Csökkentse áramköltségét

Csökkentse áramköltségét, növelje fénycsövei élettartamát: kattins ide!

balhasáb van, az oldaldobozaid viszont alapértelmezésben a jobbhasábba kerülnek. Menj be az Oldaldobozszerkesztőbe (Megjelenítés / Oldaldobozok), és kattints a Hasábcsere gombra!'; });
Csökkentse költségeit ! Növelje fénycsövei élettartamát, csökkentse áramfogyasztását egyszerre. www.energiatakarekos.com

Kopatsy Sandor gondolatai

Legidősebb közgazdász-gondolkodó irásai a múltról és máról.

Friss topikok

  • Urban Gorilla: A 18. Szazadban Kossuth meg meg sem szuletett. (2011.03.02. 22:43) Kossuth megítélése
  • syncumar: A rendszerváltás jelentős járulékos bűne, hogy megszakította a cigányság integrálásának a folyamat... (2011.02.23. 19:33) Deformálodott demográfia
  • Mr.Moonlight: Azt hiszem nyilvánvaló hogy a világ túlnépesedése korlátlanul nem folytatódhat. Az erőforrások kim... (2011.02.20. 09:19) A világ legnagyobb problémája a túlnépesedés
  • syncumar: Sajnos, ez az elképzelés is csak kormányzati akarattal és a megvalósítás lehetőségének biztosításá... (2011.02.19. 22:14) Haltermelés
  • UNIOHID.hu: "Semmi sem jelent több biztosítékot a jelenleg dolgozók öregkori ellátására, mint a minél képzette... (2011.01.03. 16:09) A nyugdíjak fedezete

Ez a társadalom már nem az a társadalom

2009.12.16. 10:55 Kopatsy Sandor gondolatai

 

