Csökkentse áramköltségét

Csökkentse áramköltségét, növelje fénycsövei élettartamát: kattins ide!

balhasáb van, az oldaldobozaid viszont alapértelmezésben a jobbhasábba kerülnek. Menj be az Oldaldobozszerkesztőbe (Megjelenítés / Oldaldobozok), és kattints a Hasábcsere gombra!'; });

Kopatsy Sandor gondolatai

Legidősebb közgazdász-gondolkodó irásai a múltról és máról.

Friss topikok

  • Urban Gorilla: A 18. Szazadban Kossuth meg meg sem szuletett. (2011.03.02. 22:43) Kossuth megítélése
  • syncumar: A rendszerváltás jelentős járulékos bűne, hogy megszakította a cigányság integrálásának a folyamat... (2011.02.23. 19:33) Deformálodott demográfia
  • Mr.Moonlight: Azt hiszem nyilvánvaló hogy a világ túlnépesedése korlátlanul nem folytatódhat. Az erőforrások kim... (2011.02.20. 09:19) A világ legnagyobb problémája a túlnépesedés
  • syncumar: Sajnos, ez az elképzelés is csak kormányzati akarattal és a megvalósítás lehetőségének biztosításá... (2011.02.19. 22:14) Haltermelés
  • UNIOHID.hu: "Semmi sem jelent több biztosítékot a jelenleg dolgozók öregkori ellátására, mint a minél képzette... (2011.01.03. 16:09) A nyugdíjak fedezete

A magán nyugdíjpénztárak rendszerére való áttérés

2009.09.14. 09:50 Kopatsy Sandor gondolatai

 

