Csökkentse költségeit ! Növelje fénycsövei élettartamát, csökkentse áramfogyasztását egyszerre. www.energiatakarekos.com

Csökkentse áramköltségét

Csökkentse áramköltségét, növelje fénycsövei élettartamát: kattins ide!

balhasáb van, az oldaldobozaid viszont alapértelmezésben a jobbhasábba kerülnek. Menj be az Oldaldobozszerkesztőbe (Megjelenítés / Oldaldobozok), és kattints a Hasábcsere gombra!'; });

Kopatsy Sandor gondolatai

Legidősebb közgazdász-gondolkodó irásai a múltról és máról.

Friss topikok

  • Urban Gorilla: A 18. Szazadban Kossuth meg meg sem szuletett. (2011.03.02. 22:43) Kossuth megítélése
  • syncumar: A rendszerváltás jelentős járulékos bűne, hogy megszakította a cigányság integrálásának a folyamat... (2011.02.23. 19:33) Deformálodott demográfia
  • Mr.Moonlight: Azt hiszem nyilvánvaló hogy a világ túlnépesedése korlátlanul nem folytatódhat. Az erőforrások kim... (2011.02.20. 09:19) A világ legnagyobb problémája a túlnépesedés
  • syncumar: Sajnos, ez az elképzelés is csak kormányzati akarattal és a megvalósítás lehetőségének biztosításá... (2011.02.19. 22:14) Haltermelés
  • UNIOHID.hu: "Semmi sem jelent több biztosítékot a jelenleg dolgozók öregkori ellátására, mint a minél képzette... (2011.01.03. 16:09) A nyugdíjak fedezete

A magyar válság, társadalmi válság

2009.09.14. 09:47 Kopatsy Sandor gondolatai

 