Kopátsy Sándor                  EE                  2009-12-14
 
Ez a társadalom már nem az a társadalom
 
A tudományos és technikai forradalom, a jólét és az iskolázottság véget vetett az osztálytársadalomban való élés szükségességének.
Kiderült, hogy a jólét és az iskolázottság bizonyos szintje felett, leáll a spontán népességnövekedés. Ezzel létrejött az össznépi társadalom feltétele. Ahol nem nő a lakosság, még inkább annak a munkaképes korosztálya, megszűnhet a munkaerő túlkínálata.
Kiderült, hogy az olyan társadalomban, amiben az egy laksora jutó jövedelem meghaladja a tízezer dollárt, és az iskolában töltött idő a tizenkét évet, leáll a népesség természetes növekedése.
A továbbiakban csak azokkal a társadalmakkal foglalkozom, amelyekben az egy laksort jutó jövedelem meghaladta a tízezer dollárt, az átlagos iskolázottság a tizenkét évet, a népessége pedig nem, vagy csak lassan nő.
Erre a szintre az emberiség alig nyolcada, mintegy kilencszázmillió jutott el. Hozzájuk csatlakozott az utóbbi évtizedekben a konfuciánus Kína, ahol a politikai vezetés felismerte, hogy a kör követelményének megfelelő, konfuciánus kultúrájuk alkalmas ugyan a felzárkózásra, de a lakossá gyors növekedését, akár erőszakkal is, de meg kell állítani.
A fejtegetésemet, az alábbiakban csak a már fejlettekre, és a feltételeket ehhez megteremetett Kínára, korlátozom.
Előjáróban megindokolom, hogy a gazdasági sikert nem az általában elfogadott mérce, az ország nemzeti jövedelmének növekedése alapján, hanem az egy laksora jutó jövedelem és vagyon alapján mérem.
Ha közgazdaságtan a fejődést annak alapján mérné, az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon hogyan nőtt, akkor egyértelművé válna, hogy a gyorsabb növekedés tartósan csak ott érhető el, ahol a népesség egy százaléknál lényegesen lassabban nő.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy az élvonal tartása, és a felzárkózás csak ott valósulhat meg, ahol ennek két feltétele biztosított.
1. A lakosság viselkedési kultúráját vagy a nyugati puritanizmus, vagy a távol-keleti konfucianizmus jellemzi. Mi jellemzi e két sikeres kultúrát? Az erkölcsi normák betartása, a szorgalom, a takarékosság, a tisztaság, a törvénytisztelet, a tudás értékelése. Ezen tulajdonságok nélkül eleve lehetetlen az élvonalba kerülés. Márpedig minden másik kultúrát egészen más viselkedés jellemez. A társadalomtudományok nem karnak tudomást venni arról, hogy a társadalmak sikerének egyik alapja a kultúrájának megfelelése. A kultúra helyett talán jobb volna erkölcsöt, viselkedési normarendszert mondani.
2. A munkaképes lakosság nem, vagy csak lassan nő. A tudományos és technikai forradalom ugyan a korábbi többszörösére gyorsította fel a nemzeti jövedelem növelhetőségét, de ez sem képes lépést tartani azzal a többletigénnyel, ami az egy százaléknál is gyorsabb lakosságnövekedésből fakad. Korunk egyik legfontosabb törvénye így hangzik. A munkaerő mennyisége nem, csak a minősége növelhető gyorsan.
Ezzel szemben nemcsak a politika, de a közgazdaságtan is, csak a lakosság, illetve ezen belül a munkaerő mennyiségi változását méri. Márpedig a kor követelménye ezzel éppen ellentétes. Még akkor se növekedjen a lakosság, ha ez a munkaképesek létszámának csökkenésével jár, de minél gyorsabban javuljon a munkaerő minősége.
Mind a politika, mind a közgazdaságtan a növekedést létszánban és nem minőségben méri. A politika az állam célját a növekvő lakossággal méri. A közgazdaságtan pedig a munkaerő nagyságát darabban fejezi ki. Egyik sem veszi tudomásul, hogy a modern társadalmak célja nem mennyiség, hanem minőség. Mind a politika, mind a közgazdaságtan elsődleges célja az egy laksora jutó jövedelem maximalizálása. Ezt a célt azonban csak akkor lehet elérni, ha a lakosság viselkedését, erkölcsét a puritánokéhoz, illetve a konfuciánusokéhoz igazítjuk, és ha nem nő a népesség.
A szellemi vagyon társadalma.
A tudományos és technikai forradalom olyan társadalmi alépítményt hozott létre, amiben már nem a fizikai tőke, hanem a szellemi vagyon a fejlődés szűk keresztmetszete. Ez bármennyire nyilvánvaló, a társadalomtudományok máig nem vették tudomásul.
A társadalomtudományok mindmáig nem fordítottak kellő figyelmet arra, hogy a társadalom technikai eredményei milyen alépítményt hoztak létre. Marx ugyan addig eljutott, hogy a táradalom felépítményét, a politikai, gazdasági viszonyait az alépítménye határozza meg, de magát az alépítményt nem vette vizsgálat alá.
A tőkés osztálytársadalom azon a technikai alapon jött étre, amit az ipari forradalom létrehozott. Ebben szinte minden termelési tényezőből viszonylagos felesleg volt, kivéve a fizikai tőkét. A legnagyobb felesleg a fizikai munkaerő mennyiségében, és minőségében, a legnagyobb hiány a tőkeként működtetett nemzeti vagyonban jelentkezett. Amíg ez jellemezte a társadalmat, arra csak tőkés osztálytársadalom épülhetett. Márpedig a tőkések uralta társadalomban még a korábbinál is gyorsabban nőtt a lakosság, javult a munkaképesek munkára foghatósága, vagyis az, amiből eleve több volt a kívánatosnál. De nemcsak a munkaerő mennyisége nőtt a kívánatosnál gyorsabban, hanem a minőség is javult.
