Kopatsy Sandor gondolatai

Kopátsy Sándor                 EE                 2010-02-21

 

 

Ha megkérdeznek, ki volt a 19. század két legnagyobb zsenije, habozás nélkül válaszolok, Darwin és Marx. Ennek ellenére most éppen arról írok, hogy mindketten súlyosan tévedtek. A tévedésük azonban csak azért derülhetett ki, mert a maguk területén óriásit alkottak. Általunk akkora lépés, ugrás történt előre, ami lehetővé tette, hogy túllépjünk rajtuk.

Nem kevesebbre tanított meg bennünket, mint látni, hogy milyen úton jutottunk el a jelen világába. Mint zseniális és türelmes megfigyelő felismerte, hogy a fajok, a szelekciónak köszönhetően, egyre tökéletesebben alkalmazkodnak a környezeti követelményekhez. Az alkalmazkodást a szelekció biztosítja. Az egyedek közti különbségek között a szelekció a környezetnek megfelelőbbeket válogatja ki.

A keresztény egyházak gyorsan megérezték, hogy a darwini felismerés nem egyeztethető össze nemcsak a kereszténység dogmáival, de a szellemével, erkölcsével sem. A vallások általában, a kereszténység különösen nehezen vette és veszi tudomásul, hogy a tudomány korábban nem is sejtett törvényeket ismer fel, és azok elfogadása a vallás dogmáival ütközik. Darwin elmélete azonban olyan tudományos igazságot tartalmaz, amit a kereszténység nem fogadhat el. Nemcsak a dogmáit, hanem az erkölcsét is cáfolja. Ha igaz az, hogy a környezet szelektál az egyedek között, méghozzá annak alapján, hogy ki felel meg jobban a környezet elvárásainak, akkor a sorsunk nemcsak a klérus, de még az isten akaratától függ, hanem a környezetünk elvárásától.

Darwin azonban nem vette tudomásul, hogy a szelekció nem hoz létre új, a korábbinál fejlettebb fajt, csak addig működik, amíg meg történik a környezethez való alkalmazkodás. Márpedig ez viszonylag rövid folyamat. Ezen túl akkor működik, ha a környezet változik. A változatlan környezetben viszonylag gyorsan kialakulnak az annak megfelelő fajok, Aztán esetleg százmillió évekig nem történik fajfejlődés, annak ellenre, hogy a szelekció tovább működik. De már nem a fajfejlődést, hanem a faj stabilizációját szolgálja.

Fajfejlődés csak akkor történik, ha a környezet változik. Ha a változás viszonylag kicsi, akkor, éppen a szelekciónak köszönhetően nem jönnek létre új fajok. Ilyenkor éppen azok az egyedek pusztulnak ki a szelekció során, amelyek potenciálisan az új fajok felé jelentenének változást. A gyakorlatban milliószor gyakoribb a faj jellegét megőrző szelekció, mint az új fajra irányuló szelekció.

Ebből az derül ki, hogy új fajok csak akkor és ott jöhetnek létre, ha akkora a természeti változás, ami a fajok millióit pusztítja el, amikor csak azok a fajok maradhatnak fenn, amelyeket nem nagyon érintett a környezet drasztikus megváltozása.

A fajfejlődés csak ott van, ahol a meglévő fajok többsége számára akkora környezeti változás áll be, mai a többségük életét lehetetlenné teszi. Ez a felismerés az ausztráliai vadonban való sétám során ötlött fel bennem. Abban a természeti környezet olyan növények, állatok élnek, amelyek hetven millió évvel korábban általánosak voltak, de egyetlen olyan sem, amely másutt általánossá vált.

Mi okozta, hogy Ausztráliában hetven millió éve állt a biológiai óra?

Az a tény, hogy ott nem történt nagyarányú környezeti változás. Ausztrália ugyanis mintegy hetvenmillió éve szakadt ki Afrikából, és óriási szigetként úszott a jelenlegi helyére. Ez idő alatt csak a sarkokhoz viszonylag közel történtek nagyarányú éghajlatváltozások. Mivel Ausztrália nem került a sarkokhoz közel, ott nem jöhettek létre új fajok, azok éltek tovább, amelyek már akkor térségében éltek, amikor leszakadt Afrikából.

Ez a felismerésem másutt is igazolódott.

- Ausztráliával egy időben szakadt le a Dakar-félsziget, de az nem maradt izolált.

- Madagaszkár csak harminc éve szakadt le Afrikáról, és ott csak harmincmillió éve áll a biológiai óra.

- A Galápagos-szigetek mintegy száztízmillió éve szakadtak le Dél-Amerikáról. Ott még előbb állt meg a biológiai óra.