Kopátsy Sándor                 EG                   2009-09-07
 
A MAGYAR VÁLSÁG, TÁRSADALMI VÁLSÁG
 
A rendszerváltással hatalomra jutott liberális politika azt akarja elhitetni, hogy a költségvetéssel, az eladósodással, a magas állami elvonással van a baj. Ez csak a bajból fakadó jelenség. Nem a láz a betegség, hanem az okozója. Az egész Nyugat beteg, de különösen mi.
Az alábbiakban csak a mi betegségünkkel foglalkozom.
A rendszerváltás előtt azért volt beteg a magyar társadalom, mert ugyan mindenkit munkára fogott, de az nem hatékonyan történt. Azóta elsősorban azért beteg, mert sokakat nem fog munkára.
A rendszerváltást, mindenek előtt a gazdaságpolitikát olyan politikai erők hajtották végre, amelyek vagy a múltat akarták restaurálni, vagy angolszász liberalizmusba akartak ugrani.
Sajnos, sem a korábbi vezető kádereknek, sem a rendszerváltóknak nem volt koncepciójuk a magyar társadalom fél-periféria jellegének megfelelő társadalmi képletről.
A magyar társadalom a bolsevik évtizedek után ugyan megszabadult a feudális politikai erőktől, de Európa nyugati feléhez képes közép-jobb, nemzeti, klerikális, kissé antiszemita maradt. Aki politikai hatalomra, többségi néppárt vezetésére törekedett, ebből kellett volna kiindulni. Ez már a rendszerváltást megelőző években egyértelműen jelentkezett a szárnyait bontogató Demokrata Fórumban. Ez a gyorsan népszerűvé váló tömörülés népi, nemzeti, közép-jobb politikai irányt képviselt. Olyanféle volt, amilyen a mai Fidesz. Vagyis megfelelt volna annak a követelménynek, amelyben demokratikus viszonyok között többséget lehet szerezni a választásokon.
Ami az MSZP vezetőit illeti, a magyar társadalom demokratikus felépítményéről ugyanúgy nem voltak elképzelései, mint 1956-ban Nagy Imrének és csapatának. Németh Miklós tisztességesen akarta átadni a hatalmat. Még a saját pártjával kapcsolatban sem volt ambíciója.
Úgy látszott, hogy a baloldali párt nem az MSZP, azaz az utódpárt lesz, hanem a Szociáldemokrata Párt. Azt azonban kisajátították maguknak azok, akik a pártegyesülés után nem léptek be az uralkodó pártba. Ezek azonban a maguk gyenge káderállományával akartak a hatalom teljes birtokosai lenni. Nem értették meg, hogy az ország vezetését vállalni képes párt csak akkor lehetnek, ha átveszik a bolsevik párt reform érzékeny, vezetési gyakorlattal, összeköttetésekkel és információkkal rendelkező gárdáját. Nem voltak képesek felmérni, hogy ezek nélkül semmi reményük az eredményes kormányzásra. Csak három olyan nevet említek, akikre elsősorban gondolni kellett volna: Nyers Rezső, Németh Miklós és Glatz Ferenc. Természetesen, még több ezer olyan káder volt, akikre számíthattak volna.
Egy ilyen szociáldemokrata párt, ha nem is nyeri meg az első választást, a másodikon az MSZP-nél is nagyobb győzelmet szerezhetett, és tartósabban kormányképesnek bizonyult volna. Egy ilyen szociáldemokrata párt a nyugati demokráciák példátlan politikai támogatásra számíthatott volna.
A történészek máig nem ismerték fel hogy ez elmúlt húsz év politikai története egészen másként alakult volna, ha az MDF vezetése az alapítói kezében marad. Ezt azonban Aczél György vezetésével sikerült megakadályozni azzal, hogy a Kisgazdapárt vezetéséből kizárt Antall Józsefet ültették az MDF antiszemitizmusától félő erők elnökségbe. Antall Józsefbe nem is csalódtak. Antal számára még mindig az arisztokrácia és az úri közlép osztály volt az ország vezetésére egyedül alkalmas. Sikerült is neki az MDF népi, nemzeti jellegét alkotmányos konzervatívvá átformálni. Az Antall igényéhez formált MDF eleve alkalmatlanná vált arra, hogy néppárt legyen. Ezt az űrt ismerte fel Orbán Viktor és a liberális Fideszből formált olyan pártot, mint amilyen az induló MDF volt.
