Kopatsy Sandor gondolatai

Kopátsy Sándor                  EH                  2010-07-17

 

 

A Nyugat utóbbi ötszáz éve nem érthető meg a zsidóság szerepe nélkül. Tőlük kaptuk az egy istent hivő vallásunkat, a kereszténységet, és ők voltak Európa keleti felén a felzárkózás motorja az ipari forradalom után.

A második világháború óta a kor vitathatatlan szuperhatalma, z Egyesült Államok védelme alatt állnak, és fél évszázada őseik földjén van erős államuk.

Látszólag, célhoz értek. A siker tudatában fel sem merül a jövőjük reális elemzésének igénye. Pedig a jövőjük előtt két leküzdhetetlen akadály tornyosul.

Egyrészt a vallásuk idejétmúlt törzsi vallás, másrészt két, egymástól nagyon elszakadt kultúrára épül az államuk.

Ezelőtt több ezer éve, természetes volt, hogy minden etnikumnak saját vallása van. Már ebben a törzsek tízezreire bomló, több istent tisztelő világban megjelent az egy birodalom, egy vallás gyakorlata. Az önözéses növénytermelő birodalmak gazdaági centralizáltsága létrehozta a birodalom közös, több istenben hívő vallását. Ebbe a világba lépett be a zsidóság az egy istent szolgáló törzsi vallásával. Ezt a forradalmi eseményt a zsidóságnak köszönhetjük.

Krisztust, a zsidó rabbit még nehezen nevezhetnék a törzsi kereteket túllépő vallás alapítójának. Nem vagyok vallástörténész, de számomra Szent Pál az, aki a Római Birodalomra, illetve a görög-római kultúrára szabta a zsidók krisztusi tanítást.

A kereszténység azzal akart megszabadulni zsidó eredetétől, hogy a zsidóságot, mint istengyilkos népet állította be. Ezért a kereszténység történetén végigvonul az antiszemitizmus. Ezt a keresztény tradíciót a nácik csak megkoronázták. Ma már egyetlen keresztény egyház sem meri nyíltan támadni a zsidóságot, de addig nem jutottak el, főleg a római katolikus és a pravoszláv egyház, hogy teológiájában tegye rendbe a zsidósághoz, illetve az izraelita valláshoz való viszonyát, hogy kimondja nyíltan, a zsidók vallásának a Római Birodalom népeire való átszabásából született a kereszténység.

Amíg ez nem történik meg, nem várható, hogy a zsidók bízzanak a keresztényekben. Ha zsidó volnék, a filoszemita keresztények barátságára, támogatására nem mernék államot építeni. Márpedig Izrael, és a diaszpórában élő zsidóság alapvetően a keresztény Egyesült Államokra építi a jövőjét, és fel sem készül arra az eshetőségre, ha ez a támogatás megszűnik. Ezt akkor sem szabad volna elfelejteni, ha ebből óriási feladatok, nehézségek származnak.

Sem a kereszténység, sem a zsidóság körében nem tudatosodott, hogy egymástól alapvetően két tekintetben különböznek.

Ebből alapvető különbség fakad, amit egyik vallás sem fejteget. Pedig ennek még kemény következményei lehetnek. Ebből fakadt a mohamedán vallás gyors térhódítása a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, majd Ázsiában.

A kereszténység máig lapít arról, hogy miért vesztette el nagyon gyorsan az első fél évezred legerősebb keresztény térségét, a szemita keresztények szinte egészét. Azért, mert a szemita kultúrának nem felel meg az istenségekben olyan gazdag, bálványokkal teli világ. Nekik egyértelműen egyetlen istenre volt szükségük. Az európai népeknek azonban megfelelt a rejtett több istenségben, szentekben, kegytárgyakban gazdag kereszténység. Ezt csak a reformáció nyesegette méretesre.

A zsidóság sem szól arról, hogy a kemény egyetlen istent ismerő zsidó vallást felpuhította a kereszténység. A mediterrán népek kultúrájához jobban illett Szent Pál egyre gazdagodó, a szentek, a tárgyak isteni erejét elismerő égi világa, mint a közel-keleti népekéhez. A tudományos és technikai forradalom sem volt elég ahhoz, hogy a kereszténység egésze megelégedjen egyetlen istenével, és a hívők hozzá való közvetlen kapcsolatával.

