Kopatsy Sandor gondolatai

Kopátsy Sándor                      EO              2010-12-01

 

 

Nagy örömmel fogadtam a hírt, hogy a kormány és az Országos Kereskedelmi és Iparkamara megállapodott a szakmunkás képzés jövőjéről. Hazánk versenyképességét jelentősen fékezi, hogy kevés a műszaki diplomás, és még kevesebb a jó szakmunkás.

A jelenlegi pénzügyi válság egyik tanulsága, hogy évtizedek óta a képzetlen munkaerő foglalkoztatása a nyugati demokráciák egyik fő feladata. A távolkelti országok, mindenek előtt Kína és Vietnám tömegtermékeket gyártó feldolgozó ipara egyre nagyobb komparatív előnyt élvez, és még évtizedekig élvezni fog. Ebből fakadóan a fejlett Nyugat minden országában is nehézséget okoz, és egyre fokozódó nehézségbe ütközik a képzetlen munkaerő bevonása a társadalmi munkamegosztásba. Ez ellen csak a fokozott szakmunkásképzéssel lehet hatékonyan védekezni. Megdöbbentő, hogy ezt a liberális gazdaságpolitikai szolgálatába szegődött baloldal kormányon töltött két ciklusa során tudomásul sem vette. Megint balról előz a Fidesz.

Nem kisebb örömmel fogadtam azt is, hogy a munkaterve jelentős súlyt helyez a leszakadt rétegek, mindenek előtt a cigányságnak a szakmunkásképzésbe vonására. Ezt ugyan politikai tapintatból nem mondja ki, de köztudott, hogy ebben a képzési formában a legmagasabb a cigányok aránya.

Politikai és szakmai tekintetben üdvözölendő a kezdeményezés. A jobbításérdekében azonban az általános dicséret helyett a további jobbítást szeretném szolgálni.

Elengedhetetlennek látszik, hogy szóljak a világgazdasági helyzetről, aminek kényszere is ebben az irányba mutat.

Nemcsak időszerű magyar, de EU feladat is a szellemi vagyonon belül a műszaki szektor súlyának növelése. Az általános EU feladat a legkevésbé Németországnak szól. Ez az ország felel meg a legjobban a kor, mindenek előtt Kínával szembeni kihívásának.

Arra kell felkészülni, hogy a tömegárukkal való ellátásban Kína és Vietnám óriási komparatív előny élvez, és egyre nagyobb előnybe kerül. A továbbiakban, az egyszerűség kedvéért, csak Kínáról beszélek, hiszen ennek a fejlett Nyugatnál nagyobb lakosságú országnak kiváló minőségű és olcsó munkaereje ellen nem lehet védekezni. Már ma is, és a jövőben egyre inkább egyetlen fejlett ország sem engedheti meg magának, hogy a tömegárut ne Kínából szerezze be. Ezeket olyan olcsón, és olyan jó minőségben kaphatja meg, aminek hazai gyártása jelentősen emelné a fogyasztói árindexet. Aki ezt a tömegáru választékot maga karja legyártani, igen jelentős hátrányba kerül azokkal a versenytársaival szemben, akik Kínából szerzik be. Tegyük hozzá, hogy a kínai politikai rendszer könnyen elérheti, hogy csak azoktól vesz, akik tőle is vesznek. A fejlett nyugati országok nem engedhetik meg maguknak, hogy versenytársaikkal szemen hátrányba kerüljenek a kínai piacon.

A következő évtizedek világgazdaságában a távol-keleti olcsó, és kiváló munkaerővel kell számolni. A Nyugat szinte minden tömegárut Kínától vásárol és ezeket beruházási javakkal, nagyon igényes minőségi árukkal fogja fizetni.

Ebbe a világgazdaságba kell hazánknak is megtalálni a maga helyét.

A kínai piacra csak azt lehet eladni, amit viszonylag kis mennyiségen, de nagy értékben, kiváló szakmunkásokkal lehet elkészíteni. Ez amunkamegosztás aztjelenti, hogy egyre több mérnökre, kiváló szakmunkásra, de egyre kevesebb gyenge minőségű munkaerőre lesz Nyugaton szükség.

Németország jelenleg azért a legsikeresebb szereplő, a nyugati országok között a világpiacon, mert tőkés középvállalatai kiváló szakmunkásokkal tudják előállítani azokat a minőségi termékeket, melyekre nemcsak a kínai, de a távol-keleti országok nem képesek.

A világgazdaság szakmunkásigénye jelenleg hazánkban is jelentkezik. A közelmúltban három magas minőségi igényű autógyár hozta ide az igényes termékeinek gyártását. A cseh példán megtanulták, hogy a magas igényű autók gyártásához magas igényű munkaerőre van szükség. Ezeket a nálunk sokkal fejlettebb, gazdagabb társadalmakban már nem lehet futószalag mellé állítani. Aki minőségében megfelelne, az már kinőtt ebből a munkából. Húsz éve jártam Wolsburgban, a Volkswagen gyárban. Már akkor a futószalag felett a falakon török és horvát feliratok tájékoztatták a munkásokat. Aztán, Volkswagen Csehországban rájött, hogy ott még jó munkaerőt lehet találni az ilyen igényes futószalag mellé. Ezt tanulták meg Győrben is. Ezért mennek az európai autógyártás új beruházásai Csehországba, Szlovákiában és Magyarországra. Ennél elmaradottabb, olcsóbb munkaerejű térség már nem jó.