A rendszerváltást előkészítők között az SZDSZ vezetői, nevükben Tölgyessy Péter paktumot kötött a konzervatív Antall Józseffel. Ennek a paktumnak máig nem ismerték fel a történelmünket formáló lényegét.
Itt meg kell állnom, a továbbiakban az SZDSZ-t a magyar zsidó polgársággal azonosítom, annak ellenére, hogy kezdetben a tagsága és főleg szavazótábora, ennél sokkal szélesebb volt. Még bonyolultabb az urbánusokat a magyar zsidó polgársággal azonosítani, hiszen a legnagyobb népiek, Ady, Bartók, Móricz, József Attila is urbánusok voltak. Az SZDSZ-ben is voltak, és vannak népiek, de egyre kevesebben. Elismerem, hogy az urbánus és népi ilyen leegyszerűsítése nem védhető, de a megértés érdekében megbocsátható.
Az Antall-Tölgyessy Paktumot a magyar fél-feudális múlt, és az angolszász liberalizmus szövetségének tekintem. Tölgyessy nevében, az SZDSZ felújította a magyar liberalizmus történelmi hagyományát, a népi közép-jobb antiszemitizmusától való, ma már nem indokolt, félelmükben a múlt erőiben látták természetes szövetségesüket.
A liberális zsidó polgárság szövetséget kötött a konzervatív hatalommal. Lényegében megvalósult az, amit a magyar zsidóság a kiegyezés óta folytatott. Igyekezett megegyezni a konzervatív hatalommal. Ami kezdetben a magyar arisztokrácia és Ferenc József volt, majd a két háború közt a magyar arisztokrácia és Horthy Miklós. Ezt a szövetséget a népiektől való jogos félelem diktálta. Az urbánus-népi ellentét jellemezte Az Antall-kormány négy éve alatt a magyar politikát. Ezt indokolta a népiek sorában ténylegesen jelenlévő, már nem reális veszélyt jelentő polgárellenesség és némi antiszemitizmus.
A magyar történészek máig nem vették tudomásul, hogy a Kádár-korban először, és utoljára megvalósult az urbánusok és a népiek szövetsége. Előbb a Nagy Imre, majd Kádár János vezette bolsevik párton belül az urbánus, főleg zsidó reformerek összefogtak a népi reformerekkel. Ezt a szövetséget ugyan a centralizált hatalom reformálásának közös ügye szülte, de a fő megvalósítója Aczél György volt. Ez a szövetség azonban gyorsan bomlani kezdett, amint megjelent a rendszerváltás lehetősége. A párton kívüli és párton belüli népiek az MDF-ben tömörültek. Az SZDSZ hangadói hamar, már jó pár évvel előbb felismerték, hogy nekik jobb volna a Kisgazdapártban nem örömmel fogadott Antall József, és ebben közös érdeket éreztek az MSZMP vezetői, élükön Aczél Györggyel. Ők is besegítettek abban, hogy Antall József legyen az MDF elnöke. Tölgyessy és az SZDSZ sietett paktumot kötni, nem annyira az MDF-fel, mint sokkal inkább Antall Józseffel. Ezzel ismét létrejött a konzervatív hatalom és a liberális zsidóság szövetsége. Arra ugyan senki sem gondolt, hogy ez a szövetség készíti elő Orbán Viktor tervét, a Fidesz számára az induló MDF politikai vonalának átvételét jelentő néppárt szervezését. A Fidesz 2010-ben várható fölényes győzelmét az Antall-Tögyessy Paktum alapozta meg!
Ennek ellenére a történelmi lehetőség a Szociáldemokrata Párt előtt nyílt volna meg, hogy többségi néppárt legyen.
Tölgyessy azonban hamar felismerte, hogy nem Antall Józseffel, hanem Orbán Viktorral kellett volna paktumot kötni. Ő lett a rendszerváltást követő időkben az egyetlen olyan urbánus, aki felismerte, hogy a magyar társdalom súlypontja a középtől jobbra van, hogy Antall József politikai vonalának már nincs kellő társadalmi bázisa. Az úri középosztályra épülő konzervativizmusnak az ereje legfeljebb egy, a parlamenti küszöböt sikeresen átlépni képes pártra futja. Ez már a második szabad választáson kiderült. A magyar történelemben demokratikusan választott kormánypárt még nem szenvedett olyan súlyos vereséget, mint az MDF.