Sem a történészek, sem a közgazdászok nem ismerték fel, hogy az ipari forradalom a munkaerő minőségével szemben támasztott igényt csökkentette.
Máig feltáratlan a tény, hogy a technikai fejlődés ugyan a szűk szellemi elitnek volt köszönhető, de az új technika egyre alacsonyabb munkaerőigényt támasztott a munkaerő óriási többségével szemben. Meglepőnek hangszik, de fajunk történetében a munkaerő nagy többségével szemen soha nem olyan alacsony a minőségi igény, mint a 20. század elején, a gyáriparban. Megtévesztő, hogy a gyárak technikai berendezéseinek kitalálása, terezése, működtetése, irányítása a korábbinál lényegesen nagyobb ismeretet, tudást igényelt. Ugyanakkor azonban a munkaerő óriási többségével szemben a minőségi igény lényegesen csökkent. A jelenkori fiataloknak fogalmuk sincs arról, hogy száz éve Magyarországon még a lakosság négy ezreléke szerzett diplomát és ezen belül a nagy többség közigazgatásban, oktatásban, egészség ügyben dolgozott. A gyáripari termelésben aligha haladhatta meg a diplomások aránya az egy ezreléket. Az is zavar a tisztánlátásban, hogy éppen e századokban vált általánossá a közoktatás, az írás és olvasás ismerete, amit műveltségi mércének tekintettek. Az iskolázottságra azonban nem a gyáriparnak, hanem a közigazgatásnak és a hadseregnek volt nagyobb szüksége. Tisza képet akkor kapunk, ha arra gondolunk, hogy mennyivel kevesebb ismeretre volt az ipari proletárnak szüksége, mint a háziiparosnak, a parasztak. Az utóbbiak a szakmai ismeretek tekintetében polihisztoroknak számítottak a gyári munkásokhoz képest. A proletárok mellett szólt, hogy nagy közösség tagjaivá, többségükben városi lakosokká váltak.
Mindezt tisztán kell látni ahhoz, hogy felmérjük, milyen változást hozott a tudományos és technikai forradalom.
A tudományos és technikai forradalom hatására a munkaerő minősége, másképpen kifejezve a szellemi vagyona lett a szűk keresztmetszet. Ennek alapján olyan társadalom létrejöttének értek meg a feltételei, amiben az elsődleges cél a munkaerő minőségének javítása.
Ahogy a tőkés osztálytársadalom a fizikai tőke gyarapítása érekében rendeződött be, a jelenkori fejlett társadalomban mindent a munkaerő minőségének javítása érdekében kell működtetni. Ez ugyan még nem tudatosult, de spontán gyorsan valósággá válik.
A 20. század közepe után gyorsan és észrevételen megszűntek a tőkés osztálytársadalmak, a tőkés polgárok demokráciája átalakult az állampolgárok demokráciája úgy, hogy még a tőkések sem vetté tudomásul, hogy osztályuralmuk megszűnt. A közgazdászok is abban a tudatban maradtak, hogy továbbra is a profitorientáció a társalom gazdasági iránytűje.
A jelenkori fejlett társadalom úgy alakult ki a tőkés osztálytársadalomból, hogy a változás még ötven évvel később sem tudatosult.
Bizonyításként elég volna megnézni, hogy mi jellemzi a legsikeresebb társadalmakat.
Az erkölcs lett az alapfeltétel.
A társadalomtudományok még addig sem jutottak el, hogy definiálják a társadalom erkölcsigényét. Ugyan kevés köze van ahhoz, amit a vallások erkölcsi elvárásnak tartanak. Az mégis tagadhatatlan, hogy a jelenkori társadalmak erkölcsigényét csak két kultúra készítette elő, az Északnyugat Európában a puritanizmus, és a Távol-Keleten évezredekkel korábban kialakult konfucianizmus. Ezt bizonyítja, hogy jelenleg csak ebben a két kultúrában kialakult erkölcs felel meg annyira a kor elvárásainak, ami az élvonalba kerülést biztosítsa.
Ha megnézzük, mely országokban nőtt az elmúlt ötven évben a leggyorsabban az egy laksora jutó vagyon, azt látjuk, hogy az első tízből nyolc a nyugat-európai puritán, és a távol-keleti konfuciánus ország. Közéjük csak az a két észak-amerikai puritán ország került, amelyiket a nyugat-európai puritánok rendeztek be.
Ebből a tényből az következik, hogy a siker elsődleges feltétele a nyugati puritánok, illetve a távol-keleti konfuciánusok viselkedéséhez való igazodás. Legyél olyan szorgalmas, munkaszerető, takarékos, törvénytisztelő, tiszta, fegyelmezett, értékeld annyira az iskolát, mint a skandinávok és a távol-keletiek, akkor garantált a siker. Ahol az emberek jelentősen másként viselkednek, nem számíthatnak sikerre.
A jelekor társadalmi elvárása olyan berendezkedés, ami elsősorban a társadalom szellemi vagyonának, a munkaerő minőségének bővítésére koncentrál.
Mitől függ a következő generáció társadalmi értéke?
