Kopátsy Sándor EH 2009-10-06
KÍNA HATVAN ÉVE
Jelenleg a nyugati világ a saját pénzügyi válságával úgy el van foglalva, hogy szinte tudomásul sem veszi az emberiség történetének egyik, talán legnagyobb ünnepét, hogy a kínai csoda hatvan éve indult útjára.
Az, hogy a hatvan évből negyven kommunista volt, ma már idejét múlta. Ma már csak politikai diktatúra, ami példátlan gazdasági csodává nőtte ki magát.
Az indokoltnál liberálisabb Nyugat még mindig csak botránkozik, a csodához vezető út embertelensége felett, fel sem vetődik, hogy ezt a csodát csak ezen az úton lehetett elérni. A keresztény kultúra még mindig nem képes felfogni, hogy nem az eszközök, hanem az eredmény a döntő. Még azt a fáradságot sem veszi, hogy megvizsgálná, hol tartana ma Kína, ha megfogadja a Nyugat tanácsait. Pedig nagyon egyszerű a válasz. Ott, ahol India. Márpedig az nem a történelem legnagyobb csodája, hanem a legnagyobb kudarca lenne.
Ezelőtt mintegy hat esztendeje jelent meg az Egyesült Államokban egy demográfiai felmérés arról, mennyi lenne Kína lakossága, ha nem történik meg a gyermekvállalás erőszakos korlátozása. Akkor azt írták, hogy 480 millióval többen lenének. Ez ma 600 millióval több kínait jelentene.
Azt már nem vizsgálták, hogy mi lenne, ha megtörténik ez a népszaporulat, ellenben azon sír a Nyugat, főleg a zöldek, hogy Kína mennyire szennyezi a légkort, mennyire járul hozzá a klímaváltozáshoz, és a liberális közgazdászok pedig azon, hogy Kína nyersanyagigénye milyen hiányt okoz. A nagy okosok nem teszik hozzá, hogy mi lenne akkor, ha Kína lakossága ma 600 millióval nagyobb és továbbra is közel három százalékkal nőne.
Pedig nagyon kézenfekvő a válasz. Az, ami Indiában, ahol elfelejtették megállítani a népszaporulatot, és ma 400millióval többen vannak, mint negyven éve. Azóta csökkent a nemzeti jövedelmükhöz viszonyított vagyonuk, és nem nőtt az egy laksora jutó fogyasztásuk, elviselhetetlenné vált a túlnépesedésük. Nem kell hozzá tudományos felmérés, hogy India jövője reménytelen, a népszaporulata eleve lehetetlenné teszi a jólét növelését, 2050-ben, további 500 millióval többen lesznek. Ez pedig nagyságrenddel jobban fenyegeti a természet megvédhetőségét, mint Kína viharos gazdasági növekedése.
A szegény és 10 milliárdos emberiség sokkal nagyobb mértékben károsítja a természetet, mint a gazdagodás.
A zöldeknek meg kellene tanulni, a természeti környezetet a sok szegény százszor jobban veszélyezteti, mint a kevesebb gazdag. A szegény embernek nincs lehetősége, hogy a természetet védje. A gazdag ugyan több kárt okozna, de van ereje hozzá, hogy ezt elhárítsa. A természetet a túlnépesedett szegények, nem a már nem szaporodó, és viharosan gazdagodók veszélyeztetik.
A Nyugatnak már van elég pénze ahhoz, hogy vigyázhasson a természeti környezetére. Rajta kívül csak Kína ismerte fel, hogy ez mekkora veszély, és megállította a népszaporulatát, szédítő mértékben gondolkodik, és ezáltal közeledig ahhoz, hogy meg is tudja fékezni a természetpusztítását.
Kína értette, és a Nyugatnak pedig meg kellene érteni, amit József Attilánk megértett, hogy pokolra kell annak menni, aki dudás akar lenni.