Az pedig jellemző, de ma már kabaré, hogy a lét határán mozgó MDF elnök asszonya, az EU választásokon a köztudottan leginkább szélsőségesen liberális Bokros Lajossal, és az utolsó Habsburg király unokájával hármasban képviselje Antall József örökségét. Nem tudom, megfordult-e Tölgyessy fejében, hogy ő is valami ilyen paktumot kötött. Az ő paktuma rövidtávon racionális volt, Dávid Ibolyáé azonban kabaréba való.
A második választáson a hatalom az MSZP ölébe hullott. A hatalmas választási győzelem sem adott nekik akkora önbizalmat, hogy éljenek a győzelmükkel, ezért a liberális SZDSZ-szel kötöttek koalíciót. Ezt a koalíciót az MSZP részéről a kisebbségi érzés, az SZDSZ részéről a pénz- és hataloméhesség diktálta. Ennek ellenére ennek a szocialista-liberális szövetségnek lehetett volna értelme, ha jól csinálják. Az SZDSZ érdeke lett volna, ha az MSZP népi irányba mozdul, mert csak így tarthatta volna meg az erejét. Ezzel szemben megtett mindent annak érdekében, hogy a legfőbb támogatója minél kezesebb báránya legyen még akkor is, ha ez a fele társadalmi támogatottságának elvesztésével jár.
Az SZDSZ nagymértékben felelős azért, hogy az MSZP-ben nem jutottak szerephez azok, akik a pártjukat a választói érdekéhez igazították volna. Ennek következtében lett az MSZP egyre inkább liberális párt, ahelyett, hogy balra és a munkások, parasztok felé fordult volna, a nagytőke liberális pártja lett.
Horn Gyula, miniszterelnökként Bokrosra, Békesire, és társaira bízta a gazdaságpolitikát, a pénzügyeket és a privatizációt. Ezek főszerephez juttatását kiegészítették azzal, hogy Nagy Sándort nem engedték szerephez jutni. Hisztérikusan tiltakoztak, hogy a szakszervezetek embere komoly kormányzati pozíciót kapjon. Ez lett a fő oka annak, hogy a következő választást elvesztették. A liberális közgazdászok önbizalma annyira megnőtt, hogy bevezetették a világ legliberálisabb „kötelező magán nyugdíjpénztárak” felelőtlen rendszerét. Még azt a fáradságot sem vették, hogy kiszámolták volna, mekkora vagyonnövekedést kell elérni ezeknek a szélhámosságra épülő pénztáraknak, hogy fedezetük legyen a nyugdíj kötelezettségük tejesítéséhez. Átéltem, amikor a javaslat lelkes támogatói sorra kapták az igazgatósági és felügyelő bizottsági állásokat a magánpénztáraknál. Azóta sem láttam olyan számításokat, ami kimutatta volna, hogy ezek a biztosítottak mekkora nyugdíjra számíthatnak.
Az SZDSZ azonban máig gondoskodott arról, hogy Bokros Lajost állítsák be, mint a pénzügyi egyensúly bajnokát, a nemzet megmentőjét. Most, hogy Bokros átlovagolt az MDF-hez, még mindig nem vallják be, hogy mennyit ártott abban, hogy az MSZP-től elpártoljanak a szavazók.
Az SZDSZ és az MSZP-ben lévő külső támogatóik értéke le, hogy Németh Miklós helyett a pártban súlytalan MegyesSY legyen a miniszterelnök. Amikor az elkezdett a saját feje szerint költekezni, ők, és szövetségeseik vették elő a kalapból Gyurcsány Ferencet, aki olyan a politikát követett, ami nekik tetszett. Ők hajszolták bele a bukásához vezető egészségügyi reformba. Nem számoltak azzal, hogy az MSZP nélkül már nincs SZDSZ. Nekik csak az volt a fontos, míg van, nekik táncoljon.
Az SZDSZ sírját mégsem a személyi politikai melléfogásai ásták meg, hanem a liberális gazdaságpolitikája. A rendszerváltást olyan gazdaságpolitikával vezették be, abban már a Németh kormány is ludas, ami kívánatosnak és sürgősnek tartott minden olyan vállalt sürgős leállítását, ami nem volt nyereséges. Nem vették tudomásul, hogy ennek olyan társadalompolitikai, szociális következményei lesznek, ami mára bekövetkezett.
Az ilyen privatizációval járó hatás nemcsak a baloldali, és a liberális politikai erőket számolta fel, nemcsak megsemmisítette a kívánatos, azaz a reális liberalizáció társadalmi feltételeit, hanem eleve szakmailag is ostoba volt.