Bármennyire nem akarja tudomásul venni, sem a politika, sem a vallás, egyelőre a következő generáció tagjainak értéke elsősorban attól függ, hogy milyen családi környezetben nőnek fel a gyerekek. Ezt a tényt, sem a vallások, sem a politikusok, de még a jó szándékú egyének sem akarják tudomásul venni. A társadalom feladatának tekintik, hogy ezt a családi környezettől függő „igazságtalanságot” felszámolják. Olyan iskolarendszert, támogatást akarnak működtetni, ami kioldja a családi háttérből fakadó igazságtalanságot. Ez a szándék ugyan társadalmi kötelezettséget takar, de ezt csak úgy szabad úgy működtetni, hogy az előnyöket ne csökkentse, de a hátrányokat mérsékelje.
Nem azt kell mérsékelni, amit a jómódú, diplomás szülők tesznek a gyermekeik jövője érdekében, hanem azt a hátrányt kell mérsékelni, amivel indulnak a hátrányos családi környezetből indulók.
A jelenkori fejlett társadalmakban nem veszik tudomásul, hogy a következő generáció értéke nem a számuk nagyágától, hanem a minőségüktől függ. Erre azonban semmi sem hat jobban, mint a szülői környezet. Ezért minden társadalom kötelessége olyan irányban hatni, hogy egyrészt nem szülessen lényegesen több gyermek, mint ami a létszám tartásához szükséges, és ezek minél nagyobb arányban az iskolázottabb, és jobb anyagi feltételek között élők körében szülessenek.
Semmiféle társadalmi erőfeszítés nem hozhat akkora eredményt a következő generáció teljesítményében, mint az, ha a születések többsége a jobb családi környezetben történik. A jelenlegi gyakorlat azonban ezzel ellentétes irányban hat. Ezt azonban nem veszik tudomásul, és még a kimondását is bűnnek tartják.
Az állításom bizonyítása nagyon egyszerű volna, ha készítenének felmérést arról, hogy a harminc éve születettek teljesítménye hogyan oszlik meg a szülők iskolázottsága és jövedelme függvényében. Nem véletlen, hogy ilyen felmérés, tudomásom szerint, még nem készült. Pedig ennél fontosabb adatot, keveset nem ismerek.
Ne népesség ne növekedjen.
A 20. század legnagyobb történelmi változása, hogy a világ fejlett hetedében leállt a túlnépesedés veszélye. A társadalomtudományok még addig sem jutottak el, hogy az osztálytársadalmak létrejöttének elsődleges okát a túlnépesedés elleni védekezésben lássák.
Minden osztálytársadalom közös jellemzője volt a túlnépesedés elleni védekezés. Ez bármennyire egyértelmű volt, máig nem tudatosult. Pedig elég lett volna egetlen feltételezés.
Hogyan nőtt volna a lakosság, ha az osztálytársadalmak nem növelik a nagy többség nyomorát, nem pusztítják egymást, a forrásokat nem kincsképzésre pazarolják, és nem üldözik a tudást?
(Ezt néhány éve könyven bizonyítottam.)
Most legyen elég annyi, hogy az elmúlt negyven évben nem volt olyan társadalom, amelyik évi egy százaléknál gyorsabban növekvő lakosság ellenére, önerőből, javítani tudott volna, a világgazdaságban elfoglal helyzetén. Az önerőt azért teszem hozzá, mert néhány nyersanyagokban nagyon gazdag országban nő az egy lakósra jutó jövedelem annak ellenére, hogy növekszik a lakosság. Ezt a bányajáradékot azonban nem a munkájuknak, hanem a természet ajándékának köszönhetik. Ezek az országok ugyan gazdagodnak, de a társadalmi fejlődésük egyre jobban lemarad.
Ebből következik, hogy a népesség növekedésének leállítása nélkül, nem jöhet létre stabil és modern társadalom.
Fajunk demográfiai tulajdonsága, hogy az életkörülményei javulására egyre nagyobb népszaporulattal reagálnak. Ez mindaddig tart, amíg az egy laksora jutó jövedelem el nem éri a tízezer dollárt, az átlagos iskolázottság a tizenkét évet, és nincs megoldva az egyszerű, biztos, és olcsó fogamzásgátlás. Az osztálytársadalom megszűnésének ez az egyik előfeltétele.
Az ezredfordulóra az emberiség hetede érte el a szintet, amin megszűnik a túlnépesedés veszélye. A hatheted azonban elkezdett soha nem tapasztalt mértékben szaporodni, ezzel számolt fel a felemelkedés lehetőségét. A 20. század második felét azzal lehetet jellemezni, hogy a fajunk hetedében leállt a népszaporulat, a hathetedében pedig elszabadult.
Ezen a fajunkra jellemző szaporodási törvénnyel szemben egyetlen világtörténelmi jelentőségű esemény történt. A túlszaporodásban rejlő veszélyt a kínai vezetés felmérte, és erőszakkal lefékezte a gyermekvállalást, és megteremtette annak lehetőségét, hogy közel másfélmilliárd emberrel gyarapodjon azok száma, akik megszabadultak a túlnépesedés nyomásától, és képessé váltak a fergeteges növekedésre.
Ezzel szemben egyetlen olyan ország nem közeledett az élenjárókhoz, ahol évi egy százaléknál gyorsabban nőtt a népesség. Ez bármennyire egyértelmű és általános jelenség, nyoma sincs annak, hogy a politika, és a társadalomtudomány tudomásul venné.
A népességnövekedés leállása azonban nem elegendő arra, hogy gyorsan növekedjen az egy laksora jutó jövedelem. Európa keleti felén, elsősorban a pravoszláv kultúrájú országokban csökken a népesség. Ez egyértelműen jelentkezik Ukrajnában és Fehér-Oroszországban. Oroszországban az olaj és földgáz exportja ellensúlyozza a szegényedést. (Itt csak megjegyezem, hogy ezen országoknak az elmaradását a bolsevik rendszer alkalmatlanságával magyarázták. Most kiderül, hogy a pravoszláv népek viselkedési kultúrája volt, és maradt a siker akadálya. Az európai kultúrák közül a puritán nagyon, a mediterrán éppen, a pravoszláv pedig nem alkalmas a versenyképes fejlődésre. A kínai kultúra azonban példátlanul virágzik a bolsevik politikai diktatúrája mellett. A szlovének, a csehek és az észtek egészségesen túlélték azt a rendszert, amibe a balkáni népek belerokkantak.)
