Kopátsy Sándor EE 2010-10-23
A DEMOKRÁCIA ÖT ALAPFELTÉTELE
A Fidesz elseprő győzelme, az elérhetetlennek tűnő kétharmados többség megszerzése után a szégyenteljes vereséget szenvedő pártok jelesei, és a liberális gazdaságpolitikában gyorsan meggazdagodó tőkések kórusa félti a demokráciát.
Remélem, hogy az ő korlátlan szabadságukat okul van félteni.
Számukra a görög rabszolgatartók, majd a tőkések szabadsága volt az igazi. Azt ugyan nem vitatom, hogy az ókori társadalom számára a görög rabszolgatartók, a tőkés osztálytársadalom számra a tőkések korlátlan szabadság volt a legjobb megoldás. Még azokkal sem értek egyet, akik akkor, és ott is a mindenki számára biztosított rendszert tartották, és tartják a legjobbnak. Annak, hogy a társadalom érdeke megengedhesse a mindenki demokráciáját, feltételei vannak.
Először ezek a feltételek a második világháború után, a nyugati kultúra fejlett országaiban jöttek létre.
Mik az egész társadalom számára működő demokrácia létrehozásának feltételei?
I. A lakosság viselkedése puritán, illetve konfuciánus legyen.
II. Megszűnjön a túlnépesedés.
III. Az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem meghaladja a tízezer eurót.
IV. Az átlagos iskolázottság meghaladja a 12 évet.
V. Biztosítva legyen az olcsó, biztos és egyszerű fogamzásgátlás.
Hogyan áll a magyar társadalom az öt alapkövetelmény tekintetében?
I. A magyar lakosság viselkedését ugyan nem lehet puritánnak tekinteni, de viszonylag közel állunk hozzá. Nem vagyunk olyanok, mint az osztrákok, a szlovének és a csehek, de mégis közelebb állunk ezekhez, mint a többi szomszédunkhoz, vagy akár a mediterrán népekhez. Ami még fontosabb, jelentősen előtte járunk a kelet-európai és a balkáni népekhez. Nagyobb baj, hogy a rendszerváltás óta az elit ugyan gyorsan nyugatosodott, de lakosság nagy többsége, különösen az alsó negyede visszafelé csúszott. Az átlagban nem előre, hanem hátra félé mentünk. A kudarc fő oka a nagyarányú munkátlanság. Semmi sem rontja annyira a kor követelményéhez való felzárkózást, mint a tartós munkátlanság, és ennek a rétegnek gyors szaporodása. Márpedig a rendszerváltás óta éppen ebben a két irányban csúsztunk vissza. Nem is keveset. De ez a nemzeti tragédia még ismertté sem vált.
II. A túlnépesedés veszélyén már száz éve túl vagyunk. Ennek ellenére ebben a tekintetben nagyon rosszul állunk. Nem az a nagyobb baj, hogy kevesen születnek, hanem, hogy ott születnek nagyon kevesen, ahol a legjobbak a felnevelési esélyek, és ott aránytalanul sokan, ahol szinte reménytelen a hatékony felnevelés lehetősége. Ennek következményeit még száz év múlva is szenvedni fogjuk. Amennyire ezt a veszélyt a közvélemény érzi, a politikai elit tudomást sem vesz róla. A jelenlegi családtámogatási rendszer a társadalmi érdekkel ellentétes irányba ösztönöz. Ennek az irányát először fogja a családi adózás a jobb irány felé elmozdítani.
III. Az egy alaksora jutó nemzeti jövedelmünk már elérte a küszöböt. Ebben a tekintetben nem az átlaggal van a baj, hanem az elosztásával. Megengedhetetlenül széles azok aránya, akik munkaképességük ellenre a munkátlanságért járó alamizsnán élnek. Jaj annak az országnak, ahol sokan élnek a munkátlanság mellett járó alamizsnából.