A liberális közgazdászoknak nemcsak fogalmuk sem volt, de ma sincs fogalmuk arról, hogy mi a társadalom, de még a pénzügyi egyensúly számára veszteséges, felszámolandó vállalat.
Nagyon leegyszerűsítve: csak olyan vállaltot szabad leállítani, amelyik helyébe azonnal, vagy legalábbis nagyon gyorsan jobbat, azaz eredményesebbet tudunk állítani. Tegyük hozzá, a jobb is lehet veszteséges, ha nincs nála jobb.
Miért jó a veszteséges állalt is, amíg nincs nála jobb?
I. Mert a veszteséges vállat is hasznos mindaddig, amíg leállítása nem okoz tartós munkanélküliséget. Márpedig nálunk nem volt egyetlen olyan vállalat sem, amelyik elbocsátott munkaerejét másutt felvették volna. A tartós munkanélküliség ugyanis jelentős pénzügyi, költségvetési teherrel, és óriási társadalmi kárral jár.
II. Mert húsz év óta nem találtam olyan veszteséges vállalatot, amelyik leállítása növelte a költségvetési hiány, nem rontotta a pénzügyi egyensúlyt. Ha felmértem a költségvetésre gyakorolt hatást, figyelembe vettem a vállalat által tényegesen befizetett adót, vámot és járadékot, a kifizetett bér és a költségvetésből fizetendő munkanélküli segélyt, és ezzel állítottam szembe a veszteségét, minden esetben erősen negatív volt a leállításból származó vesztesség. Ezt a tényt ugyan senki nem vonta kétségbe, de azzal vigasztaltak, hogy majd jön a nyugati tőke, és nyereséges vállalataiban fogja alkalmazni a leépített munkaerőt. Az nem zavarja ma sem ezeket, az okos közgazdászokat, hogy húsz év alatt egyenlegében egyetlen munkahelytöbblet nem jelentkezett.
III. Mert a leépített munkaerő minősége és képzettsége olyan volt, aminél csak a naiv megszállott liberálisok remélhették, hogy a nyugati tőke azért jön be, hogy ezeket foglalkoztassa. Az átlagbér ellenőrzéses rendszerben felnőtt közgazdászok még ma is abban a hitben élnek, hogy az olcsó munkaerő vonzza a tőkét. Nem hajlandók tudomásul venni, hogy a gyenge minőségű munkaerő a tőkésnek ingyen sem kell, a jóért pedig szinte minden árat megfizetnek.
IV. Mert senkinek nem volt előzetes elképzelése arról, hogy milyen társadalmi, politikai és erkölcsi feszültséget fog okozni másfélmillió alacsonyan képzett munkás tartós munkanélkülisége. A liberális politikusok, és közgazdázok, ugyan követelik a leszakadt cigányság társadalmi megbecsülését, de még egyiknek sem jutott eszébe, hogy nekik nem a megelőlegezett megbecsülésre, hanem a munkából való megélés jogára van szükségük. Ezek háborognak a legjobban a szélsőjobb megerősödésén, de eszükbe sem jut, hogy ennek a talaját ők készítették elő. Ha húsz éve nem ők építik le a magyar cigányság legális foglalkoztatását, ha nem ők nem teremtenek a számukra egyetlen többlet munkahelyet, akkor nem élhetne meg egy szélsőjobb párt abból, hogy ő majd rendet teremt.
Éppen a magyar zsidóságnak illene a legjobban tudni, hogy a háború előtt azért erősödhetett meg a nyilaskeresztes mozgalom, mert a többi pártnak eszébe sem jutott, hogy a nagybirtokrendszert fel kellene számolni, a hárommillió koldusnak munkaalkalmat kell biztosítani.
Joggal vetődik fel a kérdés.
Hogyan lehetséges az, hogy a gazdaságpolitika alakítói mindezzel nem voltak tisztában?
Mert csak azok rúghatottak labdába, aki ezt a liberális gazdaságpolitikát folytatta.
Amikor az EU választáson kiderült, hogy az SZDSZ végleg leszerepelt, az MSZP-nek pedig le kell mondai a kormányon maradás reményéről, hogy ezt az állapotot nem a Fidesz jó munkája, hanem a kormánykoalíció botrányosan gyenge szereplése okozta.
