Kopátsy Sándor PD 2009-11-09
A GYERMEKVÁLLALÁS KORLÁTOZÁSA
Hetek óta azzal van tele a szoclib sajtó, hogy egy Borsod megyei polgármester a fél-nyilvánosság előtt kijelentette, hogy cigányasszonyok sérült gyerekek szülésére törekednek, mert ezek után nagyobb állami támogatást kapnak. Ezt már néhányszor magam is hallottam. Ezért örültem, hogy végre nyilatkoznak az illetékesek, hogy mi ebből az igaz. De az illetékesek nem bizonyítottak, csak közölték, hogy ez nem igaz. Máig nem láttam olyan adatokat, ami a sérüléses születettek arányát megyei, jövedelmi és etnikai bontásban közölte volna. De még olyannal sem találkoztam, aki hitt volna a hatóságok állításának, hogy ez alaptalan rágalom. Én sem hiszek, de nem vitatkozni akarok.
Az, hogy egyáltalán felmerülhet, hogy érdek fűződhet a sérüléses szüléshez, a politikusok bűne. Olyan törvényeket hoztak, amik a deformált gyermekvállalási struktúrára hatnak. Ennek következménye, hogy minél kevesebb eredmény várható a született gyerektől, a szülők, aránylag, annál nagyobb támogatást kapnak. Ennek következménye a magyar történelemben soha nem tapasztalt születési struktúra. Nem a születettek számával van baj, az többé-kevésbé megfelel, hanem a családi háttérrel. Ahol nagy eredmény várható, ott a társadalmi támogatás nagyon kicsi, ahol semmi eredmény, ott viszonylag nagy. Ebből fakad, hogy ott ahol nagy valószínűséggel az átlagnál értékesebb felnőtt válik a gyermekből, ott kevés, ahol csak nagyon szomorú eredmény, ott viszonylag sok születik. Ezt mindenki tudja, csak az illetékesek, az ország jövőjéért felelősek nem hajlandók tudomásul venni.
Ennek a jövőnket katasztrófával fenegető állapotnak csak a viszonylag jelentételen csúcsa az, hogy a nagyon szegények számára anyagi előny származik abból, hogy az újszülött nyomorék. Ezek száma ugyan nem jelentős, de jól bizonyítja, hogy a rendszerváltást követő idők politikai elitjét, mindenekelőtt a szoclib szárnyat le kell váltani, és ebben a kérdésben, a katolikus klérus befolyását meg kell szüntetni.
Az alábbiakban a gyermekvállalással kapcsolatos tényeket kívánom kifejteni.
E témával való szoros kapcsolatom diákkoromig nyúlik vissza. Nagy lelkesedéssel lettem a népi írók, majd a Nemzeti Parasztpárt híve. Azok vezetői számára fontos feladat volt az egyke elleni védekezés. Ennek apostola Fülep Lajos volt. Megértettem, és elfogadtam aggodalmát. A háború végén a Nemzeti Parasztpárt Baranya megyei tikára lettem. Annak a megyének a református falvaiban volt a legerősebb az egyke, és ennek egyik kis falujában, Zengővárkonyon volt lelkész Fülep Lajos. A falvakat járva azt láttam, hogy az egykéző falvak gazdagabbak, tisztábbak, a gyerekek iskolázottabbak, de kevesebb a nevetés, a jókedv. Az egyén vitatkozva, Lajos bátyám az erkölcsére, a jókedvére, és az ország erejére hivatkozott, én meg a parasztok jobb életkörülményeire.
Az igazságot keresve tudtam meg, hogy mennyi tragédiával jár az egykézés. A két gyermekes anyákat már megszólják, a három gyerekeseket pedig kitaszítja a falu közössége. Mivel még nem ismerték a fogamzásgátlás modern és egyszerű módszereit, a szexuális élet még házasságon belül sem volt gondtalan, oldott. Kíváncsiságom összehozott egy öreg falusi bábával, akitől a teherbeeséssel járó borzalmakat hallhattam. Az öreg bába boldog volt, hogy valakivel kibeszélheti magát. Megmutatta a helyi kovács által készített méhkaparó kanalát. Egy kikalapált, éles szélű kanál volt, aminek a másik vége ki volt élesítve. Felfogtam, hogy mit kellett éreznie egy lányfejjel állapotos lánynak, vagy egy már gyerekes asszonynak, amikor elhívta a bábát.
