Kopatsy Sandor gondolatai

Kopátsy Sándor                   EH                2010-06-17

 

 

A társadalom olyan bonyolult szervezet, aminek megismeréséhez csak a működésének tapasztalatai segíthetnek. Jól mondja a latin közmondás, hogy a történelem az élet tanítómestere. Azt, hogy milyen törvények szerint működik a társadalom, nem lehet előre kitalálni, abban csak akkor lehetünk bölcsebbek, ha igyekszünk feltárni, hogy miért alakult úgy a sorsunk, ahogyan alakult. A jövőt csak a múlton tanulva lehet megérteni. Előbb meg kell tanulni, hogy a múltunkban miért úgy alakultak az események, ahogyan alakultak.

Ehhez először szerénynek kell lenni. Tudomásul kell venni, hogy fajunk sorsa nem alakulhatott jelentősen másként, mint ahogyan alakult. Még a legzseniálisabb társadalomtudósok is eltévednek, ha azt hiszik, hogy sorsunk jobban alakult volna, ha rá hallgatnak. Ez a naiv hit azon alapul, hogy a társadalmak többsége lassan ismeri fel a szükségszerűséget, gyakran később történnek meg a változások, mint ahogyan időszerűvé váltak. De ennek is objektív oka van. A tudós azt keresse, miért késnek a változások, és rá fog jönni, hogy a késések mögött is objektív okok vannak. Tomas Mann szerint, nem elég mélyen ástunk a múlt kútjába.

Az alábbiakban azt kutatom, kik, és miért értek el a többieknél nagyobb sikert.

Az utóbbi százötven évben három egyértelmű siker okát vizsgálom.

1. Miért az Egyesült Államok, illetve Észak Amerika került a Nyugat, és ezzel a világ élére?

2. A nyugati kultúrkörön belül miért a puritánabbak értek el nagyobb eredményt?

3. Miért lett a Nyugaton belül a zsidó, Keleten a kínai diaszpóra a legiskolázottabb, a leggazdagabb, a legmodernebb nép?

Max Weber, a múlt század legnagyobb politológusa figyelt fel először a tényre, hogy Észak Amerikában a bevándorlók többre viszik, mint őshazájukban. Az okok feltárásban azonban nem mélyedt el. Egyszerűen Amerika-hatásról beszélt, hiszen ott a bevándorlók többre vitték, mint otthon. Az már neki sem tűnt fel, hogy ez miért nem igaz Latin Amerikában, de igaz Ausztráliában és Új-Zélandon is. Vagyis ott, ahol az angolok rendezkedtek be és a lakosság többsége a puritán Északnyugat Európából vándorolt oda, és a többség dolgozni, és nem kincset keresni, téríteni, munka nélkül megélni ment oda. Az fel sem merült nála, hogy a gazdaságföldrajzi adottságok legjobban hasonlítottak az európaiakhoz.

Kezdem az utóbbival.

Máig nem tudatosult, hogy az éghajlatnak fontos szerepe volt abban, hol boldogul fajunk jobban. Ott, ahol tél is van. Fajunk történelmében óriási szerepe volt annak, hogy egészen a 20. század elejéig, csak a hideg ellen tudtunk védekezni, fűteni, öltözködni, a meleg ellen tehetetlenek voltunk. A hideg ellen munkával védekezni tudtunk, a meleget azonban nem voltunk képesek lehűteni. A korszerű hűtésnek alig száz éves múltja van. Még ma is, az egyenlítőhöz közel, illetve meleg éghajlaton csak két kis gazdag ország van. Szingapúr és Izrael. Mindkettőt északról jött telepesek hozták létre. De minderről a következő két kérdés megválaszolása során részletesebben fogok írni.

A két Amerikánál maradva. Mérsékelt éghajlatai csak két latin-amerikai országnak, Argentínánk és Csillének van, de azokat nem a puritán angolok alapították. Mégsem vitatható, hogy előttük áll, a latin-amerikai országok között, a legkedvezőbb jövő. Az észak-amerikai mellé azonban nem fognak felzárkózni.

