Kopátsy Sándor ES 2010-09-15
NYUGDÍJRENDSZER
1805-ben, Poroszországban vezették be a nyugdíjrendszert. Az kezdetben az állam számára szociális intézkedésnek számított, de valójában jelentős pénzforrást biztosított.
Minden új nyugdíjrendszer kezdetben jó üzlet, mivel a nyugdíjfolyósítások befutásáig sok a bevétele, és kevés a kiadása.
A 19. század elején különösen jó üzlet volt a nyugdíjpénztár, hiszen nagyon fiatalon álltak munkába és nagyon korán haltak meg az emberek. Nincsenek adataim, de ebben a században még jó húsz évvel rövidebb volt a munkakezdők várható élettartalma, mint napjainkban. A járulékfizetőknek talán a fele sem érte meg a nyugdíjazását, és a nyugdíjban töltött évek átlaga nem haladta meg a tíz évet. Elég arra gondolni, hogy ma 6-8 évvel később történik a munkába állás, közel ennyivel nőtt a nyugdíjba meneteli életkor, de tört részére csökkent a nyugdíj előtti halálozás, és két-háromszorosára nőtt a nyugdíjban töltött évek száma.
Még nagyobb változástörtént az öregkori ellátás társadalmi költsége esetben. Bismark idejében az nem érhette el a nemzeti jövedelem egy, és száz évesem érte le a két százalékát. Jelenleg azonban a fejlett világban 6-14 százalék között mozog.
A legnagyobb változásról azonban szó sem esik. A nyugdíjak fedezetét biztosítani szolgáló tőkeigény megsokszorozódott. Ekkora tőkét nem is lehet elhelyezni a tőkepiacon még akkor sem, ha a nyugdíjpénztárak befektetéséből egyre nagyobb hányadot államkötvényekbe, vagyis államadósságba kell tartani. Ennek lett a következménye, hogy a fejlett tőké államokban a nyugdíjpénztárak a legnagyobb részvényt, és államkölcsön tulajdnosok.
Franciaország és Olaszország jó példa arra, hogy a nyugdíjrendszer mekkora fiktív tőkepiaci keresletet támaszt. E két országban az öregkori ellátásra fordítják a nemzeti jövedelem 15 százalékát. Ha azzal számolunk, hogy a nyugdíjpénztárak befektetései hosszú távon nettó 2-3 százalékot hoznak, akkor a tőkeigényük a nemzeti jövedelem 5-7 szeresét jelenti. Márpedig a két ország nemzeti vagyona ennek felét sem teszi ki. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszerek óriási fiktív, befektetési keresletet hoznak létre. Ha ez nem volna, fel se lenne a részvények árfolyama, és az államkötvények kamata. Ez ugyan az angolszász országokban nem igaz, mert ott az öregkori ellátás csak a nemzeti jövedelem 5-6 százaléka. Ez is csak úgy fedezhető, hogy a hazai tulajdonú részvények közel fele, és a hazai tulajdonú állampapírok nagyobb felé a nyugdíjpénztárak tulajdonában van.
A nyugdíjpénztárak rendszerének köszönhető a jelenlegi pénzügyi befektetések magas hozadéka. Ezért jellemző a liberális közgazdászok lapítása arról, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer nem tartható. Ha ez nem volna, a pénzügyi szektor súlya is tört részére csökkenne.
A jelenlegi nyugdíjrendszer még a tőkés osztálytársadalom rendszerének felel meg, amiben óriási volt a tőkehiány, és felesleg volt a minőségi munkaerőből, vagyis a szellemi vagyonból. Akkor a fejlődés érdekében elsősorban tőkét kellett gyarapítani. A jelenkori fejlett társadalom teljesítménye azonban a munkaerő minőségén alapul. Ezért kellene az öregkori ellátást nem tőke megtakarításra, hanem minőségi embernevelésre építeni.
A munkára fogott korosztályok öregkori ellátásának nem a megfelelő tőkefelhalmozásra, hanem a megfelelő minőségi munkaerő felnevelésére kell épülni. Ezt azonban csak akkor lehet megvalósítani, ha a liberális közgazdászokat félre lehet állítani, és a pénzügyi szektor mesterséges túl-hatalmát leépítjük. Ez eleve lehetetlen faladatot jelentene, de mégis megvalósul magától is, mert a társadalom öregkori ellátása másként nem valósulhat meg.
Amíg az öregkori ellátás tőke megtakarításra épül, a születések struktúrája egyre inkább a társadalom érdekével ellentétes irányban torzul. Ez pedig versenyképtelenséget jelent minden olyan társadalomban, amelyikben jelentős olyan etnikum is részt vesz, amelyik kevéssé alkalmas a gyermeknevelésre.
A Távol-Kelet egyik nagy előnye, hogy ott a legszegényebbek sem annyira szegények az átlaghoz képest, és a gyerekeikkel szembeni elvárásban van a legkisebb különbség. Ezzel szemben Nyugaton szinte miden társadalomban van olyan etnikum, amelyik gyermeknevelési nagyon gyenge, illetve a társadalom érdeknek nem megfelelő. Ebben a tekintettben a második világháború óta Európa nyugati felén és Észak-Amerikában sokat romlott a helyzet.
Európa elvesztette a több milliós zsidóetnikumát, ami a megelőző században a fejlődésének élcsapata volt.
