Kopátsy Sándor EH 2010-03-12
KÉT KÉRDÉSEM MARADT A VOSZ NAGGYÜLÉSE UTÁN
A nagyülés hangulata és tartalma biztató volt. Talán kimászunk a társadalmi letargiából. Ott ugyan szinte egyoldalúan a gazdaságpolitikai hibákat hangsúlyozták, de még mindig a számok, és nem a foglalkoztatás katasztrofális helyzete kapott nagyobb hangsúlyt.
Demján érdeme, hogy úgy rendezte ezt a konferenciát, mintha már a választások után lennénk. A kormány egyetlen képviselője sem volt jelen. A gazdaság gyakorlati vezetőit, a vállalkozókat már nem a jelen, hanem a tavaszi kormány érdekli.
Azt érezhettem, hogy az ország fellélegzik, ha túlléphetett a neoliberális politikán. Márpedig a fellélegzés sokkal fontosabb, mint a pártok közti vita. Azt éreztem, amit harminc éve Tatabányán megtanultam, hogy a heti széntermelés tempója attól is függ, hogy győzött-e a csapatuk. A Fidesz jelentős győzelme egy nagy meccs megnyerését fogja jelenteni.
Az alábbiakban csak két, gyakorlati szempontból nem jelentős kérdéssel vitázok.
I.
Demján Sándor a kezdeti tőkehiányt panaszolta.
A rendszerváltást követő húsz év kudarcának egyik okát abban látta, hogy 1990-ben úgy indultunk, hogy nem volt magántőke. „Nem úgy, mint a görögöknek és a spanyoloknak.”
Ez az indoklás, száz éve még megállt volna a lábán, de nem a jelenkorban. Korunkban már nincs a tőkének tartós értéke, ha alkalmatlan vezetők kezében, alkalmatlan munkaerővel működtetik. Nekünk az elmúlt évben nem a tőke hiányzott, hanem az ostoba, neoliberális vezetéstől, és a munkátlanságtól voltunk megverve.
Nem saját tőkére, hanem minőségi vezetőkre, és képzett és fegyelmezett munkaerőre, minőségi közigazgatásra van szükség. Ahol ez megvan, oda hozzák mások is a tőkéjüket, ahol pedig nincs meg, onnan a hazai tőke is elmenekül, illetve ott tönkre megy. Ma már nem a tőke, hanem a minőség társadalmát éljük.
Ezt bizonyítják a tények.
Becslésem szerint, ha a kitermelő ágazatokba menő tőkétől eltekintünk, akkor a nemzetközi tőkeáramlás kilencven százaléka a hatékonyabb beruházási környezetet, és nem az olcsóbb munkaerőt, kevesebb adót keresi. Ahol jó a munkaerő, jó a közigazgatás.
Finnországba, egy laksora vetítve, tízszer annyi tőke áramlott, mint hozzánk, és közel százszor annyi, mint Ukrajnába.
Dél-Koreában és Tajvanon még annyi tőke sem maradt, mint nálunk, a nemzetközi tőke mégis ellátta bőven.
Demján úr a görög és portugál induló tőke jelentőségét említette. Jobb lett volna, a feni két országra hivatkozni. A Lisszabon-Athén tengelytől délre hiába volt induló tőke, hiába kaptak mindenkinél többet az EU kasszájából, és az idegenfogalomból, az országuk északi feléhez viszonyítva egyre jobban lemaradnak, és még nálunk is gyengébb a teljesítményük.
Tudomásul kell venni a tényeket.
- Nálunk nem, az adóelvonás magas, hanem kevesen fizetik, nyakra-főre módosítgatjuk, és sokan élnek belőle.
- Nálunk nem drága a közigazgatás, hanem bürokratikus, és korrupt.
- Nálunk nem a bérek és járulékai magasak, hanem csak a fele megfelelő szakmai, és erkölcsi szempontból. Az alsó harmada pedig használhatatlan még akkor is, ha nem volna bérjárulék.
Demján úr! Ma már a minőség társadalmában élünk, ahol nem tőkében, hanem minőségben van hiány. Ön is azért vitte sokra, mert a jó munkaerőt megmerte másoknál is jobban fizetni, a gyengét pedig merte elküldeni. Önre sem azért van nagy szükség, mert tőkéje van, hiszen Ón sem azzal kezdte, hanem azért, mert a tőkével hatékonyan tud bánni.
Magyarországon nem tőke-, hanem minőséghiány van!
II.
Csikán Attila a török hatást ítélte meg negatívan
Örültem, hogy ott ült az elnöki asztalnál, hogy felkért hozzászóló volt, még jobban annak, amit mondott. Kivéve egy nem fontos mondatot annak kapcsán, hogy nincs elég önbizalmunk. „Magunkkal hordjuk a török uralom örökségét.”
