Kopátsy Sándor PP 2011-01-20
ELŐBB LÉGY GAZDAG, AZTÁN DEMOKRATA
A hatvanas évek első felében aforizmákat írtam. Ahol nincs sajtószabadság, ez hatékony műfaj. Ezek közül most egyre hivatkozom.
„Előbb légy gazdag, aztán lehetsz szocialista. Akkor meg már minek.”
Ez jutott eszembe, amikor azt látom, hogy nemcsak a liberális értelmiségiek, de a szocialista politikusok sem találnak fontosabb feladatot, mint a maximális sajtószabadság biztosítását.
Diákkoromban azon akadtam fenn, hogy miért volt elsődleges a márciusi fiatalok számára a sajtószabadság, amikor az ország lakosságának négyötöde nem tudott olvasni, és akik tudtak azok, kilencven százaléka sem olvasott. Se pénze, se ideje nem volt hozzá.
Jó százhatvan évvel később, újra a minél nagyobb sajtószabadság az ellenzék legfőbb gondja, aminek érdekében nem restellik külföldön lejáratni a hazájukat.
A liberális értelmiségieket még megértem, hogy nekik, ha az ország népnek nem is, ez a legfontosabb. Ha már nem hallgatnak rájuk, legalább azt írhassanak, amit akarnak. Ha itthon már alig olvassák őket, a külföldi társaikra még számíthatnak.
A szocialisták háborgása azonban érthetetlen, mert az ő faladatuk az volna, hogy másfélmillió munkátlanságra ítéltnek munkát teremtsenek. Ha nem felejtenék el, akiket kellene képviselni, akkor azt kérnék számon, hogyan akar a Fidesz egymillió új munkahelyet teremteni, ha fontosabbnak tartja a sajtó irányítását, mint a munkahelyteremtést. De ezzel az a bajuk, hogy három ciklusuk során erről megfeledkeztek.
Ezzel térjünk vissza az aforizmámhoz.
Előbb legyünk gazdagok, aztán politikai demokraták.
Azt már sokszor leírtam, hogy a túlnépesedés csak akkor áll le, ha az egy főre jutó jövedelem meghaladja a tízezer eurót, az iskolázottság a 12 évet. Ehhez azt teszem hozzá, hogy a politikai demokrácia csak azok számára elsődleges, akiknek a jövedelme már meghaladta a húszezer eurót, és az iskolázottsága a 16 évet. Akik még ez alatt vannak, azoknak sokkal fontosabb, hogy munkájukból megélhessenek.
A nyugati társadalomtudósok mindmáig mélyen hallgatnak arról, hogy a demokrácia még soha nem működött a szegények körében, az mindig az urak luxusa volt.
Sokat papolnak a görög demokráciáról, de nem teszik hozzá, hogy az a lakosság hatodát sem érintette. Az a rabszolgatartók demokráciája volt. Ez nem jelenti azt, hogy sok szempontból ez a demokrácia is jobb volt a zsarnokságnál. Ha nem is a lakosság öthatoda, de a rabszolgatartók számára, minden bizonnyal.
A tőkések demokráciáját, ma divatos, demokrata társadalomnak nevezni. Az minden volt, csak nem a lakosság demokráciája. Abból a lakosság kilenctizede ki volt zárva. Még a tőkések közül is csak a nagykorú férfiak voltak teljes jogú politikai állampolgárok. Csak ők szavazhattak titkosan. Akik csak a hatóság előtt, nyíltan szavazhattak, azok szavazati joga csak formai volt. Jó volna, ha a társadalomtudósok megnéznék száz év előtti tőkés társadalmakban mekkora volt a lakosság kilencven százalékának a jövedelme, várható életkora és iskolázottsága a tőkésekéhez viszonyítva. Ezt nevezik a mai tőkések demokráciának.
A társadalomnak csak bizonyos szintje felett lehet hatékony a demokrácia. Akik ezt előbb követelik csak a maguk, és nem a társadalom érdekét tartják szem előtt.
Szinte semmi figyelmet nem kap az a tény, hogy a politikai demokráciának az a formája, amit a Nyugat mindenkire kötelezőnek tart csak azokban a társadalmakban hatékony, amelyekben a tőkés polgárságnak történelmi gyökerei vannak. Csak az ilyen országokbanviselkednek a gazdagok puritán módra. Vagyis a gazdagok is puritánok. Ahol a gazdag nem puritán, hanem feudális úrként viselkedik, ott még nem jött el az ideje a politikai demokráciának. Bizonyságul elég volna megnézni, hogyan viselkedik egy németalföldi gazdag, hogyan egy magyar, orosz, brazil, indiai és japán gazdagot. Azonnal egyértelművé válik, hogy e feltétel szerint, csak a puritán Nyugaton, az Alpoktól északra és az Elbától nyugatra, a négy, volt angolszász gyarmaton és a Távol-Kelet kisebb országaiban lehet hatékonyan működtetni a demokráciát.
Vagy gondoljunk arra, hogy a bolsevik rendszerben a párt kegyeltjei nem polgárok voltak, hanem feudális urak.
A harmadik ezredforduló aztán meghozta a világtörténelmi példát. Kína megmutatta, hogy egy puritán társadalom milyen csodára képes, ha nem hallgat sem a Nyugatra, sem Marxra, hanem fenntartja a politikai diktatúrát, ennek segítségével megfékezi a gyors népszaporulatot. Ezzel bebizonyította, hogy egy elmaradt, puritán társadalom is képes a nyugati demokráciáknál sokkal gyorsabb fejlődésre, ha nem dől be a nyugati „demokraták”, és „emberbarátok” elvárásainak, és kemény kézben tartja a politikai diktatúrát, ez egyrészt erőszakkal megfékezi a gyors népszaporulatot, másrészt tervezi a makrogazdaságot.