Ezért kellene hangsúlyozni, hogy miért volt jellemző egészen Izrael megjelenéségig, hogy a mohamedán világban azért nem volt olyan erős az antiszemitizmus, mint a keresztényben, mert egyrészt közös volt a kemény egy istenhitük, másrészt egyikben sem volt különösebb dinamika. A Nyugat vallása azért volt szinte folyamatosan antiszemita, mert az utóbbi ötszáz évben az összes magas-kultúra fölé emelkedett mind a tudományokban, mind a művészetekben, mind a technikában. Ezzel szemben a vallása még tele volt a pogányság elemeivel.

A zsidó vallás ragaszkodása a kemény egy istenhívéshez óriási erő, ugyanakkor a törzsi jellege, az anyajogúsága egyre inkább anakronizmus. Az egy istenhívéshez való ragaszkodás történelmi érdeme, a törzsi jellegéhez, számos vallási parancsához, a körülmetéléshez, az étkezési előírásokhoz, és a munkatilalmakhoz való konok ragaszkodása viszont súlyos terhet jelent.

A zsidó diaszpóra az elmúlt háromszáz évben már két magas-kultúrában élt. Lényegben akkor épült be a nyugati kultúrába, amikor az, az óceánok urává vált, amikor kialakította a világkereskedelmet. A Nyugat tengeri világkereskedelemi forradalma egybeesett a zsidóságnak a Spanyol Birodalomból való kiűzetésével. Ez kényszeríttette Európa nyugati felén élő zsidósságot, hogy Andalúziából az addig a világ tudományos és gazdasági élvonalába tartozó arab világból, a világkereskedelem élvonalát jelentő Nyugat-Európába települjön át.

Kevésbé ismerem a Kelet-Európába költöző zsidóság történetét, de lényegében azok is egyre inkább elhagyták a közel-keleti kulturális őshazájukat, és északabbra húzódtak. Ezek nyugatosodása csak a vasúthálózatok kiépülése sután kezdődött el.

Az ipari forradalom idejére a Nyugat-Európában élő zsidóság többsége már nyugat-európai polgár volt. A 19. század végére pedig a kelet-európai zsidók nagy többsége is polgár lett. Alig érintik a történészek, hogy Európa keleti felén csak a vasúti szállítás forradalma tette lehetővé, hogy a korábban gettókban élő, gyakorlatilag a társadalomból kirekesztett, döntően pénzváltással és vándorkereskedelemmel foglalkozó zsidóság száz év alatt, a fél-perifériás térség polgárosodásának motorja lett. Beépült a nyugati kultúrába, annak gazdasági és tudományos élcsapata lett. Az európai zsidóság példátlan sikere féltékennyé, és hisztérikusan antiszemitává tette Európa keleti felének polgárhiányos társadalmakban nemcsak a politikai hatalmat birtokló feudális osztályt, de a kizsákmányolt népet is. Ez vált hisztérikus népirtássá a náci Németországban, és annak befolyási övezetét jelentő Közép-Európában. Ennek következtében Európa egésze, a század közepére elvesztette, megsemmisítette, kitelepítette, hagyta kitelepülni zsidó etnikumának kilencven, kilencvenöt százalékát.

Egészen más okokból, ezt követően, Európa keleti felének germán etikuma is eltűnt.

Vagyis azok többségét, akiknek a térség a társadalmi és gazdasági felemelkedését köszönhette, elpusztították, kitelepítették, hagyták kitelepülni.

Alig esik szó arról, hogy Európa keleti felének a nyugati feléhez való integrálódását mennyire visszaveti a zsidó és germán etnikumaik elvesztése. A rossz lelkiismeret hallgatásra kényszeríti a térség államalkotó népeit.