Bármennyire egyértelmű, hogy csak a volt angol gyarmatok értek el kimagasló sikert, ennek nem tulajdonítunk nagy jelentőséget. A spanyolok, a portugálok és az olaszok sehol nem voltak sikeres gyarmatosítók. Ők kincset kerestek, és a katolikus vallást terjesztették. De az utóbbi százötven évben, őshazájukban sem dicsekedhetnek. Amire ott vitték, döntően az Alpoktól északra élő, gazdagabb északi népeknek köszönhetik. Ha nem jutottak volna a turisták odahordott pénzhez, és az EU megkülönböztetett támogatásokhoz, még jóval hátrább tartanának.

Még leírni is bűn, hogy a súlyos történelmi örökség nehezen hordható teher. Pedig a tények azt mutatják. A bevezetőben azt írtam, hogy a történelem az élet tanítómestere. Most azt írom, hogy de csak mértékkel. A gazdag történelem visszahúzó teher. Az okos mások történelméből tanul, a sajt történelemmel szemben nagyon ritka a tárgyilagosság.

Számomra fontos iránytű volt. Diákkorom óta tudtam, hogy nekünk magyaroknak aránytalanul súlyos a történelmünk, akárcsak a poroszoknak, lengyeleknek. Ez fakadt abból, hogy ezer éve aránytalanul sok politikából élő nemesünk, urunk, és kevés munkából élő polgárunk volt. Ez máig nem változott. Ma már a poroszok letűntek a politika színpadáról, de a lengyelekkel mi vagyunk az utolsók az EU országok között, abban a ragsorban, hogy a munkaképes korosztálynak hány százaléka dolgozik. Ez már húsz éve tart, és a közvélemény még tudomásul sem veszi. A jelenlegi kormány is sürgősebbnek tartotta a kettős állampolgárságról, és a Trianoni Szerződésről hozott törvényt, mint a munkahelyteremtést.

A fiaim, amikor közölték, disszidálnak, hova menjenek, azt válaszoltam, hogy oda, ahol az országnak nincs hosszú és gazdag történelme. Ilyen a két észak-amerikai ország, Ausztrália és Új-Zéland, ahol mindenki „gyütt-ment”. Ez eleve nagy előny volt, de egyre nagyobb lesz. A jelenés a jövő legnagyobb állami ajándéka a dolgozni akaró bevándorló. Minél tehetségesebb, képzettebb annál inkább. Óriási előny, ha egy állam könnyen befogadja a tehetséget. Nemzeti csapás azonban, ha butát, lustát és a kultúrájához görcsösen ragaszkodót engednek be.

Az elmúlt százötven évben, különösen az utóbbi harmadában, csak két kultúra, viselkedési mód tette lehetővé, hogy a társadalom a világ élvonalába kerüljön, a nyugti puritán, és a távol-keleti konfuciánus.

Ezt is először Max Weber sejtette meg, amikor azt írta, hogy az élvonalba csak a protestáns kultúra népei képesek felkerülni. Protestánst mondott, de puritánt gondolt. Nem a protestánsok lettek puritánok, hanem a puritánok többsége lett protestáns.

Európában 1890 óta a skandináv és az alpi népek országaiban nőtt a leggyorsabban az egy lakosra jutó jövedelem, és az iskolázottság. Ha azt néznénk, hogy mely országokban a legmagasabb a foglalkoztatás, a megtakarítási ráta, a tisztaság, a törvénytisztelet, a legjobb az iskolarendszer, hol adnak az elmaradt világnak nagyobb segélyt, hol a legkisebb a korrupció, hol épülnek be könnyebben a bevándorlók. Ezek az országok állnak az élen. Csupa olyan tulajdonságot soroltam fel, amelyeket nem vesz figyelembe a közgazdaságtudomány.