Ezen a mondatot Orbán Viktor is fennakadt. Nem értett egyet azzal, hogy a múlton siránkozzunk.
Engem egészem más okból ütött szíven az oszmán uralom ilyen érékelése.
Már diákkoromban értetlenül álltam az oszmán uralom magyarországi szerepének megítélésével szemben.
- Az első kételyt az ébresztette bennem, hogy a néprajzi térképet látva azt kellett megállapítanom, hogy a magyarság ott maradt meg jobban, ahol török uralom alatt élhettek.
- Azt is hamar megtudtam, hogy a mohácsi csaltában a török haderő óriási többsége írástudó volt, a magyarok oldalon pedig még tized sem.
- A csatában a török oldalról a kor haditechnikai modernizációja, állandó hadsereg, erős tüzérség, a magyar oldalon a földesurak lovas bandériumai jelentették a többséget.
- Az Oszmán birodalomban nemcsak az egyházi, hanem a világi hatalmasságok is, az iskolarendszerükben szelektálódtak. A nagyvezér a pásztor fiából emelkedett a második rangra. Akárcsak a kínai mandarinrendszerben, nem vérségi alapon jutottak a hatalomhoz.
- A törököt pogánynak minősítettük, pedig következtesebben bolt egyistenhivő, mint a nyugati kereszténység. Akkor még a reformáció győzelme előtt voltunk.
- Az is hamar kiderült, hogy a török uralom nem térít, sőt a császárénál, illetve a Királyi Magyarországnál sokszorta nagyobb vallásszabadságot biztosít. Sőt csak ott nem üldözték a reformációt, ahol ők voltak az urak.
Már az érettségi előtt tudtam, hogy a százötven éves oszmán uralom iskolában oktatott megítélése nem a magyar társadalom, nem az országunk, hanem a Vatikán érdekét fejezi ki.
A kori meggyőződésem aztán újabb érvekkel erősödött.
- Az 1847-es, első országos népszámlálást olvasva, felismertem, hogy addig városlakó magyar polgárság csak az Oszmán Birodalom által megszállt térségben, és néhány erdélyi városban jött létre, és maradt fenn.
- Az oszmán hadsereg felszerelését a nyugat-európia protestáns államok, és Franciaország szállította.
- Luther a birodalmi gyűléseken kétszer is arról győzködte a katolikus Werbőczyt, aki az ország királyi térségét képviselte, hogy nem a kereszténységet védjük, hanem a reformációt támadjuk azzal, ha a török ellen harcolunk.
- A megszállás elől ugyan elmenekült az úri világ, és a katolikus egyházi felső vezetése, de a jobbágyok az ellenkező irányba, az oszmán uralom alá áramlottak.
- Csak a Hódoltságban szűnt meg a jobbágyság, ott indult el a parasztpolgárosodás, lettek polgárok, cicisek Debrecen, Szeged, Kecskemét, Szabadka parasztjai.
- Tanítjuk azt, hogy Tököli Imre fejedelemnek az apja hódoltsági jobbágy volt, akik tőzsérként, marhakereskedőként úgy meggazdagodhatott, hogy a császártól is nemességet vásárolhatott?
Jó hetven éve bujkál bennem a kérdés.
Mi lett volna, ha Luther tanácsát megfogadjuk, és Erdélyhez hasonlóan állunk az Oszmán Birodalom oldalán?
Meggyőződésem szerint, a lakosság döntő többsége a reformáció vallásainak híve marad.
Ezt a viszonylag hosszú indoklást azért tartom szükségesnek, mert az oszmán megszállás hamis történelmi megítélése megdöbbentő párhuzamot jelent a bolsevik évtizedek szovjet uralmával.
Még nem olvastam a bolsevik magyar történészeinktől sem az igazságot, hogy a Hódoltsági területen nem volt jobbágyság, hogy szabad volt a költözködés, hogy voltak szabad városi önkormányzatok.
Még nem találkoztam olyan református pappal, aki tudatában lett volna annak, hogy Magyarországon nem lehetett volna reformáció, ha nem támaszkodhat az Oszmán Birodalom által megszállt Hódoltsági támaszpontjaira.
Most pedig az általam nagyon tiszttelt, az elmúlt félévszázad az egyik legeredményesebb magyar pedagógusának tartott barátom, nem úgy tekint a százötven éves oszmán megszállásra, mint ezer éves történelmünk legnagyobb, de elszalasztott társadalmi lehetőségre, hanem úgy, ahogyan ma már csak a katolikus püspökök kötelessége.