Az SZDSZ a Jobbik megerősödése felett háborog. Eszükbe sem jut, hogy húsz éve ettől a magyar társadalomtól milyen példátlan támogatást kaptak. Ezzel a bizalommal azonban annyira visszaéltek, hogy elvesztették akkori szavazataik kilencven százalékát. Ők prédikálták a leghangosabban, hogy ne juthasson politikai szerephez az, aki besúgó volt. Ezzel ugyan egyetértek, de azt is hozzá tenném, hogy ne legyen politikai kioktató az, aki húsz év alatt elvesztette a szavazatainak kilencven százalékát. De ez nem zavarja például az egyik fő ideológusukat, Bauer Pétert, hogy kioktassa az MSZP-t, miért óvakodjon a népszerű Szili Katalin szerephez jutásától.
Az MSZP vezetésében ugyan mindig voltak olyanok, akik háborogtak az SZDSZ kioktatásai miatt, de minden elvárásukat mégis teljesítették. A felelősségüket nem menti, hogy ugyan megszavaztuk, de mi legalább morogtunk. Lelkesen kiálltak Gyurcsány tejhatalmának támogatásában. Megszavaztak minden olyan liberalizációt, ami a választók érdekével ellentétes volt. A Horn-kormány volt a túlzott privatizáció bajnoka, a magán nyugdíjpénztárak bevezetője. Fel sem vetette, hogy a leszakadt rétegeknek illene munkát adni. Hagyta, hogy néhány kádere a privatizáció során, összeköttetései révén milliárdos legyen.
Horn visszavonulása után nem akarták, hogy a pártban népszerű politikus kezébe kerüljön a kormány, inkább behívták Megyessyt, akit ugyan okkal, de az SZDSZ követelésére, elzavartak. Ekkora előkészítették a talajt a privatizációban milliárdossá emelkedett Gyurcsány Ferenc számára. Attól eltűrték, hogy kioktassa őket, hogy belevágjon a kalandor egészségügyi reformba, hogy minden héten újabb ötletekkel szórakoztassa őket. Nemcsak a pártelnök és a miniszterelnök pozícióban, de még utána is.
Három ciklusban voltak kormányon, de eszükbe sem jutott, hogy botrányosan alacsony a magyar munkaerő foglalkoztatása, hogy tragikus a leszakadt réteg, mindenek előtt a cigányság kizárása a legális munkaerőpiacból.
Miért buktak meg a szociális és liberális politikai erők?
Mert nem akarták tudomásul venni a magyar társadalmi valóságot.
Csak a Fidesz, és mindenek előtt Orbán Viktor ismerte fel, hogy a politikai hatalmat csak az szerezheti meg, és birtokolhatja tartósan, aki tudomásul veszi, hogy a magyar társadalom többsége közép-jobb politikai beállítottságú. A tudomásulvétel nem azt jelenti, hogy a baloldali, vagy a liberális legyen jobb-közép, csak annyit, hogy ebben az irányban engedményeket kell adni annak érdekében, hogy kellő politikai hátteret nyerhessen.
Megpróbálom közértehetőbbé tenni.
Aki befolyásolni akarja hazája jobb sorsát, vagy akárcsak politikai karrierre vágyik, alkalmazkodjon a társadalma politikai súlypontjához, hogy az elfogadható legyen. Ezért csak olyan párt juthat tartósan a hatalomhoz, amelyeik ezt a tanácsot megfogadja.
- Ha baloldali, ne vigye ezt túlzásba, csak türelemmel igyekezzen ebbe az irányba a többséget elmozdítani.
- Ha liberális, ismerje fel, hogy ez a társadalom ugyan liberalizálásra szorul, de csak nagyon lassan és óvatosan.
- Ha nacionalista, vegye tudomásul, hogy ez a társadalom egyre kevésbé az, és türelmesnek kell lenni.
Ezért idegenkedek minden szélsőséges pártól, irányzattól. Ezek a társadalom homogenizálása ellen dolgoznak, a politikai szélsőségeket erősítik.
ÖSSZEFOGLALVA
Nem a magyar társadalomban van erős szélsőjobb, erős antiszemitizmus és erős cigányellenesség, hanem ezt a rendszerváltással uralomra került, szélsőségesen liberális gazdaságpolitika, a tűrhetetlenül alacsony foglalkoztatás, az ebből fakadó cigány- és liberálisellenes hangulat hozta létre.
Nem azért van jelenleg társadalmi, és főleg pénzügyi válság, mert túlköltekeztünk, hanem azért, mert kevesen és keveset dolgozunk.

Szólj hozzá!

Csökkentse költségeit ! Növelje fénycsövei élettartamát, csökkentse áramfogyasztását egyszerre. Van megoldás:www.energiatakarekos.com

A bejegyzés trackback címe:

https://kopatsysandorgondolatai.blog.hu/api/trackback/id/tr381380573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.