Kopátsy Sándor PG 2010-10-11
VILÁGBANK, VAGY FOGLALKOZTATÁSI TANÁCS
A második világháború végén még Keynes sem vette tudomásul, hogy nemcsak a világháborúnak, hanem a tőkés osztálytársadalmaknak is végük van. A világgazdaság koordinációjára tehát bankot, Világbankot alapítottak. Az meg természeténél, a rábízott feladatnál fogva, bankként viselkedett.
A második világháború alatt, és azt követően a nyugati tőkés osztálytársadalmak ugyan simán átalakultak össznépi társadalmakká, de az ezredforduló végéhez közeledve visszacsempészték a pénzvilág túlzott uralmát. Be is ütött a pénzügyi válság. Kiderült, hogy csak a pénz és a tőke piacára nem szabad rábízni a társadalmat, de még annak gazdaságát sem. Az észre térésnek azonban még csak a jelei vannak.
FOGLALKOZTATSÁI TANÁCS
Az EU még mindig abban a tudatban él, hogy elég a pénzügyi egyensúlyt megteremteni, és az biztosítani fogja a gazdasági, sőt társadalmi egyensúlyt is. Még messze vagyunk a felismeréstől, hogy a pénzügyi egyensúly csak része a gazdasági, majd a társadalmi egyensúlynak, de része, és nem alapja. A társadalmaknak először biztosítani kell a társadalmi, majd a gazdasági egyensúlyt, aminek szerves része a pénzügyi egyensúly is.
Ebből fakadóan, a gazdaságpolitika irányítójának kell kezében tartani foglalkoztatást és a pénzügyeket. Magam is meglepődtem, amikor azt láttam, hogy a Fidesz kormányban is így lett. A liberális közgazdászok azonban botránkoznak. El sem tudják képzelni, hogy a pénzügyek irányítása a gazdaságirányítás alá legyen rendelve. A pénzügyi egyensúly ugyanis nem cél, hanem eszköz.
A közgazdaságtudomány nem hajlandó tudomásul venni, hogy a tudományos és technikai forradalom olyan társadalmat hozott létre a tőkés után, amiben az elsődleges feladat már nem a tőke, hanem a minőségi munkaerő termelése.
Amíg a tőke volt a társadalomfejlődés feltétele, addig a tőkeképzés volt az elsődleges feladat. Ahogy a minőségi munkaerő termelése vált elsődlegessé, mindent ennek a célnak kell alárendelni.
A közgazdaságtan azonban még odáig sem jutott el, hogy feltárja a minőségi munkaerő termelés feltételeit. Ezt leegyszerűsíti az oktatás felvállalására. Az oktatás ugyan a jelenkori társadalmak Egyik fontos feladata, de azt még fel sem ismertük, hogy az oktatás csak ott lehet hatékony, amikor az a jobb munkavégzést szolgálja.
A tudományos és technikai forradalom kibontakozása azzal járt, hogy a társadalmak teljesítménye, és a foglalkoztatás szintje között szoros korreláció jelent meg.
Az egy lakosra jutó jövedelem ott nőtt a leggyorsabban, ahol a legmagasabb a foglalkoztatás, és ahol magas a foglalkoztatás, ott működik a legjobban az oktatási rendszer. Tegyük hozzá a klasszikus közgazdaságtan hívei számára, hogy ahol a legjobb az oktatás, oda ment a legtöbb egy laksora vetített külföldi tőke. Ebből vonható le, hogy az oktatás, és a munkaerő minősége ott emelkedik a leggyorsabban, ahol a foglalkoztatás szintje magas.
A fentiekből a következik, hogy a gazdaságpolitika elsődleges feladata a magas foglalkoztatás. Ennek ellenére ennek még a mérésére sem fordítottak kellő figyelmet. Megelégszenek azzal, hogy a munkanélküliség rátáját figyelemmel kísérik, de ennek még az alacsony szinten tartását sem követelik meg. Megelégszenek azzal, hogy a munkanélküliség csökkenését egyik célnak tekintik. A költségvetési egyensúlyt, és az államadósság mértékét keményen előírják, de a foglalkoztatással szemben nincs meghatározott mértékű elvárás.