Ha a két észak-amerikai államot állítjuk szembe a latin-amerikaiakkal, ugyanerre az eredményre jutunk.

Max Weber idejében még senki nem figyelt Kelet-Ázsiára. Az utóbbi ötven évben azonban ott igazolódik be leginkább a véleménye. A konfuciánus népeknél az egy laksora jutó jövedelem, az iskolázottság és a várható életkor évente háromszor gyorsabban nő, mint Weber korában Európa siker országaiban. Tegyük hozzá, hogy a páratlan siker négyszer annyi lakost érint, mint száz éve, Nyugat-Európában. Ebben a páratlan sikerben a döntő tényező, hogy a tudomány és technika fejlődési üteme és hasonló mértékben gyorsult, de az is tény, hogy a konfuciánus népek „puritánabbak”, szorgalmasabbak, takarékosabbak még skandinávoknál is.

Mi a távol-keleti társadalmak példátlan sikerének a kulcsa?

A 21. század megértésének kulcsa, hogy a tudományos és technikai forradalom már nem az igénytelen és olcsó munkaerőt keresi, hanem a jót, még akkor is, ha drága. Ez bármennyire általános jelenség, mind az egyes társadalmakon belül, mind a világgazdaságban, még nem emésztette meg a társadalomtudomány. A nagyon kiváló munkaerő szinte minden pénzt megér, a gyenge minőségű pedig ingen sem kell. E két pólus között egyre jobban differenciálódik a munkaerő értéke, és ára.

Ezt Max Weber állítását át kell fogalmazni. A társadalmi és gazdasági fejlődés csak ott sikeres, ahol a munkaerő jó. A jó munkaerővel a gyenge, olcsón sem versenyképes. Márpedig a Távol-Keleten egymilliárd olcsó, és kiváló minőségű munkaerő tartalék van. Ennek minőségével a Nyugat mintegy ötszázmilliós munkaerejének alsó harmada nem versenyképes. Ezek foglalkoztatása lesz a fejlett országok legnagyobb társadalmi és gazdasági problémája. Ha elzárkóznak a kelet-ázsiai tömegtermékek importjától, óriási komparatív előnyt, fogyasztói árcsökkentést mulasztanak el, ezzel szemben a gyenge munkaerejük foglalkoztatása marad az egyre nagyobb társadalmi gond, és pénzügyi teher.

Nem nehéz megjósolni, hogy ötven éven belül a Nyugattól, azaz Európa nyugti felétől, és Észak-Amerikától Kelet-Ázsia fogja átvenni a világgazdaság vezető szerepét. Európa pedig egyre jobban lemarad.

Miért marad le Európa ma még gazdag fele?

1. A világgazdaság három nagy centrumával szemben számos tekintetben egyre nagyobb hátrányba kerül.

2. Területben és erőforrásokban a másik kettőnél szegényebb.

3. Politikai, kulturális és nyelvi tagoltsága megakadályozza, hogy erőforrásait racionálisan összpontosítsa.

A harmadik pontban említett hátrányát még fel sem ismerte, de ha felismeri, akkor sem lesz képes intézkedésre. Észak-Amerika politikai egysége, egynyelvűsége, erőforrásokban nagyobb gazdasága, a munkaerő mobilitása, a közös valutája, területéhez viszonyított alulnépesedettsége óriási komparatív előnyt jelent Európával szemben. Az Európai Unió megzavarodott hangyaboly Észak-Amerikához képest.

A politikusok és a társadalomtudósok alig szentelnek figyelmet annak, amit a világ két diaszpórája, Nyugaton a zsidó, Keleten a kínai produkált. Pedig ezek sikeréből lehetne a legtöbbet tanulni.

Ma a világ két legsikeresebb, leggazdagabb, legiskolázottabb, legtöbb nyelven boldoguló népe ez a két diaszpóra.