Mikor kezdődjön a következő generációval való törődés?
A magzati korban.
Már többször leírtam a finn példát. A második világháborút megelőző szovjet-finn háborúban törvényt hoztak Finnországban az újszülöttek fizikai adatainak felmérésére, és az életpályájuk folyamatos követésére. Néhány éve lett ötven éve az első korosztály. Kiderült, hogy a jobb magzat kihordása jelentően hat a várható életteljesítményre. A nagyobb súllyal és testhosszal születetek az átlagnál lényegesen iskolázottabbal, jobban keresők, több adót fizetők lettek. Kiderült, hogy a magzati korban történő anyai gondoskodás lényegesen jobban kihat az életteljesítményre, mint az alkalmazott politikai rendszer. Ebből az országosan folytatott ötven éves felmérésből egyértelművé vált, hogy a társadalom alapvető érdeke az anyák kihordásának jutalmazása.
A rendszerváltás óta folytatott magyar családpolitikának a leleplezése a vita, ami jelenleg a magyar cigányság magzatkihordása felett zajlik. Azoknak, akik olyan nyomorban élnek, hogy a gyermekük utáni pénz fontosabb, mit azok egészsége, külön jutalmazzuk, ha csökkent képességű csecsemőt szültek, és nevelnek. Számomra a vád igazsága másodrangú, a fő tanulság, hogy milyen ostoba emberek kezében van népem jövője. Az ellenkezdőjét teszik annak, amit a finnek.
Az első évek nevelésének jutalmazása.
Az is nemzetközi tapasztalt, hogy az első évek gondozási szintje jelentősen befolyásolja az életpályát. Ezt olyan családnevelési hálózatot kell létrehozni, ami évente felméri a szülés utáni fizikai fejlődést, a gyerekek környezetének gondozottságáét. Ettől függően állapítják meg a családi pótlékot.
Bölcsőde és óvoda.
A családi körülmények bizonyos szintje alatt elő kell írni a bölcsőde és óvoda szolgálat igénybevételét. Ennek az indokoltságát is könnyen bizonyítani lehetne, ha mérnénk a bölcsődéknek és óvodáknak a leszakadt családokban lévő környezethez viszonyított hatását.
Az iskolakötelezettségi.
Az iskolai eredménytől függően kell megállapítani a családi pótlékot. Az eredményességnek legyen több fokozata. A legjobb tized esetében legalább háromszoros, a legrosszabban pedig harmadnyi összeg járjon.
Az iskolában elért a legjobb század pedig kiemelkedő jutalmat, megkülönböztetett továbbtanulási lehetőséget kapjon.
A szülőkénél magasabb fokozatot elértek után jelentős jutalom járjon.
Alapelv.
A gyermeknevelés társadalmi támogatását a számuk helyett az eredményükhöz kell kötni. Az illetékeseknek is tudomásul kell venni, hogy minden olyan gyermek, amelyik a felső minőségi tizedbe jut, az átlag többszörösét éri, és minden olyan gyermek, amelyik az alsó ötödbe reked, negatív társadalmi értéket képvisel. Ezek csak akkor válhatnak társadalmi értékké, ha eredményesek lesznek a gyermeknevelésben.
Amíg a tőkés társadalomban elsősorban attól függött az egyedek társadalmi értéke, mennyi jövedelmet termelnek, a modern társadalomban egyre inkább attól, hogy milyen nemzedéket neveltek.
Ebből két társadalmi követelmény fakad.
1. A szülőket nem a felnevelt gyermekek száma, hanem a felnevelés eredménye lapján kell támogatásban részesíteni.
2. Az öregkori ellátás nagysága a gyermeknevelésük hatékonysága alapján történjen.
Csak az a társadalom lehet versenyképes, amelyik a következő generáció minőségét jobban javítja.
A legfontosabb társadalmi szektor a nevelés és oktatás.
Mivel a társadalom teljesítménye elsősorban a következő generáció értékén múlik, a gyermeknevelés és oktatás a legfontosabb társadalmi szektor. Ezt csak akkor lehet a közgazdaságtanba beépíteni, ha a társadalom szerveződése a szellemi vagyon termelésére koncentrál.
Ez a klasszikus közgazdaság alapján nem történhet meg, mivel az a fizikai tőke hozadékának, a profitnak a maximalizálásra épül. A szellemi tőkeképzést figyelembe sem veszi, illetve fogyasztásként kezeli.
A klasszikus közgazdaságtan elavultságát azzal is lehet jellemezni, hogy a meglévő kapacitásátok jelenlegi kihasználását optimalizálja. A fejlett társadalom érdekét azonban a következő generáció minőségére lehet építeni. Több évtizedes távlatban, a társadalom teljesítménye sokkal inkább a jövőre való felkészülés minőségétől függ, mint a jelen adottságainak kihasználtságától.
Fajfejlődésünk új szakaszba lépett
Fajunk eddigi története a rendkívül fejlett agyunk szempontjából most lépett harmadik szakaszába.