- A legrégebbi fajokat a mély tengerek világában találjuk. Az ottani fajok többségének fennmaradása már csak százmillió években mérhető.

A biológiai óra csak ott áll meg, ahol nem történtek akkora természeti változások, amik a meglévő fajok többségének életképességét megszüntették. A biológiai óra csak ott jár, ott jönnek létre a korábbinál fejlettebb fajok, ahol sok és nagy környezeti változás történt.

Ebből az fakad, hogy a fejlett biológia lények létrejöttének a feltételét nem bizonyos, a földi élet számára kedvező életfeltételek fennállnak, hanem ott, ahol legalább annyi és akkora változás történt, mint a mi földünk életében.

Ezt akkor értjük meg jobban, ha a fejlődés motorját nemcsak az élővilágban, hanema fizikában iselfogadjuk. A világűr, a csillagvilág keletkezéséről annyit már tudunk, hogy nagy robbanással indított történelme első szakaszában csak néhány elem volt jelen, ezek sokasodása, az új elemek létrejöttét környezetváltozás okozta. A szervetlen világ molekulái is egyelőre elképzelhetetlen fizikai környezetben jöttek létre.

Darwin zsenialitása tehát a tudományok számára akkora ablakot nyitott ki, amin keresztül a tudományfejlődés új dimenziója vált érhetőbbé. Neki isköszönhetjük, hogy még rajta is túlléphettünk.

Marx valláslapító, valamint tudományos világtörténelmi szerepét annál kevésbé ismerik el, minél több okuk volna erre. Még az sem tudatosult, hogy tulajdonképpen kettős szerepe volt. A tanait a nép vallásként, a tudósok tudományként kezelték. Ő maga sem vette tudomásul, hogy nem a józanészre támaszkodó, realista tudós forradalmár, hanem új dogmák prófétája.

Próféta szerepét nemcsak ő maga, de a hívei és ellenségei sem vették tudomásul, éppen a vallás elkeseredett ellenségének tekintették. Ez a téves megítélés két okra épült.

- Egyrészt a vallások ellenségeként lépett fel, minden vallásban a társadalmi haladás gátját látta.

- Másrészt hívei a vallások üldözői lettek.

Marx annak ellenére, hogy materialista társadalomtudósnak vallotta magát, elméletét a feje tetejére állította azzal, hogy az ideológiáját a tőkés osztálytársadalom felszámolására alkalmasnak tekintette. Tudósként ugyanazt hirdette, hogy az ideológia mákony, ami fékezi a társadalom egészséges fejlődését. Forradalmárként pedig azt javasolja, hogy fogadják el ideológiai tanácsait, és a társadalom hibátlanná változik.

Marx vallásalapító történelmi szereplét máig nem ismerték fel, annak ellenére, hogy a marxizmus, mint vallás, nem bizonyult tartósnak, alig százötven év után jelentéktelenné vált.

A marxisták ugyan elvetették a történelmi vallások dogmáit, de nemcsak Marx, de fontosnak tartott tanítványainak tanítását is, dogmaként kezelték.

Megdöbbentő a kereszténységgel való párhuzam.

- Marx tévedhetetlen próféta volt. A tanai feletti kételkedés megbocsáthatatlan bűnnek számított.

- A Tőke volt a Szentírás. Bármennyire is bonyolult, nehezen érthető az okfejtése, minden betűje vitathatatlan.

- A marxista pártok klérusként működtek. E klérus tagjai megkülönböztetett társadalmai státuszt élveztek.

- A mozgalom elsőszámú vezetője, a pápához hasonlóan, tévedhetetlen volt.

- A klérus vezetői a szentekhez hasonló ragot élveztek.

- Szertartásaik, szentképeik, zsoltáraik ugyanúgy voltak.

Ezért nehezen érthető, hogy a marxizmust nem tekintették vallásnak, Marxot vallásalapítónak. Csak azért, mert a vallásokat üldözte. Nem vették tudomásul, hogy minden vallás annál nagyobb ellenségének tekinti a másik vallásokat, minél nagyobb hatalommal jár a vallás feletti uralom. A kereszténységben is csak abban a mértékben jelent meg a vallási türelem, ahogyan olvadt a vallási klérusok hatalma. A kereszténység világi hatalmának csúcsán az inkvizíció, a kirakatperek, a dogmák merev, és erőszakos védelme volt a jellemző.

Sokkal fontosabb a vallásokkal való összevetésnél annak bizonyítása, hogy miért tekintem a marxizmust a világvallások egykének a marxizmust. Mert időben ugyan rövid, de a történelmi hatásának értékében és intenzitásában feltétlen összevethető a legnagyobb világvallásokkal. Azt ugyan valószínűnek tartom, hogy a marxizmus világvallási szerepe, ahogy Kína felzárkózott a társadalmak fejlettségi szintjének élvonalába, várhatóan a század közepére, lejár, de e kétszáz évben világvallási rangja egyértelmű.