A szakemberek, és azon belül a szakmunkások képzése 40-50 éves távaltot követel meg. Akiket ma képzünk, azok lesznek 40-50 év múlva a derékhad. Ekkora távlatra nehéz előrelátni, de mégis ezt kell tenni. Elég arra gondolni, hogy milyen volt 40-50 éve a szakmunkásigény, és milyen ma. Ma már csak azok a szakmunkások élhetnek jól, és biztonságban, akik nem „középiskolás” fokon haladni tudtak a kor gyorsan változó követelményeivel, akik a szakmájuk felső tizedéhez tartoznak. Merem mondani, akik az értelmiségéhez tartoznak. Az ő helyükre nagyon kevesen fognak lépni azok közül, akik a 8 általánost közepesen, vagy annál gyengébben végzeték, és aztán lettek szakmunkások. Márpedig, ma ilyen anyagból képezzük a jövő szakmunkásait. A szakmunkás képzésbe beiskolázottak nagy többségéből a legjobb képzési módszer sem hozza ki a jövő minőségi igényét kielégítőket.

Ez nem jelenti azt, hogy a jelenlegi szakmunkásképzést nem kell javítani, nem kell a szakiskolákban modernizálni. Erre nem csak azért van szükség, hogy jobb legyen a munkaerő minősége, hanem elsősorban azért, hogy befogadja a társadalmi munkamegosztás ezt a réteget is. Ezzel azonban nem szabad megelégedni, hiszen a jövő igényeit nem ők fogják kielégíteni. Talán a gyerekeik.

Számunkra a sürgető feladat az igényes feladatok elvégzésére alkalmas szakmunkások képzése. Ezt azonban csak a középfokú képzettséggel már rendelkezőkből lehet kinevelni, kitanítani. Ennek érdekében, az érettségizettekből kell a jövő szakmunkásigényének elitjét kielégíteni.

Tehát nem elég az egyetemekre, főiskolára aránylag több műszakit irányítani, hanem az érettségizettekből kell a jövő szakmunkás elitjét kinevelni.

Ennek érdekében meg kell győzni a szülőket és a fiatalokat, hogy jobb kiváló szakmunkásnak lenni, mint átlag alatti diplomásnak. A meggyőzés a tényekre támaszkodhat, csak azt kell tudatosítani.

Tény, hogy a szakmunkások felső minőségi tizede jobban keres, ráadásul sokkal több sikerélménye van, sokkal nagyobb a biztonsága, mint az átlagos diplomásnak. Fokozottan így lesz a mostani fiatalok életében.

Negyven év múlva a gazdaságnak már többségben olyan szakmunkásokra lesz szüksége, akik középfokú alapképzettséggel tanultak szakmát. Akkor már a középvállalkozásokban, beszállítóknál, kisvállalkozások vezetőinek csak azok felelnek meg, akik érettségi után szereztek szakképzettséget.

A pedagógus szakma nehezen veszi tudomásul, hogy az eredmény elsősorban a tanulók minőségén múlik. Márpedig a jelenlegi szakmunkásképzésben a legnagyobb baj a tanulók gyenge minősége. Ha ezen nem sikerül javítani, akkor nem lehet teljes a siker. A jobb képzés is elkerülhetetlen feladat, de az első a jobb szülői háttér. Az évtizedek óta munkátlan családi hátterű diákokból csak nagyon kévés jó szakember kerül ki.

Az első feladat a tartósan munkanélküliek munkára fogása. Ez ugyan nem képzési feladat, mégsem lehet elhallgatni.

Az adott helyzetben csak a szülők motivációja lehet a feladat. Ezért a tartósan munkanélküli családokból kikerülő szakmunkások szüleit kellene jutalmazni. Közvetlen érdekeltté kell tenni a leszakadt családokban a szülőket a gyermekük minél jobb iskoláztatásban. Ennek érdekében javasolnám, hogy a tartósan munkanélküli családban felnőtt gyerekeket szakképzését jutalmazzuk. Aki ilyen családban nőtt fel, és a szakvizsgán a felső harmadban végez, a szülők 500 ezer forintos jutalomban részesüljenek.

Fontosnak tartom az érettségizett diákok ösztönzését is. Ezért az érettségi után végző szakmunkások a vizsga után ugyancsak 500 ezer forintos jutalmat kapjanak.

Nem jelenten ez külön költségvetési terhet, hiszen az ilyen szakmunkások egy-két év alatt ennél sokkal többet hoznak a költségvetésnek.