A zsidóüldözés előtt már a Nyugat legfejlettebb, leggazdagabb és legiskolázottabb etnikuma a zsidó diaszpóra volt. Ennek sikerült elintézni, hogy kultúrájuk, vallásuk kétezer éve elhagyott szülőföldjén erős államot hozzanak létre, és a nyugati diaszpóra többsége lénygében Észak-Amerikában költözzön át, és ott szabadon virágzik. Nem ismerem az Észak-Amerikában és Kanadában élő zsidók számát, de tisztán látom, hogy Izrael létezésének egyetlen garanciáját: az angolszász demokráciákban diaszpóraként élő zsidóság jelenti. Tudom, hogy ezek jelentenek garanciát Izrael állam számára. Ennek ellenére meggyőződésem, hogy hosszú távon ez nem lesz megoldás.

Abban, hogy az emberiség alig egyetlen ezrelékét kitevő zsidóság ma már két ellentétes kultúrához tartozik, amelyek együttélése megoldhatatlan. Az elmúlt évszázadokat Európában páratlan fejlődést megélt zsidóság a világ legfejlettebb etnikuma. A leggazdagabb, a legiskolázottabb, a legmobilabb. A Közel-Keletről és Afrikából haza telepített zsidók, pedig még sokáig, messze a nyugati átlag mögött vannak. Egyetlen kapocs köztük a közös törzsi vallásuk, ami a nyugti zsidóságban csak azért ilyen nagyon erős, mert őket, Európa keleti feléről, az etnikai, törzsi vallásuk okán tartották kiközösítésre ítélt idegennek.

A sok okos zsidó sem hajlandó elismerni, hogy a keresztény vallás klérusa azért antiszemita, mert el karja tagadni a zsidó vallással közös gyökerét. A keresztény népek antiszemitizmusának azonban mélyebb gyökere, hogy a zsidó vallás kirekesztő, nem befogadó. Meggyőzés alapjánnem lehet valaki zsidó, az csak zsidó anyától született lehet. Márpedig a másokat kizáró vallás a más vallások szemében gyűlöletes lesz.

Érthetetlen számomra a jelenkorban, az olyan vallás, amelyhez csak a születés útján lehet csatlakozni. Ez éppen annyira abszurd, mintha a nacionalista azt vallja, hogy a nemzetemnek csak az lehet tagja, aki annak született. Ebben a jelenkor számára már embertelen logikában a zsidó vallás is fasiszta. Ezért gyűlölték annyira egymást.

A első világháborúban minden állam zsidó etnikumának óriási többsége, hazafiúként harcolt a többé, kevésbé őket befogadni nem akaró hazájáért. Sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy az első világháborúban mennyi zsidó, mennyi zsidót ölt meg a front másik oldalán. Nem beszélve arról, hogy éppen a legerősebb zsidó családok milyen buzgalommal házasodtak nem zsidókkal, mennyien lettek hívő keresztények. A holocaust óta erre már egyik oldalon sem illik emlékezni.

A háború előtti élményeimben értetlenül álltam a tény előtt, hogy a zsidó osztálytársaim nálam sokkal inkább nacionalista magyarok voltak, pedig már akkor durván szembe fordult velük a magyar állam. Az elszabadult üldözésük, irtásuk előtt nagyon kevesen voltak olyanok, akik az őshazájuk földjén, saját államukban akartak volna élni.

Nagyon nehezen találok félre nem érthető hasonlatokat annak illusztrálására, hogy milyen ostoba gondolat a nyugati, magasan iskolázott, és a közép-ázsiai ortodox hittestvéreikkel közös államban hatékonyan együttműködni Izraelben. A nyugati kultúrában, mindenki másnál magasabbra emelkedett zsidók, és a mohamedán világban ezer éve stagnáló ortodoxok számára közös államban élni, mindenki számára azonos törvényeket hozni, azonos viselkedési módot megkövetelni, nem lehet.

Itt, Közép-Európában a rendszerváltás óta azt élem meg, hogy mennyire lehetetlen azonos szabályok alapján a cigánysággal együtt élni. Az ő kultúrájuk számára még nem használhatók azok a normák, amiket az ország nem cigány lakosságaira szabtak. Azt, hogy közösen keresztények vagyunk, elhanyagolható a hatékony társadalmi kooperáció követelményei között.

A Nyugat felemelkedésének egyik kulcsa volt a mindenki számára nyitott vallás, valamint az állam és a vallás szétválasztása. Ennek a kiharcolásában a zsidóságnak óriási érdemei voltak. Ezért nehezen érthetjük meg, hogy éppen ők hoznak létre a mohamedán tengerben egy olyan államot, amelyik vallási alapon áll. Ezelőtt száz éve, még a Nyugaton élő zsidóság tudott volna ilyent a legkevésbé elképzelni.