Az első szakaszt a gyűjtögető társadalmak korának tekinthetjük. Az előemberek korának mintegy tízmillió évét jellemezte, hogy az új fajok fennmaradása nagyon bizonytalan alapú volt. A fajfejlődés szempontjából rövid idő alatt, mindegyik faj kipusztult. A biológusok a fennmaradásunk okát fizikai adottságainkban keresik. Két lábra emelkedtünk, a kezünket ügyesen használtuk, a gégénk képessé tett bennünket az artikulált beszédre. Nem eléggé hangsúlyozzák, hogy minden alapja a rendkívül fejlett agyunk volt.
A gyűjtögetés mintegy ezer évét azzal jellemezhetjük, hogy az ember a fejlett agyának köszönhetően, szinte minden földrajzi környezetben képes volt berendezkedni.
Ez a berendezkedő képesség, nem fizikai adottságainknak, hanem a fejlett agyunknak volt köszönhető.
Korábban a fajfejlődésre az volt jelelemző, hogy a fajok fizikai adottságai, a szelekciónak köszönhetően, idomultak a környezetükhöz. Ezt ismerte fel Darwin, és a szelekciós fajfejlődésnek nevezte. Az emberi faj első százezer éve úgy rendezkedett be szinte minden földrajzi környezetben, hogy a fejlett agyának köszönhetően, olyan viselkedést alakított ki, ami megfelelt a természeti környezete igényének. Nem a környezethez szelektálódott, hanem ahhoz alkalmazkodott.
Amihez a szelekciónak évmilliókra lett volna szüksége, azt az emberi faj, fejlett agyának köszönhetően, nagyon gyorsan, és szinte minden környezet esetében, tökéletesen végrehajtotta.
Elég arra gondolni, hogy a két lábon járás, a mellső végtagok ügyes használata, a fejlett hangképzési adottság, számos fajnál jelentkezett, de a fejlett agy hiányában ennek nem lett jelentősége. A homo sapiens fizikai adottságai csak a fejlett agynak köszönhetően váltak fontossá.
Nem ismerem a genetikai kódját az agyfejlettség okának, de elég tudomásul venni, hogy ebben a tekintetben, elődeihez képest, a homo sapiens sokkal nagyobb minőségi változást hozott, mint bármelyik fizikai képességünkben.
Mondanivalóm szempontjából az a lényeges, hogy a gyűjtögető életmódban azért terjeszkedhettünk el a föld szinte minden természeti környezetében, mert mi voltunk az első faj, amelyik az eszével, és nem a szelekcióval alkalmazkodott a környezetéhez.
A fajunk őstörténetének kutatói nem eléggé hangsúlyozzák az agy szerepét a gyűjtögető életmódban. A kor primitív eszközeivel való megélés igen jelentős szellemi teljesítményt igényelt. Azt, hogy mikor, mit, hol lehet találni, sokkal több tapasztaltat, és szellemi teljesítményt igényelt, mint korunkban diplomát szerezni.
Hatvan évig gyűjtöttem gombát, ötven éven keresztül vadásztam, és mindkettőt értelmiséiként űztem, modern eszközeim voltak, mégis életem égéig azt láttam, hogy mennyit nem tudok, mennyivel többet kellene tudnom ahhoz, hogy kőkori ősömhöz hasonló felszereléssel megélhessek. Még azt sem érezhettem, hogy térképek nélkül, gyenge ruházatban, gombaszedésben a gyűjtögető őseim között helyt tudtam volna állni. A vadászatban pedig század annyi eredményem sem lett volna dárdával, mint amennyit modern, távcsöves fegyverrel elértem.
Gombaszedésben, horgászatban és vadászatban azonban legalább annyi iskolázatlan zsenikkel találkoztam, mint az akadémián.
Joggal vonom le a következtetést, hogy a gyűjtögető társadalmakban az ész szerepe döntő volt.
A második szakasz a teremélő társadalmaké volt. Ezekben a megélhetés feltétele elsősorban a fizikai munka volt. Ezt bölcsen jósolta meg Ádám és utódai jövőjét látva az úr, hogy megélhetéséhez sok testi verejtékre lesz szüksége.
A gyűjtögető társadalomban a szellemi képesség volt a szűk keresztmetszet. Az elmúlt ötezer évben, az osztálytársadalmakban, a termelés a fizikai erőre épült. A nagy többség csak fizikai erejével biztosíthatta létfeltételeit.
A történészek sem ismerték fel, hogy múltunkban a munkaerő mennyisége és minősége mindig meghaladta a társadalmi igényt. Ezért voltminden osztálytársadalom emberpusztító, és tudásüldöző. Amennyire nyilvánvaló az emberpusztítás, annyira fel nem tárt a tudásellenesség.
Már a csúcsragadozóknál jelentős faji érdeket szolgál a saját fajtestvérek megölése. Ezek méretének sokszorosa történt fajunk történelmében. A túlnépesedés féken tartását, kizárólag az embernek magának kellett vállalni.
A tudásüldözése azonban az ember egyedüli faji sajátsága volt. A tudásvágyat bűnként, a biblia szerint, az Úr szabta ki ránk, de mi az Úr parancsától függetlenül, buzgón üldöztük.
A kizsákmányolt többség akkor felet meg jobban az osztálytársadalmak érdekének, ha minél kevésbé használta az agyát. A tudásvágy minden osztálytársadalomban eredendő bűnnek számított. De nemcsak a munkaerő minősége, de a mennyisége is meghaladta a társadalmi igényt. Ötezer év óta, fajunk a kívánatosnál több és jobb munkaerő gondjával birkózott.
A tudásvágy bűnből társadalmi erénnyé változott.
Csak a 20 század közepe után állt jelentkezett a minőségi munkaerő hiánya. Ez azonban csak úgy valósult meg, hogy a munkaerő jelentős hányadát nem sikerült a társadalomnak olyan minőségűvé nevelni, amire szüksége volna. Ez a gyenge minőség még akkor sem talált munkát, ha a megfelelő minőségűben hiány mutatkozott.
