalom teljesítménye, 30-50 év múlva, elsősorban azon fog múlni, hogyan nevelődött fel az akkor termelő generáció.
A közgazdaságtan nem veszi tudomásul, hogy az elvonás csak folyó működtetetés feladata, az újraelosztást a jövő érdeke formálja. Az elvont jövedelmeket elsősorban úgy kell elosztani, hogy a munkaerő minősége minél jobban javuljon. Erről azonban alig esik szó.
Mivel a társadalom jövője elsősorban attól függ, milyen lesz a következő nemzedék, az adóbevételek elosztását ennek szolgálatába kell állítani.
A családtámogatási rendszer.
A közgazdaságtan, a szociológia, de még a pedagógia sem ismerte fel, hogy a következő generáció teljesítménye elsősorban a születések családi háttérén múlik. Általános tapasztalat, a statisztikai adatokkal ugyan nincs feltárva, hogy ugyanannak a veleszületett képesség kibontakoztatása elsősorban a családi háttértől függ. Sajnos a társadalomtudomány nem szentel figyelmet a jelenkor legfontosabb jelenségére, hogy a következő generációban rejlő képességek feltárása elsősorban a családi háttér minőségétől függ. Ezért erre megkülönböztetett figyelmet kellene fordítani. Ezzel szemben a fejlett világban általános családtámogatási rendszer ezzel ellentétes irányban hat.
Minden faj egyik legfontosabb törvénye a szaporodást szabályozza. Méghozzá úgy, hogy minél jobban megfeleljen életfeltételeinek. Ez alól tartósan fajunk sem lehet kivétel. Tekintettel arra, hogy a homo sapiens fizikai adottságai viszonylag gyengék voltak, a múltban sok gyermeknek kellett születni ahhoz, hogy a létszám fenntartható legyen. Ebből fakadt, hogy fajunkra jellemző gyermekvállalás mindig nagyon magas volt. A nők termékeny életkorukban szinte másfél évenként szültek. A sok szülés ellenére alig volt kimutatható népességnövekedés.
Ahogyan a technikai forradalmak megsokszorozták az ember fizikai képességeit, és ahogyan javult a táplálkozás, nőtt a várható életkor, ennek nyomán még jobban nőtt a nők termékeny éveinek száma, és fellépett a túlszaporodás veszélye. A terelésre áttét ember túlszaporodó faj lett, aminek magára kellett vállalni a népesség szaporodásának megfékezését. Ezt a feladatot látták el az osztálytársadalmak. Minden osztálytársadalomban a legnagyobb halálokot az ember magának idézte elő.
Még nem akadt olyan történész, demográfus, aki ki merte volna mutatni, hogyan növekedett volna fajunk létszáma,
- ha nem csapolja meg a szegény többség súlyos adóztatása által előálló nyomor,
- ha nincsen fegyverkezés, nincsenek emberpusztító háborúk,
- ha a felhalmozott jövedelmek többségét nem luxusra, kincsképzésre, improduktív célokra pocsékolják el,
- ha nem üldözik az ember tudásvágyát.
Az osztálytársadalmai viszonyait a túlnépesedés elleni védekezés determinálta, és determinálja a létszámunk többségét ma is. A társadalomtudományok máig sem jutottak el a felismerésig, hogy az osztálytársadalmakat a túlszaporodás nyomaszó ténye szülte. Ebből ugyanis az következik, hogy az osztálytársadalmakon csak akkor lehet túllépni, ha megszűnt a túlnépesedés veszélye.
A gyermeknevelés hatékonysága elsősorban azon dől el, hogy milyen szülői környezetben történik. Annak ellenére, hogy ez a legfontosabb tényező, a társadalom semmit sem tesz ennek érdekében, sőt ez ellen ható érdekeltséget működtet.
A gyermekvállalás családi struktúrája annál rosszabb, minél kevésbé homogén a társadalom. A homogenitást mind jövedelmi, mind iskolázottsági tekintetben kell érteni. Ahol akár etnikai, akár gazdaságpolitikai okból jelentős a leszakadt, alig, vagy egyáltalán nem foglalkoztatott réteg, ott katasztrofálisan kedvezőtlen a struktúra. A rendszerváltás óta, ilyen a magyar társadalom.
Azt már sokszor leírtam, hogy a zsidóság irtása, kiüldözése még évszázadok múlva is éreztetni fogja a hatását, tíz éve azt is hozzáteszem, hogy a rendszerváltás utáni liberális politika, a két és félmillió ember munkátlanságáét igazán ötven, száz év múlva fogunk fizetni. Az elmúlt húsz év születési struktúrájáért akkor fognak utódaink igazán megszenvedni.
A jelenkori fejlett társadalmak versenyképessége egyre inkább azon dől el, melyik képes jobb minőségű munkaerőt termelni. Ideje tudomásul venni, hogy a gazdaságpolitika, és a gazdasági mechanizmus elsődleges célja a minél fejlettebb, jobb minőségű munkaerő termelése.