Ezzel szemben a holocaust borzalmait átélt zsidóság, egyrészt a lehető legkedvezőtlenebb térségben, őshazájában építette fel a saját államát, és oda importálta ezer éve fejlődést nem mutató hittestvéreit. Az elmúlt ötszáz évben a világ leggyorsabban fejlődő etnikuma közös államot épített az egyik legjobban elmaradó etnikumával. Ezt akkor tette, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy az azonos, vagy hasonló fejlettségi szinten másodlagos az etnikai, és harmadlagos a vallási hovatartozás. A zsidóság ezt felrúgva, fogott hozzá a saját államba szerveződéséhez.

Már korábban felvetettem, hogy a nyugati világban szétszórt zsidó diaszpórának nem ősei kegyetlenül kedvezőtlen adottságú földjén, vészesen lemaradó, elképesztően gyorsan szaporodó, százmilliós arab környezetben kellett volna, a biztonságot ígérő államot építeni, hanem a kor legfejlettebb, alulnépesedett világába, Észak-Amerikába, vagy Ausztráliában költözni. Ráadásul, az elmúlt száz év azt bizonyítja, hogy a tehetségesnek, a szorgalmasnak oda érdemes vándorolni, ahol mindenki bevándorló. Ezekbe a zsidók még egyszer annyira viszik, mint Nyugat-Európában, ötször annyira, mint Közép-Európában, és tízszer annyira, mint Kelet-Európában.

De még nem találtam olyan zsidó felmérést, hogy Izrael mire ment volna, ha nem élvezi ezt a támogatást, hogyan viselnék el a rájuk nehezedő katonai kiadásokat, a betelepítések költségeit, az ortodox zsidóság felemelésének terhét.

Az amerikai zsidó hittestvéreik támogatására, hosszú távon is számíthatnak. De nem ekkorára.

Az Egyesült Államok feltételen támogatása még néhány évtizedig biztosított. De erre nem szabad országot építeni.

Ezzel szemben a hadikiadások egyre nagyobbak lesznek, és az ortodox szidóság integrációja pedig egyre nagyobb, mint kisebb terhet fog jelenteni. A történelmi bölcsesség hiányát jelzi, hogy az ortodox szidóság asszimilálódásának, integrálódásának költségeivel, civilizációs nehézségeivel nem számolnak. Ez egyrészt időben több generációt fog tartani, másként a részarányuk egyre nő, mivel ők jelentik a sokkal gyorsabban szaporodó részt.

Azt, hogy mibe kerül egy lemaradt etnikum felemelése, magyar példán illusztrálom. Becsléseim szerint, Magyarország jelenlegi teljesítménye, a fejlettekhez viszonyítva, harminc, ötven százalékkal nagyobb lenne, ha annyi zsidó és sváb élne az országban, mint nyolcvan évvel korábban. Ötven év múlva pedig fele sem lesz annak, ami akkor volna, ha nem szaporodna az átlagosnál sokkal gyorsabban a leszakadt, elsősorban a cigány réteg.

Izrael még tudatára sem ébredt annak, hogy mekkora hiba volt az ország zsidó lakosságát a közel-keleti és afrikai elmaradott, ortodox hittestvérekkel növelni. Még azzal sem számoltak, hogy mekkora volna az ország optimális lakossága. Izrael messze túlnépesedett ország, a termőföldhöz, a csapadékhoz, az öntözővízhez viszonyítva, nagyon túlnépesedett. Nem ismerem az adatokat, de Izrael a világ egyik legdrágább országa abban a tekintetben, hogy mibe kerül a többletlétszám eltartásának biztosítása.

Tejesen hamis az a felfogás is, hogy a nagyobb lakosságlétszám nagyobb katonai erőt jelent, nagyobb állami stabilitást jelent. A modern hadviselésben már nem a létszám, hanem a technika és a személyzet színvonala az elsődleges. Izraelnek olyan hadseregre van szüksége, amiben a katona műszaki diplomás.

Erről más alkalommal írok.