A jelenkori fejlett társadalmakat a kielégíthetetlen minőségi munkaerőben való hiány, és a gyenge minőségű munkaerő keresletének hiánya jellemzi. Ez az alaphelyzet követeli meg, hogy a társadalom a munkaerő minőségének javítására rendezkedjen be.
A társadalomtudományok máig nem foglalkoztak a munkaerő, az ember agyának alacsony kihasználtságával. Pedig ebben a tekintetben, minden bizonnyal, százszor akkora a ki nem használt kapacitás, mint a fizikai erőben.
A biológusoknak úgy kellene meghatározni a homo sapiens különlegességét, mint az első olyan faj, aminek az agykapacitása sokszorosa annak, mire élete első szakaszánban szüksége volt. Ez is azt bizonyítja, hogy a fejletagyunk nem a szelekció, hanem a véletlen következménye. Semmi okát ugyanis nem találjuk annak, hogy a rendkívül nagy kapacitású agyra szükség volt. Darwin csak a fizikai képességek esetében bizonyította a szelekciót. Az agy ugyan fejlődött, de nem a szelekció révén. Ennek fajunk eddigi élet során sem találjuk a nyomát.
Egyedeink óriási többsége mindig sokkal inkább szeretett volna erősebbek, jobb fizikai tulajdonságokkal rendelkezni, mint okosabb lenni. A jobb fizikai képességek a kiemelkedés, a szelekció során, több előnnyel jártak, mint a nagyobb szellemi képesség. Kedvesen veszik tudomásul, hogy a múltban csak néhány szellemi képesség, és az is csak nagyon ritkán hozott magával előnyösebb érvényesülést. Ezzel szemben ma nincs olyan képesség, amit nem lehet jövedelmezően hasznosítani.
Ezzel szemben, fel sem vetődött az emberi agy óriási kapacitásának a nagyon alacsony kihasználtsága. Most azonban arra van a legnagyobb társadalmi igény, és az szolgálja a legjobban az egyén érdekét is.
Még becslést sem találtam arra, hogy az átalagember veleszületett, genetikailag kódolt szellemi képességét, szellemi vagyonát hányszorosára lehet növelni neveléssel és tanítással. Az biztos, hogy ebben a tekintetben sokszorta nagyobb a szóródás, mint a fizikai képességek esetében. Az ilyen felmérésekre azért is szükség van, mert kiderülne, hogy a pályaválasztás, és a képzés esetében kiderülne, hogy az eredményesség elsősorban azon múlik, hogy milyen képességű a tanítvány, és csak ezután következik az oktató minősége, az alkalmazott módszer, vagyis mindaz, amivel a pedagógia foglalkozik.
A társadalom szellemi vagyonának maximalizálása érdekében a legfontosabb, hogy az egyedeket képességüknek megfelelő szakmai irányban, és a képességük nagyságának megfelelő szintjén képezzünk.
Ha volna valami ismeretünk arra, hogy milyen szinten teljesítik a modern társadalmakban ezt a társadalmi elvárást, akkor rádöbbennénk, hogy még elképesztően alacsony a társadalom tagjaiban rejlő képességek hasznosítási foka. Minden társadalom nagyságrenddel növelhetné szellemi vagyonát, ha jobb hatékonysággal ismerné fel az egyedik képességét, és jobban nevelné fel a következő generációt.
Ezért, ma el sem képzelhető, hogy pár századon belül hova juthat el a társadalmi fejlődés. Talán a mai szint százszorosára. Ezzel az is együtt fog járni, hogy a társadalmak fejlettségi színvonala közti szóródás is a sokszorosára nő.
Az egyének szellemi potenciáljának megvalósulása.
Ezt a kérdést csak a legkiválóbbak esetében vizsgálták.
Az első feltétel a veleszületett képesség. Minden területen csak az emelkedhet a legnagyobbak közé, aki kiemelkedő képességgel született. Ez a leginkább egyértelmű az alapvetően egyelten képességre épülő szakmákban. Például a művészetekben és a sportokban. Egy zeneszerzőnek elég, ha az erre való képessége kiváló. Az előadóművész sikeréhez már szükség van arra is, hogy el tudja adni magát. Egy sakkozónak, súlyemelőnek, távfutónak, kajakosnak elég, ha abban zseni, és szorgalmas. A csapatsportokban már arra is szükség van, hogy be tudjon illeszkedni a kollektívába.
Az, hogy kiben rejlenek a legjobb vállalkozói képességek, nehezen megállapítható. Több képesség eredőjét kellene számba venni.
Az orvosok között a nőgyógyászoknak, a fogorvosoknak a sikere jelentős mértékben attól függ, hogy tudnak bánni a betegeikkel. A vállalti vezetőknek a szakmai felkészültségük mellett szükségük van arra, hogy bánni tudjanak nemcsak a beosztottakkal, de a partnerekkel, a vásárlókkal, a beosztottakkal is. Bármilyen nehéz is a megkívánt képességeket már a beiskolázás, a képzés során felmérni, törekedni kell rá.
A jelenkori és a belátható jövő társadalmában a legnagyobb eredmény a képességek mielőbbi feltárásában rejlik. Erre kellene a legnagyobb figyelmet fordítani. Ezzel szembenezzel alig törődnek.
Összegzés.
Minél fejlettebb a társadalom, a jövője annál inkább attól függ, hogyan tudja újratermelni szellemi vagyonát, gyakorlatilag a következő generációt.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kopatsysandorgondolatai.blog.hu/api/trackback/id/tr171601734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cirrus minor 2010.01.04. 12:49:58