Ezzel a szerszámmal jó tíz évvel később újra találkoztam. Életem egyik legértékesebb barátsága kötött Fél Edithez, a Néprajzi Múzeum igazgatójához. Meglepetéssel látta, hogy én mennyire ismerem a falusi élet szerszámvilágát, minden szerszámnak tudom a nevét, és célját. Végül előhozta a baranyai bábánál látott méhkaparót. Azonnal ráismertem. Azt mondta, hogy én vagyok az első, aki ezt is felismerte. Egyetértettünk abban, hogy az a borzalmas eszköz fontos szerepet játszott a magyar nép történelmében.
Mintegy ötven éve fejtettem meg a nyugat-európai feudális társadalom sikerének kulcsát, a kiscsalásra épülő jobbágyrendszert. Máig értetlenül állok a kérdés előtt, miért nem ismerték fel az európai történészek, hogy Európa nyugati felén a társadalomtörténetben egyedülálló kiscsaládos rendszer működött, aminek köszönhetően a nők gyermekvállalása alig fele volt a többi kultúrában általánosnak. Ezzel létrejöhetett az első olyan osztálytársadalom, amiben viszonylag kisebb volt a természetes túlnépesedés nyomása.
A kiscsaládra épülő földművelés kialakulásának eddig még találtam nyomát. Csak homályos sejtéseim vannak. A rendszer lényege a túlnépesedést megfékező termelési mód. Csak annyi földművelő család lehetett, ahány jobbágytelke volt a földesuraknak. A házasságkötés előfeltétele a földesúr által biztosított jobbágytelek volt. Ezt az előfeltételt a nyugati keresztény egyház is elfogadta. Máig nem tudatosult, hogy az első nagy keresztény egyházszakadás a két családtípus vonalán történt meg. A kiscsaládos társadalmak a római pápaság, a nagycsaládosak az ortodox kereszténység hívei lettek.
Mivel a kiscsaládos Nyugaton csak a telekhez jutó jobbágy köthetett házasságot, a házasságkötés a gyakorlatban a nemi érettség utánra, mintegy tíz évvel kitolódott. Ezzel a nők legtermékenyebb tíz éve kiesett a legális gyerekvállalásból. Arra, hogy miként oldották meg a szexuális szempontból legaktívabb tíz évben a gyermektelenséget, a történészek nem kíváncsiak. A megoldást a nyugati keresztény egyház jelentette. Mivel az volt a hivatalos élet közigazgatása, az anyakönyvezett, temetet, esketett, elég volt, ha ragaszkodik a földesúri hatalom által diktált érdek érvényesítéséhez.
- A házasság szentségével csak azok élhettek, akiknek a földesúr előre telket biztosított.
- A házasságon kívül születettek nem részesülhettek a szentségekben, nem lettek megkeresztelve, nem kerülhettek a temetőbe, lettek pap által eltemetve, vagyis nem lehettek legális tagjai nemcsak a társadalomnak, de az egyháznak sem.
- Még az egyház által szentesített házasságban születetteket is csak egy év után keresztelték, anyakönyvezték.
Ugyanez az egyház hirdeti ma, hogy a fogamzástól mindenkinek az élete szent, a terhesség megszakítása bűn, de a házasságon kívüli szex is az.
De ne higgyük, hogy a nem keresztény kultúrában nem volt mindenütt jelen a terhesség megszakítása, a csecsemőgyilkosság. De ebben a legemberségesebb, legszerezettebb mód, a Nyugat kiscsaládos feudális társadalmáé volt. Ennél emberségesebb, és sikeresebben működő kikényszerítés harminc éve Kínában folyik.
Visszatérve a két pellengére állított polgármesterre.
Ők csak a jéghegy csúcsát érintették, a magyar társadalom ennél százszor nagyobb problémája, hogy százszor annyi fizikailag egészséges, de a társadalom számára értéktelennek, sőt károsnak induló gyermek születik az ország lakosságának reménytelenül leszakadt tizedében.