Kopátsy Sándor                  EG                 2009-09-12
 
A MAGÁN NYUGDÍJPÉNZTÁRAK RENDSZERÉRE VALÓ ÁTTÉRÉS
 
A rendszerváltást közvetlenül megelőző, és folytatott gazdaságpolitika számos esetben felháborított, illetve elkeserített. Sokszor Adyval vigasztalódtam, káromkodtam, vagy fütyörésztem.
A legnagyobb, generációkra kiható kártevés volt a másfélmillió munkahely elhamarkodott megszűntetése, és a cigányság szinte teljes kizárása a legális munkavállalásból. Ezt még évtizedek múlva is szenvedni fogjuk. A liberális közgazdászok máig fel sem fogták, mekkora kárt ettek ezzel. Most még azt is letagadják, hogy a rendszerváltás óta nem liberális gazdaságpolitikát folytattak.
A liberális politika két gyöngyszeme a magán nyugdíjpénztárak kötelező bevezetése és az egészségügy privatizációja volt. Az alábbiakban e kettővel foglalkozom.
A KÖTELEZŐ MAGÁN NYUGDÍJPÉNZTÁRAK
Mivel akkor az Országos Nyugdíjbiztosítási Tanács elnökségében tevékenykedtem, ez ért a legközvetlenebbül. A kötelező magán nyugdíjpénztárakra való áttérés bevezetéséről máig nem tudom eldönteni, hogy a szélhámosság, vagy a pénzéhesség váltotta ki. Mindkettőt többen képviseleték.
Kezdem azzal, hogy nem is kell ahhoz közgazdásznak lenni, hogy a nyugdíjpénztárakat nem szabad profitérdekeltségű vállalkozásokba szervezni. Ezek ugyanis abban vannak érdekelve, hogy a nyugdíjban töltött idő minél rövidebb legyen. A nyugdíjasok azonban minél tovább szeretnének élni. Tehát a magán nyugdíjpénztárak és a nyugdíjasok között eleve kiküszöbölhetetlen érdekellentét áll fenn.
Nem kevésbé egyértelmű a közgazdasági érvelés. A fejlett társadalmakban a befektetések átlagprofitja, adózott nyereségének rátája kisebb, mint az adózott nominálbérek emelkedése. Ezért befektetett tőkeként nem lehet garantálni. De ezen még lehet vitatkozni, mert előfordulnak olyan időszakok, amikor nagyobb a profit. Marad azonban az érvem: a nyugdíjasok jövedelmét nem szabad a válságciklusok függvényévé tenni. De ennek a vitának csak akkor volna értelme, ha a nyugdíjban töltött évek száma a járadékot fizető évekhez viszonyítva nem növekedne. Ez pedig nem így van. Egyrészt, minél fejlettebb a társadalom, annál jobban kitolódik a képzés, vagyis a munkába állás ideje. Ezt még elvileg lehetne ellensúlyozni azzal, hogy ennyivel megnöveljük a nyugdíjkorhatárt. Ez még sehol nem sikerült, nálunk sem sikerülhet. A várható életkor meghosszabbodását, vagyis a nyugdíjat élvező évek számát nem lehet megállítani. A várható életkor a nyolcvanas évek első fele alatt nem fog megállni. Egyelőre mi még ettől nagyon mesze vagyunk.
A magán nyugdíjpénztár csak akkor lenne megoldás, ha a profitrátája lépést tudna tartani nemcsak az átlagprofitot meghaladó befektetési jövedelemmel, hanem a járadékot fizető és a nyugdíjat élvező évek arányának romlásával is. Ez pedig az álmok világában tartozó elvárás.
Ezért a magán nyugdíjpénztár jó esetben is rémálom.
A közgazdaságtan még mindig abban a hiten él, mintha tőkés osztálytársadalom volna, amiben a bérek emelkedése messze elmaradt a profitráta mögött. Ráadásul akkor még korán megtörtént a munkába lépés, sokan előbb meghaltak, mint nyugdíjba mehettek volna, és kevés év maradt a nyugdíjasok számára. Szerencsére, elmúlt az a világ. Bismarck még reformer volt, amikor a nyugdíjakat bevezette.
A mai újságban olvasom, hogy hárommillió nyugdíjasunk van, Bismarck idejében, Németországban tíz millió lakosra vetítve néhány százezer nyugdíjas lehetett. Több ok mellett azért is, mert a várható életkor még alacsonyabb volt, mint a nyugdíjkorhatár.
Az állami nyugdíjalap sem lehet elegendő fedezeti alap, legfeljebb a várható nyugdíj kötelezettségre történő elő takarékosság. Az államnak azonban tisztában kell lenni azzal, hogy a költségvetésből kiegészített nyugdíjterhei egyre nőnek, és illik számon tartani, hogy ez mekkora. Jelenleg pedig még addig sem jutunk el, hogy a magán nyugdíjpénztárban biztosítottaknak nem azt mutatnák meg, hogyan alakul a pénztáruk vállalt nyugdíjfedezete, hanem hogyan változik a vagyonuk értéke. Ami semmit nem mond arról, milyen nyugdíjra van fedezet.