IV. Az iskolázottságban viszonylag jól állunk. A rendszerváltás óta ebben a tekintetben is romlott a helyzetünk. Nem ismertük fel, illetve nem vagyunk hajlandók bevallani, hogy e téren, a rendszerváltás óta tapasztalt térvesztésünk elsődleges oka a leszakadt rétegekből jövő gyermekek arányának növekedése.
A fenti öt előfeltétel tekintetében nagyobb veszély fenyegeti a társadalmat, mint amiket a megbukott ellenzék a falra fest.
E téren is, a közvélemény, mindenek előtt a szülők világosan látják az okot, de a politikai nem mer lépni. Minden oktatási stratégiában az első lépés az, hogy a leszakadt rétegű családok kevesebb, a képzettek pedig több gyermeket vállaljanak.
V. A fogamzásgátlás technikai feltételei biztosítottak. Azonban éppen azok nem élnek vele, akiknek elsősorban kellene.
Ahol a fenti feltételeknek egyike is hiányzik, ott nem lehet össznépi a demokrácia. Ebből fakadóan nem lehet a demokráciát elvárni ott, ahol e feltételek előzőleg nem jöttek létre.
Naiv idealizmus a mindenki számára a politikai és gazdasági szabadságot adó, társadalmat erőltetni, elvárni, ahol még nem érett meg mind az öt előfeltétel. Ahol viszont a feltételek létrejöttek, az össznépi demokrácia spontán, akaratunk nélkül is megvalósul.
Marx naiv volt, amikor a kommunista társadalom erőszakos felépíthetőségében bízott. Ő is érezve célja lehetetlenségét, visszatáncolt azzal, hogy az előfeltételeket a proletárok diktatúrájának kell megteremteni. Azzal azonban adós maradt, hogy mik a megteremtés feltételei.
- Nem ismerte fel, hogy az össznépi demokrácia csak puritán viselkedésű lakossággal építhető fel. Ahol a lakosság nem fegyelmezett, takarékos, szorgalmas, törvénytisztelő, ott elérhetetlen a cél. Ezt csak Max Weber sejtette meg, aki már a versenyképes tőkés társadalomtól is azt mondta, hogy azt csak a puritán etikájú népek működtethetik hatékonyan.
- Nem merte bevallani, hogy a mindenki szabadságának vannak jövedelmi és iskolázottsági előfeltételei. Nem ismerete fel, amit a mi Móricz Zsigmondunk jelmondatának választott. „Ne politizálj, építkezz!” Ő tudta, amit a marxisták nem, hogy szegényen, iskolázatlanul nemi lehet kivívni a szabadságot.
Az antimarxisták, akár azért, mert liberálisok, vagy konzervatívok, baloldaliak, vagy jobboldaliak, pedig azt hiszik, hogy az ő szabadságuk, a rájuk bízott politikai hatalom képes létrehozni a demokráciát.
Ahogy olvasom a bukott pártok, az erőtlen ellenzékiek írásait, ahogy hallgatom a szavaikat, számukra a demokráciát fenyegető legnagyobb veszély az ő politikai hatalmuk korlátozása. Ők csak az ő szabadságuk fenyegetettségét félik, nálunk a nép szabadságigénye fel sem merül.
Számomra csak azok a szabadság szolgálói, akik felül tudnak emelkedni a saját, és a rétegük, osztályuk érdekén, mindig a többség érdekében szólnak, írnak, politizálnak. Sajnos, a demokráciáért aggódók között, ilyenekkel nem találkozom.
A demokráciát féltő ellenzék legnagyobb hibája, hogy nem arról írnak, hogy a nagy többség, miért aggódik, hanem arról, hogy ők mitől félnek.
Nemcsak most, húsz éve, a most aggódók semmit sem írtak arról, mire vágyik a lakosság többsége. Pedig egyértelmű: munkahelyre és biztonságra. Még azt sem értik meg, hogy miért értékelik a Kádár-rendszert. A biztonságért. Ők, joggal, érzik, hogy mivel kell mérni a demokráciát. Gyermekkoromban az ország öthatoda irigyelte a vasutast, a postást a nyugdíjas állásáért. Náluk is többen voltak, és vannak azok, akinél a politikai pártok száma, a szavazás titkossága, a cenzúra, az alkotmány betűi hátul vannak a politikával szembeni elvárások kívánságlistán. Húsz éven keresztül azt kellett tapasztalniuk, hogy a hatalom birtokosainak listáján az ő elvárásaik nem szerepelnek.