A foglakoztatást is száz év meg elfogadható módszerrel mérik, amikor a 18 évesek foglalkoztatása már társadalmi elvárás volt. Ma a 18-24 év közötti korosztály kétötöde még tanul. Ezeket a nem foglalkoztatottak közé számolni, korunkban ostobaság. Ennek a korosztálynak ma a nagyobbik fele még iskolába jár, a társadalom szellemi vagyonát gyarapítja, a társadalom számára legfontosabb felhalmozást végzi. Sajnos, a közgazdaságtudomány a szellemi vagon képzését fogyasztásként kezeli. Ennek megfelelően a statisztika is így veszi számba. Logikusan ezt a társadalmi munkamegosztásban aktívan résztevőknek kellene tekinteni.
Az is hibás, hogy az aktív dolgozókat darabra mérjük, nem vesszük figyelembe, hogy mennyi az egy dolgozóra jutó ledolgozott órák száma. Ebben is igen jelentős különbségek vannak. Az EU országokban ez az óraszám nagyon alacsony még az Egyesült Államokhoz, de különösen a távol-keletei országokhoz képest is.
De ez még mindig csak a társadalmi munkamegosztásban ledolgozott órák számát mérni. Azzal a közgazdaságtudomány nem számol, hogy a munkavégzés erkölcsöt, szakmai értéket növel, a munkátlanság pedig ezeket értékeli le. Minél fejlettebb a társadalom, annál fontosabb a munkaerő erkölcsi és szakmai értéke, tehát annál nagyobb kár származok ennek értékromlásából. Ebből fakad, hogy a modern társadalomban a tartós munkanélküliség egyre nagyobb társadalmi kért okoz. Ezzel szemben, a munkaerőpiac ezzel az értékveszteséggel nem számol, csak azok számára biztosít munkát, akik az alkalmazásukkal járó költségnél több értéket termelnek a munkaadó számára.
Nem a piac, csak a modern társadalom képes megoldani, hogy azok is dolgozzanak, akik nem termelnek annyi új értéket, hogy a piac foglalkoztassa. A liberális közgazdaságtan azzal okozza a legnagyobb kárt, hogy kirekesztette a munkaerő alsó ötödét a társadalmi munkamegosztásból.
A társadalom talán legfontosabb gazdaságpolitikai feladatává vált, hogy ne legyen tartós munkanélküliség. De eza világgazdaság számára is kiemelt feladat volna.
Ezért nem Világbankot, nem Valutaalapot kellett volna világszervezetté alapítani, hanem Foglalkoztatási alapot, aminek fő feladata a munkahely teremetésben segíteni az államokat, és a foglalkoztatásban tapasztalható hiányosságokat pedig számon kérni.
Ezzel szemben az ENSZ és a Világbank tevékenysége még mindig arra épül, hogy a legfontosabb, mindent megelőző feladat a pénzügyi egyensúly.
DEMOGRÁFIAI TANÁCS
A kétszáz éve elszabadult népességnövekedés korunk legnagyobb problémája. Fajunk sem visel el, tartósan, néhány ezreléknél gyorsabb népességnövekedést. Ezzel szemben kétszáz éve, különösen az elmúlt hatvan év során, az elviselhetőnél százszor gyorsabban szaporodunk.
Annak ellenére, hogy a tudományos és technikai forradalom hatására az eltartható népesség példátlanul gyorsan megnőtt, az elmúlt hatvan évben nem volt olyan ország, amelyik akárcsak egetlen százalékos növekedés mellett is lépést tudott volna tartani az átlaggal. Ma az emberiség elsődleges feladata a népszaporulat leállítása. Ahol ezt nem oldják meg, szükségszerű a lemaradás. Ezzel szemben az ENSZ százszor annyit nyüzsög a halálozás ellen, mint az egyre kevesebb gyermekvállalásért. Ezzel nem segíti, hanem károsítja a világ társadalmainak sorsát.
Jelenleg még a foglalkoztatás megoldásánál is nagyobb feladat volna a népszaporulat megállítása. Ezért volna szükség, a DEMOGRÁFIAI VILÁGTANÁCSRA. Abban ugyan nem bízhatok, hogy a népesdési robbanást meg tudjuk állítani, de azt elképzelhetőnek tartom, hogy elkezdjünk a túlnépesedés veszélyei felett, elkezdünk gondolkodni, és létrehozunk egy ezzel foglalkozó szervezetet.
Nem akarok az ENSZ szerepének értékelésébe belemerülni, megelégszem azzal, hogy úgy viselkedik, mintha a Vatikán világszintű utódja volna.
