Kopátsy Sándor EP 2010-10-02
A NÉPSZABADSÁG VÁLASZTÁS ELŐTTI SZÁMA
A Népszabadság volt a rendszerváltás óta tartó, folyamatos színvonalcsökkenés mellett a viszonylag legjobb napilap. Nem volt nehéz. Félreértés ne essék, előtte azért nem voltak jók az újságok, mert nem is lehettek őszinték. A szabadság azonban megártott nekik.
Számomra egy éve világos, hogy az újság a vesztébe rohan. A megsemmisült SZDSZ szerepét akarja átvenni.
Ez a szerkesztőség is abba a hibába esik, hogy figyelmen kívül hagyja a magyar társadalom többségének karakterét, akaratát, és a tényeges hatalmi viszonyokat. Márpedig hasznos csak az lehet, aki ezekkel számol, és nem tesz úgy, mintha ez nem zavarná. Csak az válhat végső soron hasznossá, aki ezen belül ügyeskedik az igazságáért, csak addig megy a maga útján, ameddig nem töri ki a nyakát. Ez nem jelenti azt, hogy azt is támogatni kell, amivel nem ért egyet, csak azt, hogy kikeres mindent a hatalom céljai, feladatai között, amivel egyetért, és azt támogatja. Nem tündöklik azzal, hogy a hatalomban csak a rosszat látja.
Minden a társadalom számára hasznost akaró egyénnek, pártnak, közösségnek, újságnak legyen saját véleménye, de csak olyan mértékben képviselje ezt, ami a létét nem fenyegeti, és maradjon a hatalom szövetségese minden olyan részletkérdésben, amivel egyetért. Nem hasznos az olyan ellenzék, amely létét sem féltve támad. A lét elvesztése haszontalanná válást jelenti. Aki elbukik a harcban, azt vizsgálja, hogy miben hibázott, mivel veszett.
Saját sorsomon bizonyítom az álláspontom.
Hosszú életem során sikerült annak ellenére megmaradni, hogy soha nem tettem, mondtam, írtam mást, mint amit jónak tartottam. Ez azt jelentette, hogy mindig csak azt, és annyit tettem, mondtam, írtam, amit még lehetett. Ezt jól jellemzi.
- A Rákosi-rendszerben egyetlen írásom nem jelenhetett meg, a televízióban és a rádióban nem szerepelhettem.
- A Kádár-rendszerben már sok cikkem és néhány tucat tanulmányom megjelenhetett, sok rádió- és tévészereplésem volt.
- A rendszerváltás óta az egyéb írások és szereplésem mellett, húsz könyvem jelent meg, saját blogom van, amiben minden írásom közölhetem. Pedig, ez már hetven éves korom feletti termés.
De nem is a publikálás, hanem az elért eredmény a lényeg.
A legtöbb felvetésem az általam utált Gerő Ernőnél talált gazdát. Természetesen, akkor általában, és különösen neki, nem lehetett akármit javasolni. De a világpiacihoz igazított fatermék árakat, a gumipitypang és a gyapot termelésével való leállást nem tekintette revizionista förmedvénynek.
Az élet úgy hozta, hogy két miniszterelnöknek, Nagy Imrének és Németh Miklósnak, lehettem tanácsadója. Egyik esetben sem értem el sokat. Nyers Rezsőhöz, Fehér Lajoshoz és Eredi Ferenchez őszinte lehettem, mert ők is többé-kevésbé azt akarták, amit én. Őket ma is az 1956-1990 közti évek leghasznosabb politikusainak tartom. Azért, mert csak annyit engedtek meg magunknak, amennyi nem járt befolyásuk elvesztésével.
A rendszerváltás óta főleg csak súgtam. A legkevésbé azok hallgattak meg, illetve hallgattak rám, akik nézeteihez a legközelebb álltam, és akik a legtöbbet tehettek volna.
Most a Fidesznek súgok, mert tettekre csak ők maradtak képesek. Örömömre, ők jobban meghallgatnak.
Mindezt azért tálalhatom, még akkor is, ha öndicséretnek tűnik, mert állíthatom, hogy nem javasoltam egyetlen kormánynak sem mást, mint amit jónak tartottam.
A magyar politikai erkölcsi megítélés azonban egészen más. Ennek alapján a hősök azok, akik ugyan nem értek el eredményt, de következetesen kitartottak elvük mellett, akkor is, ha belepusztultak. Akik következetesek maradtak, ezért nem érthettek el semmit, azok hősök még akkor is, ha nem haltak bele.
Az elmúlt év Népszabadságát is olyan újságnak tartom, ami akkor lett még következetesebb szócsöve a szerkesztői véleményének, amikor ezek az elvek már nem találnak visszhangra. Inkább bukjon meg az elveikkel az újságuk, de ők következetesek maradtak.
A jelen számuk ennek a stratégiának a zászlaja.
Elég megnézni az írások szerzőit, és témákat.
A szerzők többsége magas szellemi és szakmai színvonalat, de bukott nézeteket képvisel.
Heller Ágnest személyesen nem ismerem, de az európai értelmiségi elit egyik hazai képviselőjének tekintem, olvasom, és tisztelem. A jelen írásáról később mondok véleményt.
Koltai Tamásnak nem a színvonalával bajom, hanem az arroganciájával. Többet ártott, mint használt. Az írását nem elemezem.
Boros Lajosról is jó a szakmai véleményem, de az én nézeteimhez ő áll a legtávolabb. Történelmi szerepe van abban, hogy négy év után megbukott a Horn-kormány, majd az MDF. A liberális közgazdák között ő a legliberálisabb. A vagyonadó szükségességével én is egyetértek, az indoklásával annál kevésbé. Erről tehát írok.
Nyuszlay Máté az SZDSZ-t sirató írása egyszerűen rosszkor időzített. Nincs hozzá mondanivalóm. Nem illik egy fontos választást megelőző számba.
Czene Gábor írását mindenkor üdvözöltem volna, különösen ebben a témában, és akkor, ha a zsinagógák szégyenteljes sorsát megelőző, sokkal nagyobb, bűnnel kezdi. A magyar történelem talán legnagyobb bűnének tartom, hogy üldözte, deportálta, elmenni hagyta a magyar zsidóság öthatodát, azt a kisebbséget, amelyik a megelőző század motorja volt. A hiányukért, száz év múlva is fizetni fogunk. Azt is indokolt lett volna megemlíteni, hogy a dózerolás akkor történt, amikor a megmaradt magyar zsidóság hatalma csúcsán volt, a Rákosi-rendszerben. Ezt az írást sem közöltem volna a választás előtti napon. Ez ugyanis nem akkor időszerű, amikor a Jobbik is szerepel a választáson. Ezt, a jobboldalról, sokan úgy foghatják fel, hogy ma is a zsinagógák sorsát tartják a legfontosabbnak.
Ormos Máriáról is sokkal jobb az egyéni véleményem, mint a jelenlegi hatalomé, de őt sem a választás előtti napon szerepeltetném.
A többi írás nem zavarja a szám egészének mondanivalóját: A megbukott, a magyar társadalom befogadó képességét messze meghaladó liberalizmus újabb temetését hozó választás előtt, Ez a letűnt SZDSZ-ről, és MSZP liberális szárnyáról készített emlékszám.
Utóirat:
Ha húsz évet átaludtam volna, és felébredve olvasom a mai Népszabadságot, azt hiszem, hogy az SZDSZ a nyerésre álló második párt.
