Kopátsy Sándor                 PP                  2010-08-09

 

 

Tegnap azon botránkoztam, hogy a Népszabadság Szabadi Bélát szólaltatja meg. Ma természetesnek veszem, hogy Bauer Tamás védi a demokráciát. Esküszegőknek minősíti a Fidesz parlamenti képviselőit, amikor élnek a kétharmados többségből fakadó alkotmányos jogukkal élnek.

Bauer azon nem botránkozik, hogy jó húsz éve a saját pártjában nem bízó Antal József leült az SZDSZ elnökével. Tölgyessy Péterrel, és paktumot kötöttek a nyilvánosság háta mögött. Antall félt a pártjában lévő népi radikálisoktól, az SZDSZ pedig az MDF-fel kötendő nagykoalícióról álmodott, és nagyon bölcsen felmérte, hogy elemi érdeke az olyan alkotmány, ami a kispártoknak kedvez. Megfogalmazták az olyan választási törvényt, ami, reményük szerint, évszázadokra lehetetlenné tette az alkotmánymódosítást. Az abnormálisan nagyra méretezett lista, és a nyertes szavazatok elvesztése azt jelentette, hogy a körzetekben 97 százalékos győzelem esetén se lehessen kétharmados többség. Jól tudták, hogy ilyen többséget nem ismer a demokrácia történelme.

Azért utalták a parlament jogkörébe a köztárssági elnök választását, mert ott nem jöhet létre egyetlen párt kétharmados többsége. Antall, udvariasan, átadta az SZDSZ-nek az államfői posztot. Az SZDSZ történetesen jót jelölt, de a módszer példátlanul esküszegő volt.

Bauer Tamás akkor nem kiáltott esküszegést a demokrácia szellemének súlyos megsértése okán.

Amibe Antall és Tölgyessy megállapodott, 2010-ben mégis összedőlt a csodálatosan kitervezett építmény. Megtörtént a csoda, a Fidesz megszerezte a választói körzetek 99 százalékát, és ezzel átléphette a kétharmados határt.

Bauer Tamás pártja az SZDSZ eltűnt, az MSZP elvesztette szavazótáborának nagyobbik felét. Ennyit tudni kell az előzményről, hogy megértsük Bauert.

Ő nem az alkotmányra, hanem az elmúlt húsz évnek, az Antall-Tölgyessy Paktum által kialakított gyakorlatáról beszél. Arról, mit kell akkor tenni, ha nincs kétharmados paktum. Ha van, akkor nincs olyan kisebbség, amelyik elég szavazói támogatást élvez ahhoz, hogy beleszólhasson, akkor semmi értelme, hogy az ilyen erőtleneket csak azért vonják be a döntések előkészítésébe, hogy biztosítsák a kétharmados támogatottságot.

Remélem, hogy az új alkotmány, és abban a választási rendszer olyan lesz, ami csak olyan pártoknak ad beleszólási jogot, amelyek a szavazók támogatását évezik. Nem a listán, hanem a szavazólapok alapján.

Bauernak az fáj, hogy az olyan koránynak, amelyik pártja kétharmados többséget élvez a parlamentben, nem úgy viselkedik, mintha nem volna kétharmados többsége. Tetszettek volna az elmúlt húsz évben olyan politikát folytatni, amivel nem kerül a Fidesz kétharmados többségbe.

Az Antall-Tölgyessy Paktum sem azt vonta kétségbe, hogy kétharmados többség birtokában meg kell hallgatni a parlamenti súlyukat elvesztett pártocskákat is, hanem azt találta ki, hogy soha ne lehessen kétharmados többség. Azt el sem tudták képzelni, hogy eljön az idő, amikor a paktumkötő két párt már nem is lesz parlamenti párt.

Idézem Bauert. „Mi több, a Fidesz olyan változtatásokat is lekezdett a választójogi törvényekben, amelyek épen annak megakadályozására irányulnak, hogy máspolitikai erő,l választások útján elvehesse tőle a hatalmat.” Remélem, jól látja. De illett volna megjegyezni, hogy ők kitaláltak egy olyan választói törvényt, amiről joggal hitték, hogy soha nem jöhet létre egyetlen párt kétharmados többsége. Két párt kétharmados többsége ugyanis ebből a szempontból nem ér semmit. A második párt számára ugyanis öngyilkosság a listák súlyának csökkentése. Az a választói törvény, amit, remélem, a Fidesz törvényerőre fog emelni, a kisebb pártok számára megsemmisülést jelent. Csak olyan párt juthat el a frakcióig,a melyik jelentős számú körzetben nyer. Egyelőre ilyen párt a magyar parlamentben nincsen. Ne is legyen.

Ezt Bauer is tudja. Attól fél, hogy az új választási törvény estén már az első forduló után világossá válik, hogy ki nyer. Az aki több körzetben győz. Nem fordulhat elő, ami most, hogy az ellenzéki képviselők két százaléka került a parlamentbe a választók akaratából. Aki ugyanis listán került be, azt az apparátus jelölte, annak a választottja.

A Jobbik és az LMP parlamentbe kerülése nem a magyar választói akart, hanem az Antall-Tölgyessy Paktum eredménye. Ha annak idején a két úr nem ilyen választói törvényben állapodik meg, hanem angolszász mintára a nyertes mindent visz, egyik párt sem kerül a parlamentbe.