A zsidó diaszpórából csak a nyugati kultúrában, az évszázadok óta Európában élők voltak a sikeresek. Ezeknek nagyobbik felét a náci Németország elpusztította, a maradék nagyobbik fele megszűnt diaszpóra lenni, ma már Izraelben államalkotóként él. A maradottak többsége pedig az Egyesült Államokban él, és ott a társadalom egyik erjesztője, és Izrael létének garanciája.

A jelen helyzetben már csak azt érdemes kutatni, hogy minek volt köszönhető az európai zsidóság példátlan sikere.

A sikerük azzal kezdődött, hogy az ibériai sziget két állama elűzte őket. El kellett menekülniük abba az Európában, amelyik akkor emelkedett a mediterrán térség fölé. A főleg andalúziai zsidóság a muzulmán kultúra fénykorát képviselte Európában. Ha az Oszmán Birodalomban maradnak, ott lennének ma is, ahol a közel-keleti hittestvéreik. Ők átköltözködtek a világ óceánjait meghódító, a kereszténységet megújító, ötszáz éve a tudományokat, a gazdaságot, az urbanizációt, a technikát forradalmasító világba. A középkor végén a zsidóság számára az Alpoktól északra fekvő Európa az volt, amit az európaiaknak jelentett az Észak-Amerikába való kivándorlás.

Az európai zsidóság fénykorát a vasúthálózat kiépítése, a szárazföldi szállítás forradalma hozta meg. Ennek köszönhetően példátlan mértékben nőtt meg az urbanizáció, a kereskedelmi forgalom. Erre a lehetőségre az európai népek úri középosztálya egyáltalán nem, a polgárága lassan reagált. Annál inkább a gettókból kiszabaduló, a politikai és a közigazgatási karrierektől elzárt zsidóság. Alig száz év alatt Európa keleti felén a kezükbe került a tőkés gazdaság, a kereskedelem, az ipar, a szellemi és tudományos pályák többsége.

Sajnos a térség államai mindmáig nem tárták fel tudományosan, milyen teljesítményt ért el anyagi és iskolázottsági téren a vasúthálózat kiépülésének századában a közép- és kelet-európai zsidóság. Ezt ők genetikai adottságaikkal magyarázták, az államalkotó népek pedig elvadult irigységgel nézték.

Az antiszemita gyűlölet áldozata lett az európai zsidóság nagyobb fele.

A Marslakók titka címmel megjelent könyvemben azt bizonyítom, hogy a példátlan eredmények jelentős részben annak köszönhetők, hogy a zsidóságot egyetlen államban nem fogadták be lejes joggal. Ha a magyar zsidókat befogadja a magyar társadalom, egyikből sem lett volna Nobel-díjas.

Nincs ilyen kimutatásom, de a zsidó zsenik nem a Rajnától nyugatra, hanem keletre születtek, ahol az államalkotó etnikumát, sőt társadalmát is, az antiszemitizmus jellemezte. Még a francia zsidóknak is érezni kellett, hogy nem lehetnek maradéktalanul franciák.

A zsidó diaszpóra ezer év után először Észak-Amerikában érezheti otthon magát. Ott is csak a második világháború után.

A kínai diaszpóra távol-keleti történelmét nem ismerem, de Malaysiában megélhettem, hogy ott ma is numerus clausus működik.

József Attila nagy igazságot fogalmazott meg.

Ez a rendkívül fejlett agyú emberre mindig is igaz volt, de soha nem annyira, mint korunkban, amikor a szellemi teljesítmény az elsődleges. Fajunk mintegy százezer éves történelmében ott ment többre, ahol leküzdhető akadállyal találkozott. A paradicsomban nincs fejlődés. A természet ugyan állított olyan kemény feltételeket is, amiket nem lehetett legyőzni, de a legyőzhető akadályok után mindig nagyobbak lettünk. Nincs nagyobb méreg a fejlődés útján, mint az akadálymentes, a gyengék és lusták számra is garantált élet.