reflexiók az írására

1. Nem csak a protestáns és a konfuciánus kultúra képes erre hanem minden olyan közösség
amelyben a versengés mellett az együttműködésnek is megvan a közösségi kultúrája (competitive/cooperative conflict)
2. Én nem úgy látom hogy a társadalom tudósok feledkeznek erről meg hanem sokkal inkább a közgazdászok lásd: Milton Friedman, Bokros Lajos és úgy ánblokk a neo-liberális társadalomkoncepció, gazdasági világválság, kábé két hete olvastam egy írást a hvg-ben ahol X.Y közgazdász, EUs veresenybizottsági tag azt sujkolja hogy a versenyt kell forszírozni a válságban, baromság...egy új társadalmi kultúrát kell építeni amiben ezek a pofátlanságok index.hu/gazdasag/magyar/2010/01/04/tobb_szazmillios_vita_az_m6-os_epitesen/ nem történhetnek meg
3. az igazi baj az, hogy ki határozza meg a társadalmi normarendszert amit Kopátsy említ az 1.-pontban.
mert minálunk egy szűk szereptévesztett elit és nem érti, hogy miért nem működik
jellemző reakciója, hogy egyre militánsabb, diktatórikusabb eszközökkel igyekszik ezt kikényszeríteni, egyre kevesebb sikerrel
jellemző eredménye egy szétesett, alulkormányzott társadalom, egy izolált társadalom és politikai elit
4. a 2. pontjával nagyon egyetértek, a modernizáció, a piaci verseny szereplői nem gondolták végig a "fejlődés" társadalmi konzekvenciáit
a technikai, termelési fejlődés társadalmi konzekvenciáit - lásd a mezőgazdaság technológiai fejlődése és a globális népességvándorlási cunami ami a
a mai napig duzzasztja a fejlődő világ szlömmjeit (lásd Milenium Goals, UN)
itt is inkább a közgazdaságtan társadalmi érzéketlenségét érzem mint fordítva. nem véletlen hogy Anthony Giddens, a kor legnagyobb szociológusa
vezeti a London School of Economics-et több mint egy évtizedig és a főtanácsadója Tony Blairnek

és nagyon igaz a hibás mérőszámokkal kapcsolatos megjegyzése: kvantitatív kontra kvalitatív (mintegy 15-20 éve vita tárgya az UN ben)

5. Nemigaz hogy a társadalomtudományok nem vették tudomásul a szellemi vagyon társadalmát
Ajánlom Manuel Castells írásait vagy egy világszínvonalú magyar szellemi műhelyt amit egy történész alapított a BME-en
www.ittk.hu/

cirrus minor 2010.01.04. 12:52:45

@cirrus minor:
elnézést a stílusért az eredetit egy barátomnak írtam és a rosszat sikerült beillesztenem...
Mea Culpa
süti beállítások módosítása