A magán nyugdíjpénztárakat bevezető liberális közgazdászok sem akkor, sem most nem mondják el, hogyan állnak a magán nyugdíjpénztárak az Egyesült Államokban. Pedig sok százmilliárd dollár a fedezethiányuk. Annak sem volt nálunk szakmai visszhangja, hogy Argentínában vissza kellett államosítani azokat a magán nyugdíjpénztárakat, amelyek alapítására a Világbank beugatta őket.
Örömmel látnám azok névsorát, akiket politikai támogatásuk megnyerése érdekében, beválasztották a nyugdíjpénztárak jól fizető állásaiba.
Miért nem szabad tőkésvállalatra bízni a nyugdíjak fedezetét?
Mert a tőkések és a nyugdíjasok érdeke ellentétes. A nyugdíjas minél tovább akar élni, a tőkés vállalkozás pedig abban érdekelt, minél rövidebb ideig éljük túl a nyugdíjba vonulásunkat.
De ez nemcsak a nyugdíjasok, hanem a társadalom érdeke is. A társadalom ugyanis nem azért van, hogy azok a tőkés befektetők, akik nem vállalkozásba, hanem társadalmi kötelezettségvállalásba fektetnek be, minél jobban járjanak, hanem a lakosság érdekében. A minél hosszabb élet nemcsak a lakosság, de a társadalom érdeke is. A tudományos és technikai forradalom ugyanis olyan munkaerőt igényel, amelyik okos, képzett, sőt bölcs ember módjára él. Márpedig a várható életkor hossza elsősorban a lakosság iskolázottságától, jólététől, és bölcsességétől függ. Az olyan munkaerő, amelyik nem akar sokáig élni, nem lehet a modern technika hasznosításában hatékony.
A tőkés osztálytársadalom érdekkörén túllépni képtelen közgazdászok meg adatokat sem elemeznek arról, hogy a társadalom számára hasznos, magasan képzett, jól kereső rétegekben hogyan alakul a várható életkor, és hogyan a képzelten, állástalan rétegekben. Ha volna ilyen adatuk, rájönnének, hogy végső soron, a társadalom azokon keres, azok a leghasznosabb polgárai, akik tovább élnek. Belátom, hogy ezek teszik tönkre a magán nyugdíjpénztárakat, de nem az ő érdekükben vagyunk a világon. De ennyi belátáshoz az is elég volna, ha megnéznék, hogy a várható életkor, és az egy laksora jutó nemzeti jövedelem között szoros az összefüggés.
A nyugdíjak fedezete nem a megtakarítás.
A közgazdaságtan elmaradottságát jól jellemzi, hogy azon esik kétségbe, hogy egy dolgozóra egyre több nyugdíjas eltartása hárul. Azt figyelmen kívül hagyják, hogy milyen erősek lesznek az eltartók. A mai dolgozók nyugdíját a következő generációnak kell előteremteni. Ezért nem azt kell számolni, hogy egy dolgozóra mennyi nyugdíjas jut, hanem azt, hogy milyen anyagi erőforrást termel majd a következő generáció. Nem a nyugdíjakat előteremtők, és élvezők számát kell összevetni, hanem azok várható anyagi erejét. A mai generáció nyugdíjas éveit nem az biztosítja, hogy hányan fognak akkor nekik keresni, hanem, hogy azoknak mekkora lesz akkor a jövedelmük.
Aki ma munkába áll, negyven év múlva lesz nyugdíjas. Tehát akkor kezdődik az ő öregkori ellátása. Neki nem az számít, hogy most mennyit fizet a magán nyugdíjpénztár kasszájába, hanem az, hogy mennyi lesz akkor az egy laksora, sőt egy aktív dolgozóra jutó nemzeti jövedelem. Az lehet a mai kétszerese, de a négyszerese is. Kínában, ha tartják a jelenlegi növekedést, húszszorosát is meghaladja. Az, hogyan tudjuk ellátni az öregeket, az azon múlik, hogyan dolgozunk addig, és milyen generációt nevelünk fel. Ettől egy nagyságrenddel jobban függ az öregkori ellátás, mint a tőke megtakarítástól.
Márpedig, hogy a most születettekből milyen hatékony állampolgárok lesznek, azon múlik, hogyan, milyen gonddal neveljük fel őket.
Akinek az a gondja, miből fogják, negyven év múlva, fizetni a nyugdíjakat, ne tőkés pénztárakra bízza a dolgozók megtakarított pénzét, hanem azon törje a fejlét, mit kell tennünk annak érdekében, hogy negyven év múlva, minél gazdagabbak legyünk.
Utóirat.
Ezt a minden más országénál liberálisabb nyugdíjrendszert akkor vezettük be, amikor az MSZP-nek abszolút többsége volt a parlamentben, mégis szolgai módon teljesítette az SZDSZ és annak szocialista szövetségesei liberális elvárásait.
 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kopatsysandorgondolatai.blog.hu/api/trackback/id/tr371380581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.