A lakosság nagy többsége számára nem az a fontos, ami a politikai ellenzéknek, őket azért hagyták cserbe, mert ők hozták létre a nagy munkátlanságot.
Az ellenzék a minél nagyobb politikai demokráciáért harcol, holott a demokrácia nem cél, hanem eszköz. A demokráciáért csak akkor kell harcolni, ha ez a legjobb eszköz a cél elérése érdekében. Az osztálytársadalmak ötezer éve alatt a demokrácia csak az uralkodó osztály szolgálatára volt jó eszköz. A többség számára elérhetetlen cél maradt. A jelenkorban vált először az emberiség hatoda számára elérhető a demokrácia. De a többség számára továbbra is csak távoli álom maradt. Még messze vannak attól. Előbb biztosítani kell a fenti öt előfeltételét. Ezek hiányában a demokrácia anarchiát szül.
Jó volna a kínai példából tanulni. Ott csak az óta járnak a demokrácia felé vezető úton, amióta erőszakosan megállították a népszaporulatot, a mindenki demokráciájához vezető út járhatatlanságát jelentő legnagyobb akadályt. Mivel a túlnépesedést csak a politikai erőszak fékezheti le, azzal élnek. Amíg Indiához hasonlóan gyorsan szaporodtak, az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon nem nőtt, hanem csökkent. Amióta leállították a túlzott gyermekvállalást, a fajunk történetében páratlan gyorsassággal javul az életszínvonaluk, minden tekintetben közelednek ahhoz a szinthez, ahol már célravezető eszköz a politikai demokrácia.
A kínai példa azt bizonyítja, hogy a demokrácia nemcsak hatékony eszköz lehet a mindenki szabadsága felé vezető úton, hanem az előrehaladás akadálya is. Természetesen, mi előrébb járunk, mint a kínaiak, nálunk nincs túlnépesedés, de a magyar társadalomnak is van olyan elmaradt rétege, ahol a népszaporulat megállítása nélkül, nemcsak számukra, de a többség számára sincs út a mindenki szabadságához. A leszakadt rétegek, mindenek előtt a cigányság számra sincs más út a sikerhez, mint a szaporodásuk megfékezése. Ennek első eszköze a munkához juttatásuk, a második a kevesebb, de sikeresebb gyermeknevelésre való ösztönzésük. E kettő nélkül sem nekik, sem nekünk nem nyílik mag az út a demokrácia felé.
Aki demokráciát akar, nemcsak magának, hanem mindenkinek, annak a munkavállalás lehetőségéért, és a gyermeknevelés hatékonyágában való érdekeltségért kell munkálkodni. E kettő nélkül nem lehet demokrácia, nemcsak a népnek, de a konzervatív, és a liberális ellenzéknek sem.
Valami a tudományos és technikai forradalomnak köszönhetően megváltozott. Korábban csak az uralkodó osztály számára lehetett demokrácia, jelenleg, a fenti öt feltétel mindegyikének megvalósulása után vagy mindenkinek, vagy senkinek. Ezt jól mutatja a rendszerváltás húsz éve.
- Antall az úri középosztály számára akarta a demokráciát. Csúfosan megbukott.
- A szoclib koalíció a tőkések és az értelmiségi elit számára akart demokráciát. Ez is csúfosan megbukott.
- Mindkettőjük bukása után gyenge ellenzékké válva sem adták fel eredeti céljukat. Ezért egyre erőtlenebbek lesznek.
A jelenkor demokráciája csak a többség érdekében működőképes. A kisebbség demokráciájáért hadakozók bukásra vannak ítélve.
