Kopátsy Sándor ED 2010-10-15
A KELET-ÁZSIAI CSODA
A közgazdaság egyik elméleti hibája alapján a fajunkat fenyegető legnagyobb veszélyt nem hajlandók tudomásul venni, helyette a népességcsökkenés miatt riadoznak. Az sem zavarja őket, hogy a tények egyértelműen az ellenkezőt bizonyítják.
Az elmúlt hatvan évben egyetlen társadalom sem volt képes az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon átlag feletti növekedésre, ahol a természetes népszaporulat meghaladta az 1 százalékot. Ezzel szemben átlag feletti növekedés csak ott volt, ahol a népszaporult leállt, illetve csökkent.
Szabályként mondhatjuk ki, hogy a gyorsan növekvő népesség ugyan lehetővé teszi az ország nemzeti jövedelmének növekedését, de az egy lakosra jutót kizárja. A közgazdaságtan azonban ezt a mutatót másodlagosnak tekinti.
Különösen a liberális közgazdászok riadoznak, mivel a látókörükbe csak a népesség csökkenésével járó negatív következményeket látják, a sokkal nagyobb pozitívumokat azonban nem. Ezt más sokszor kifejtettem, de még nem találtam megértőre.
Ezelőtt ezer éve Európa nyugati fele azért emelkedhetett a többi nála idősebb, tapasztaltabb magas-kultúra fölé, mert a társadalom érekét, fejlődését sértő, túlzott gyermekvállalást fékező, kiscsaládos jobbágyrendszert alkalmazott.
Ezer évvel később, a harmadik ezredforduló küszöbén, az eleve túlnépesedett Távol-Kelet azzal ért el a felett Nyugtnál is gyorsabb fejlődést, hogy lefékeződött, illetve Kína lefékezte a gyermekvállalását. Ennek eredményeként élesen kettévált az emberiség sorsa. A nem szaporodó kétötödben példátlanul gyorsan nő az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon, a példátlanul gyorsan szaporodó háromötödben pedig mindkét mutató csökken.
Most olvasom a The Economist írását, amiben azon kesereg, hogy tragikusan lecsökkent a Távol-Keleti siker országokban a gyermekvállalás. Az a világ legrangosabb újsága szerkesztőinek nem jut az eszébe, hogy éppen az elmúlt három évben vált a leginkább egyértelművé, hogy a fejlett Nyugat sem versenyképes a távol-keleti országokkal, azokkal, melyeket a jövőjüktől félti. A Nyugaton, pénzügyi válság hatására, 2008 óta, lényegében stagnál az egy lakosra jutó vagyon és jövedelem, a megsajnált távol-keletiekben azonban továbbra is gyorsan nő. Ezer éve először fordul elő, hogy a világ két legfejlettebb kultúrája közti sebességkülönbség megfordult. Ha valami egy világtörténelmi fordulat.
E fordulatnak két oka van.
1. A távol-keleti népek viselkedése, puritanizmusa erősebb, és homogénebb, mint a nyugati népeké. ANyugaton csak az Alpoktól északra és az Észak Amerikában élőket lehet puritánoknak tekinteni, de csak a skandinávok keményen azok.
2. A Távol-Kelet nagyságrenddel jobban túlnépesedett volt. Ott a lakosság többlet eltartása sokkal nagyobb terelt jelentett, mint Európa nyugati felén, és különösen az alulnépesedett Észak Amerikában.
Sajnos, nem ismerem a távol-keleti közvélemény, és az ottani közgazdászok véleményét, de a teteik arról tanúskodnak, hogy józanabbak. Ők évezredek óta szenvedtek a túlnépesedés nyomása alatt.
A termékenységi index, a nők gyermekvállalása, a távol-keleti fejlett országokban olyan alacsony, amit mi, el sem tudunk képzelni. De az a nyugati közgazdászoknak eszükbe sem jut, hogy az említett távol-keleti országokban fele ekkora lakosság is, nálunk elképzelhetetlenül sűrű volna. Ezért ott nem kell félni az alul-népesdéstől, hiszen a jelenlegi népesség, az eltarthatóság optimumának kétszeresét is meghaladja.
A kis tigrisek, ezen túl, számíthatnak a kínai bevándorlókra. Az ugyan közismert, hogy a kínai bevándorlóknál nincs jobb import. Egy generáción belül a világszínvonalon vannak, még akkor is, ha szegényekként vándoroltak be. A világon csak két etnikum van, amelyik bevándorlása óriási nyerség. Az európai zsidó, és a távol-keleti kínai. E két etnikum, bárhova megy, az élvonalba kerül még akkor is, ha a befogadó állam igyekszik korlátozni az érvényesülését.
Szingapúr második világháború utáni példátlan eredménye nem elébb é hangsúlyozott a nyugati kultúrában, pedig nagyobb figyelmet érdemelne. Egy szegény, de gazdaság stratégiai szempontból páratlan adottságú kikötőváros a gyarmati sorból a világgazdaság gyöngyeszmévé emelkedett. Ez tanulságosan összevethető azzal, ahogy a másik sikeres diaszpóra, a nyugati zsidóság a közel-keleti őshazában vallási alapon építette fel a saját országát. A távol-keleti diaszpóra kozmopolita városállamot alapított a létező legjobb helyen. A két választás eredményessége között nagyságrendi, ha nem előjeli a különbség Szingapúr javára. E városállam alapítóját, Lee urat a kor legnagyobbjai közé sorolnám. A nyertes közgazdászok szinte mindegyikével szemben, neki adtam volna a közgazdasági Nobel díjat. Szingapúrt szinte a művének tekinthetjük.
Számomra különösen szimpatikussá tette egy törekvése. Ő ismerte fel először hogy nem a születések számát, hanem a minőségét kell javítani. Ezt azzal akarta megvalósítani, hogy a diplomás anyákat megkülönböztetetten bíztatta gyermekvállalásra. Ha valahol, akkor ebben a zseniálisan működő kereskedő városállamban, beigazolódik, hogy a felnevelés minősége fontosabb, mint a felnevetek száma. Szingapúrnak nem kell félni, hogy nem válogathat a bevándorolni akarók között azok minősége alapján. A konfuciánus kultúrkörben a tehetségek itt érhetnek el a legjobb eredményt, és a legmagasabb jövedelmet. Szingapúrnak nem több lakosra, hanem a Távol-Kelet legjobb munkaerejében lehet, ezért kell válogatni.
Ezt a mindennél jobb tehetségimportot az Egyesült Államok gyakorolja, a világ legjobb munkaerejében válogat. Ugyanez az állam azonban a munkaerőimportban a legtovább ragaszkodik az olcsó, képzetlen munkaerő millióinak beengedéséhez. Ott még mindig nem mérte fel senki, hogy mennyivel jobb üzlet a munkaerőt nem az éra, hanem a képessége alapján szelektálni.
Visszatérve a tárgyalt írásra, az emberi butaság példájának tartom, hogy a világ legsikeresebb országait sajnálja egy közgazdász, ahelyett, hogy a páratlan sikerük kulcsát igyekezne megtalálni.
Az utóbbi ötven év legsikeresebb városállama Szingapúr. Erre mondhatják, hogy a városállamok Európában is magasan felette állnak a sokmilliós államok felett. Könnyebb a kicsinek, mint a nagynak. Akkor állapítsuk meg, hogy az utóbbi ötven év legtöbbet fejlődő állama is a Távol-Keleten van. Az ötven éve még nagyon szegény, háború pusztította Dél-Korea. Neki sincs a Nyugaton versenytársa.