Ezzel szemben, mind a gazdaságpolitika, mind a gazdasági mechanizmus még mindig úgy működik, mintha a tőkés osztálytársadalom volna. Minél liberálisabb annál inkább ez jellemzi. A modern társadalmak képtelenek a tőke bővített újratermeléséről átállni a munkaerő bővített újratermelését szolgálóra.
A jelenkorban a már csak nem szaporodó, gazdag, és iskolázott társadalom képes a versenyre. Atőke működésének hatékonysága is a munkaerő minőségétől függ. Minél fejlettebb az alkalmazott technika, annál inkább a munkaerő minőségétől függ a hatékonysága. Az elmúlt fél évszázad azt igazolja, hogy a tőke, de még a munkaerő elitje is a minél jobb munkaerővel rendelkező társadalmakat keresi. Ezért, ahol jó a munkaerő, oda áramlik mind a fizikai, mind a szellemi tőke.
1. A születések minél jobb családi háttere. Mint láttuk, ezzel egyetlen társadalom nem foglalkozik, sőt az ellenkező irányban ösztönöz. Az eredményesség, e nélkül azonban eleve kudarcra van ítélve.
Ezért, minden fejlett társadalomban olyan módon kell megszervezni a társadalomban az adórendszert, és az öregkori ellátást, hogy az eredményes gyermekvállalásban való érdekeltség a szülők jövedelmével és iskolázottságával legyen arányos. Ezt az érdekeltséget addig kell differenciálni, hogy inkább ott jelentkezzen valamivel nagyobb gyermekvállalás, ahol jobbak a felnevelés eredményei.
Mivel az ilyen érdekeltségi rendszer sújtja a kisebb jövedelmű, de sikeresen gyermeknevelő családokat, ezért ezeket a megvalósult sikeres nevelés estében olyan jutalomban kell részesíteni, amilyenben a nagyobb jövedelmű családok az adókedvezmények formájában részesültek.
Minden fejlett társadalom olyan nyugdíjrendszert működtet, amiben a nyugdíjak nagysága, elsősorban a munkaviszonyban befizetett összeg nagyságától függ. Ha valami, akkor ez a tőkés osztálytársadalom igényének megfelelő módszer, ami ellentétes érdekeltséget teremt a társadalmi érdekkel. A tőkés osztálytársadalomban valóban a minél több tőkefelhalmozás volt a társadalom célja. A jelenkori fejlett társadalmakban azonban már a minél jobb minőségű munkaerő az elsődleges cél. Tegyük hozzá, hogy az előbbiekben magas volt a reálkamat az emelkedő bérjövedelmekhez viszonyítva, és alacsony a ledolgozott évekhez viszonyítva a nyugdíjban töltött évek száma. Szinte minden nyugdíjpénztár eredményesen működött.
A jelenkori fejlett társadalmakban azonban egyre alacsonyabb a befektetett tőke nettó profitrátája, és egyre gyorsabban emelkednek a reálbérek. Ehhez járul, hogy egye nő a nyugdíjban töltött évek száma a munkában töltötthöz viszonyítva. Ezért eleve lehetetlen, hogy a nyugdíjjáradék befizetése fedezetet biztosítson a nyugdíjigény kielégítésére. Ezért nem is lehet fedezetet biztosító nyugdíjpénztár.
A tőkefedezettel fedezett nyugellátás azonban nemcsak pénzügyi szempontból irreális, hanem a célja is rossz. A modern társadalomban nem a járadék fizetők száma, hanem a munkamegosztásban résztvevők jövedelemtermelő képessége a fedezet. Minél fejlettebb a társadalom, a teherviselő képessége annál inkább nem a létszámától, hanem a minőségétől függ. A jövő nyugdíjasainak ellátása is egyre inkább az éppen dolgozók teljesítményétől, nem pedig a számától függ.
Ezért, semmi sem jelent nagyobb biztosítékot a jelenlegi dolgozók öregkori ellátására, mint az általuk felnevelt nemzeték minősége. A jövő nyugdíjasainak ellátottsága elsősorban a mai szülők gyermekei felnevelésének a minőségétől függ. Ezt a célt az olyan nyugdíjrendszer biztosítja, amiben az öregkori ellátás elsősorban a gyermekeik felnevelésének eredményességétől függ. Sokkal inkább azok eredményétől, mint számától. Leegyszerűsítve a fentieket, két gyerekből diplomásakt nevelő szülők öregkori ellátása magasabb legyen, mint a képzettség nélkül hat gyereket felnevelőké.
A felnevelés minőségében való szülői érdekeltség olyan mértékben legyen differenciált, amilyen megfelel a munkaerővel szemben támasztott társadalmi igénynek.
Természetesen, nem a szülői hátér minősége az egyetlen követelmény, mert az is csak ott működik, ahol a felnevelés külső, állami feltételi is, a bölcsödétől az egyetemig, biztosítottak.