Nem vagyon a vallástörténet szakértője, de egyetlen világvallás sem versenyezhet a marxista vallás elterjedésének dinamikájával. A kereszténységnek, ahhoz, hogy a nyugati társadalmakban minden réteg által elfogadott vallássá váljon, közel ezer évnek kellett eltelni. A marxizmus bolsevik egyháza az 1917-es orosz forradalom után rövid fél évszázaddal kétmilliárd ember vallása lett. Egy másik rövid fél évszázad után Európában államvallásként megszűnt, és Kínában is csak mérsékelt formájában él tovább.

A marxista vallás a fejlett, nyugt-európai polgári társadalmakban sehol nem lett államvallás, de szociáldemokrata formájában, és egyre kevésbé marxista dogmákra épülve, ma is jelentős politikai erő. A társadalmi fejődésre gyakorolt hatása azonban ennek is világtörténelmi jelentőségű volt.

Marx dogmáinak politikai hatása alapvető szerepet játszott a 20. század során bekövetkezett társadalmi, politikai átalakulásban. Hatása döntő jelentőségű volt a gyarmatok felszabadulásában, a tőkés osztálytársadalmaknak a második világháborút követő átalakulásában.

Nem ismerek olyan prófétát, történelmi személyiséget, akinek a történelemformáló hatásának intenzitása Marxéhoz hasonlítható lenne. Nagy fantázia kellene ahhoz, hogy a 20. század történelmét olyannak képzeljük el, mintha Marx nem is élt volna.

 

 

 

 

Minden valószerűsség szerint ő volt az utolsó vallásalapító, és mégis vele zárul le ezeknek a történelemformáló zseniknek a sora. Marx a tőkés osztálytársadalom felszámolásához nemcsak vallási, de tudományos alapot is adott. Vallásalapító és a társadalomtudományok zsenije volt. Ezen az sem változtat, hogy a tanira épített vallás nem lett tartós, és a társadalomtudományán is gyorsan túllépett a kor.

Az is látni kell, hogy Marx zsidó próféta volt, nem tudós, hanem megváltó kart lenni.

Őt tekintem a dialektikus történelmi materializmus alapítójának, annak ellenére, hogy tudósi működését elnyomta a prófétai ambíciója. Nemcsak a tanítványai, de ő maga sem ismerte fel, hogy a próféta és a tudós feladata nem egyeztethetők össze. A próféta nem lehet tárgyilagos, elfogulatlan, a tudós pedig csak az lehet, aki az.

Marx munkáit a tudós tárgyilagossága jellemzi, de az eljutott eredményből idealista tanulságokat von le, és idealista tettekre buzdít.

Nagyon leegyszerűsítve. A történelem az akaratunktól független alépítményre épül, ezt bizonyítja, de utána azt javasolja, hogy az általa javasolt módon, erőszakkal változtassuk meg a felépítményt, a társadalom tulajdonviszonyait, ragadjuk meg a politikai hatalmat, és akkor az alépítmény is hibátlanná válik. Vagyis az első következetesen materialista tudós idealista prófétává emelkedik.

Ennek jellemző példája, hogy a kizsákmányolást a tőkéstulajdon következményének tekinti, és annak megszűnését a tőkések kisajátításától várja. Fel sem merül nála, hogy az ipari forradalom találmányaira épülő tőkéstársadalom munkaerőigényének a mennyiségét és minőségét állítsa szembe a munkaerő tényleges mennyiségi és minőségi kínálatával. Ha ezt a tudományos feladatot nem kerüli meg, akkor rájön, hogy a kizsákmányolás ténye abból fakad, hogy az ipari forradalom technikája a korábbinál is kevesebb és kevésbé képzett munkaerőt igényel, ugyanakkor a munkaerő mennyisége a történelemben soha nem tapasztalt mértékben nő, a minősége pedig javul. Márpedig a klasszikus közgazdaságtannak az a tételét Marx is vallotta, hogy amiből a kereslet egyre kisebb, a kínálat pedig egyre nagyobb, annak a piaci ára az értéke alá süllyed, függetlenül attól, hogy milyenek a tulajdonviszonyok.

Ha tudós Marx ezt az egyértelmű igazságot figyelembe veszi, nem lehetett volna forradalmár próféta, a marxizmus nem válhatott volna vallássá, a hívei nem szerveződhettek volna a vallás klérusává.

Megjegyzés: