Csökkentse áramköltségét

Csökkentse áramköltségét, növelje fénycsövei élettartamát: kattins ide!

balhasáb van, az oldaldobozaid viszont alapértelmezésben a jobbhasábba kerülnek. Menj be az Oldaldobozszerkesztőbe (Megjelenítés / Oldaldobozok), és kattints a Hasábcsere gombra!'; });

Kopatsy Sandor gondolatai

Legidősebb közgazdász-gondolkodó irásai a múltról és máról.

Friss topikok

  • Urban Gorilla: A 18. Szazadban Kossuth meg meg sem szuletett. (2011.03.02. 22:43) Kossuth megítélése
  • syncumar: A rendszerváltás jelentős járulékos bűne, hogy megszakította a cigányság integrálásának a folyamat... (2011.02.23. 19:33) Deformálodott demográfia
  • Mr.Moonlight: Azt hiszem nyilvánvaló hogy a világ túlnépesedése korlátlanul nem folytatódhat. Az erőforrások kim... (2011.02.20. 09:19) A világ legnagyobb problémája a túlnépesedés
  • syncumar: Sajnos, ez az elképzelés is csak kormányzati akarattal és a megvalósítás lehetőségének biztosításá... (2011.02.19. 22:14) Haltermelés
  • UNIOHID.hu: "Semmi sem jelent több biztosítékot a jelenleg dolgozók öregkori ellátására, mint a minél képzette... (2011.01.03. 16:09) A nyugdíjak fedezete

Az igazi válság

2009.08.26. 09:43 Kopatsy Sandor gondolatai

 

Kopátsy Sándor                  EE                 2009-08-17
 
AZ IGAZI VÁLSÁG
SOKAN, ÉS ROSSZ HELYEN STÜLETNEK
 
A másfél éve kirobbant pénzügyi válság miatt aggódik a nyugati kultúra. A világgazdaság élcsapata, a Nyugat kétszáz éve nem veszi tudomásul, hogy fajunk válságos helyzetbe sodorta a túlnépesedés, de a harmadrangú problémák miatt válságban érzi magát.
E század fajunk történelmében is a legnagyobb változásokat, közte a legnagyobb eredményeket, de vele párhuzamosan a legnagyobb veszélyeket hozó volt.
A nyereségoldalon.
A 20. század folyamán, Európa nyugati felében és Észak-Amerikában az egy laksora jutó nemzeti jövedelem közel tízszeresére nőtt. Ennyit nem nőtt fajunk megjelenése óta összesen. Az életünk hosszáról is ez mondható el. Ebben az áldásban közel egymilliárd ember részesül. Ennél is gyorsabb volt Kelet-Ázsia felemelkedése. Ott ötven év alatt közel annyi történt, mint Nyugaton száz év alatt. Ha nem is megtörtént, de joggal várható. Ezzel közel másfélmilliárd ember számára nyílt meg a felzárkózás lehetősége. A társadalomtudományoknak, mindenek előtt a közgazdaságtannak, halvány fogalma sincs arról, hogy mindezt minek köszönhetjük.
Az alábbiakban ennek a legfontosabb feltételével foglalkozok
Veszteségoldalon.
A lemaradó világban elszabadult a népesség növekedése. A Nyugat, a saját napi bajaival törődve, nem vett, nem is akart tudomást venni arról, hogy fajunk létszámnövekedése kezelhetetlenül felgyorsult. A sikerétől megmámorosodott Nyugaton arra senki nem figyelt, hogy mi történik az emberiség kétharmadával, pedig mindnyájunk jövője ezen múlik.
Az alábbiakban azt kívánom bizonyítani, hogy korunkban a fajuk jövőjét fenyegető veszélyek között, nagyságrendekkel a legnagyobb hogy sokan születnek, és éppen ott, ahol a jövőjük kilátástalan.
Az utóbbi száz év alatt nagyobb változás következett be, mint előtte közel ezerszer annyi idő alatt. A könnyebb illusztráció érdekében százezer évnek tekintsük fajunk eddigi életének hosszát százezer évnek.
95 ezer évig, a rendkívül fejlett anyunknak köszönhetően, a lét határán szinte minden természeti környezetben meg teremtettük életfeltételeinket.
5 ezer éve emelkedtünk arra a szintre, hogy megélésünk biztosítását egyre kevésbé többségünk eszére, hanem a szerszámokkal, az állatok, a víz, a szél, a gőz és az elektromosság által megsokszorozott fizikai erejére lehetett bízni. A természet felett nyert hatalmunk azonban azzal járt, hogy a túlszaporodásunk elleni védekezést a saját kezünkbe kellett venni. Erre a célra kellett osztálytársadalmakba szerveződnünk.
Ez az ötezer év szükségszerűen tele volt „embertelenséggel”, mivel a spontán népszaporulatot tört részére, hosszabb távon az évi tizedek alá kellett szorítani. Annak, ellenére, hogy a halálokok óriási többsége mögött közvetlenül és közvetve, a mesterségesen létrehozott társadalmi ok állt, mindmáig nem vette észre a társadalomtudomány, hogy az osztálytársadalmak szükségszerűen, szervezetten emberpusztítók voltak. Ezt a nagy többség nyomorának fokozásával, a drága és pusztító fegyverkezéssel, az erőforrások pocséklásával, és a tudás üldözésével valósították, valósíthatták meg. Azt ugyan senki nem vonhatja kétségbe, hogy az általunk létrehozott halálokozások nélkül, az emberiség nagyon gyorsan elérte volna az a népességet, ami jelentősen meghaladta az eltarthatóságot, mégsem vonta le senki ebből a következtetést, hogy a szervezett emberpusztítás szolgálta fajunk érdekét.
Fajunk tulajdonsága, hogy a létfeltételek felett, minél jobbak az életkörülmények, annál nagyobb a spontán szaporodásunk. Az életereink eltartó képessége keményen korlátozott volt. Ebből a fajunkra jellemző szaporodási törvényből fakadt, hogy magunknak kellett gondosodni a magas halálozásról.
A jelenkor katasztrófa felé rohanása abból fakad, hogy az emberiség ötöde túljutott a túlnépesedés nyomásán, ezzel elhárította maga előtt az emberpusztítás szükségességét, „humánus” lehetett, és ezt igyekezett rákényszeríteni az emberiség nagy többségére is, anélkül, hogy a népszaporulatát képes lenne leállítani.
Szinte érthetetlen, hogy az alábbi tények következményeivel nem foglalkozik a társadalomtudomány. 1900-ban 1.6 milliárd ember élt a földön. Ennek mintegy kétharmadát ették ki azok, akinek az utódai ma a fejlett világhoz tartoznak, az egyharmadát jelentették azok, akik egyre jobban lemaradtak. Száz évvel később közel 7 milliárd olyan ember él a földön. Ebből 2 milliárd számíthat joggal arra, hogy a jóléte továbbra is nagyon gyorsan nő. Ezzel szemben a száz éve 700 millió száma 5 milliárdra, azaz hétszeresére nőtt. Ezek a következő száz évben sem számíthatnak arra, hogy a helyzetük javulni fog. Akik meggazdagodtak azok létszámát a természetes népszaporulat két és félszeresére növelte, akik lemaradnak azok létszáma hétszeresére nőtt. Még ijesztőbb a különbség, ha az utóbbi ötven évet vizsgáljuk. Ez idő alatt a mai gazdagok létszáma alig változott, a lemaradóké pedig közel négyszeresére nőtt.
A nyers számokon kívül mg két tényt vegyünk figyelembe.
1. A gyorsan fejlődők számára az életterük eltartó képessége nőtt, mivel gazdagságuk és technikai erejük növekedése ezt lehetővé teszi. A letartók esetében pedig az eltartó képesség nem nőtt.
2. A gyorsan gazdagodó társadalmak számára óriási alulépesedett térség áll rendelkezésre. Észak-Amerika és Eurázsia északi részén a tényleges népsűrűség tizede sincs az eltartó képességének. A lemaradók nagy többsége már ma is túlnépesedett térségben él.
Azt senki nem látta előre, hogy a jobban éléssel járó túlszaporodás egyszer leállhat, még kevésbé, hogy ennek mik a feltételei. Még akkor sem ismertük fel, amikor már bekövetkezett.
A tudományos és technikai forradalom azonban meghozta az eredményt. Az ember, ha már ismeri az olcsó, kényelmes és biztos fogamzásgátlást, a jövedelem eléri a tízezer dollár/főt, az iskolázottság átlagos szintje pedig meghaladja a 12 évet, még annyi gyermeket sem vállal, amennyire a kétszeresénél is jobban meghosszabbodott élettartam mellett, biztosítaná a létszámának fenntartását.
Tekintettel arra, hogy a fogamzásgátlás ma már a szegénység viszonyai között is megoldható, mard az iskolázottság és a jólét megkívánt szintjéig vezető idő áthidalása. Az emberiség négyötöde még ebben a stádiumban van, tehát megengedhetetlenül szaporodik, rohan az anarchiája felé. Kivéve Kínát, ahol a diktatúrának sikerült a gyermekvállalást erőszakkal a még elviselhető szintre leszorítani.
Még a demográfusok sem veszik tudomásul, hogy ma fajunk a gyermekvállalás szempontjából három osztályba tartozik.
I. Az emberiség mintegy ötöde már elég képzett, és jómódban él ahhoz, hogy nem vállal annyi gyermeket, amennyi nem kívánatos népszaporodást okozna. Ezek a lakosság többségét csak Európa nyugati felén, Észak-Amerikában és a távol-keleti már fejlett térségben érik el. A fél-perifériákon élők között azonban még jelentős súllyal jelen van az a réteg, amelyik nem érte el a szintet, és tartósan elviselhetetlenül gyorsan szaporodik. E társadalmakban a lemaradó réteg egyre inkább számbeli fölénybe kerül, lefékezi a fejlődést. Érthetetlen módon, azt a tényt az érintettek sem veszik tudomásul, nemhogy keresnék a védekezés módját.
II. Az emberiség mintegy ötödét jelenti Kína, ahol harminc éve az állam erőszakkal korlátozza a gyermekvállalást. Annak ellenére, hogy Kína ezzel fajunk legnagyobb problémájára talált megoldást, az alkalmazott módszert elítéljük. Ebben az sem zavarja a kritikusokat, hogy ennek köszönhetően ért el Kína példátlan fejlődési eredményt. Tény, hogy Kínát egyetlen túlnépesedő ország sem másolhatná a gyermekvállalás lefékezését hozó módszerrel, de az elvárható volna, ha egyszer valahol találtak megoldást, azt ne ítéljük hibának, sőt bűnnek, hanem inkább népszerűsítsük.
Nem találtam nyomát annak, hogy az osztálytársadalmak ötezer éve alatt valaki nyíltan kimondta volna, hogy ötezer éve, az osztálytársadalmak alapvető célja a túlszaporodás elleni védekezés. De nemcsak akkor, hanem utólag sem fogalmazta meg senki, hogy miért voltak embertelenek az osztálytársadalmak.
Az elemi elvárás, hogy vegyük végre tudomásul, minden fajnak, a mienknek is, van optimális létszáma. Ez ugyan változik annak függvényében, milyen természetvédő eszközök vannak már a birtokunkban ahhoz, hogy a természetkárosításunkat mérsékeljük. Azonban, még ott sem tartunk, hogy kimutassuk, milyen fejlettségi szinten, milyen módon élve, milyen mennyiségben viseli el a természet az ott élő embereket.
A legostobábbak azok, akik azt tanácsolják, hogy éljünk szerényebben, akkor az elviselhetetlen természetkárosítás nélkül többen megférünk a földön. Az ember természetéből fakadóan előbb lesz saját fajtának tudatos pusztítója, ahogyan ösztönösen már ötezer éve az volt, mint igénytelen.
Az utóbbi száz évben végre létrejöttek olyan gazdag és iskolázott társadalmak, amelyekben a lakosság nagy többsége már annyi gyermeket sem vállal, ami a létszám fenntartáshoz kellene, ez azonban a társadalom leszakadt rétegének nagy gyermekvállalását ellensúlyozni képesek. A már nem túlnépesedő társadalmakban élők száma azonban alig haladja meg az emberiség hatodát. Ennyi olyan ember él a földön, akik túlléptek az osztálytársadalomban való élés szintjét.
Az emberiség ötödét jelentő Kína ugyan még ma is messze van attól a szinttől, ahol már spontán megszűnik a túlszaporodás veszélye, ezért a diktatórikus államnak kellett a lakosságra kényszeríti a kevés gyermekvállalást.
E két ténynek köszönhetően ma két és fél milliárd olyan ember él a földön, akiknek a társadalma képes a gyors fejlődésre. Ezek adják a tudományos eredmények 99 százalékát, szinte csak ezekre korlátozódik az egy lakosra jutó jövedelem, és vagyon növekedése. A kevés kivétel, ahol a bányajáradékból gazdagodik egy ország elitje, de az ilyen országokban a társadalmi fejlődés még inkább elmarad.
Ma az emberiség két részre oszlik. Mintegy harmada nem szaporodik, de gazdagodik, kétharmada pedig szegényedik, mert gyorsan szaporodik. A lemaradó kétharmad számaránya feltartóztathatatlanul nő. Egyelőre nem találunk példát arra, hogy a kétharmadból a fejlettek közé emelkednének.
Két okból nem emelkedhetnek.
- A kultúrájuk, a viselkedési normáik eleve alkalmatlanok a munkával, tanulással, takarékossággal való felemelkedésre.
- Olyan magas a népszaporulatuk, ami mellett még a kiemelkedő gazdasági növekedés mellett sem nőhet a lakosok jövedelme és vagyona.
Az utóbbira jó példa India. A gyorsan növekedő lakossága, az ország a tíz éve 8 százalék körüli nemzeti jövedelem növekedése mellett is, szegényedik.
Az első feltétel a népesség növekedés megállítása. Mivel ezt, bizonyos szint elérése előtt, csak a politikai erőszak képes kielégíteni, a világ elmaradt kétharmadán nincs tere a politikai demokráciának. Azt a legkevésbé azok a nyugati társadalmak értik meg, amelyek ugyan csak a 20. század közepe után lettek demokráciák, mert már elérték azt az iskolázottsági és jóléti szintet, ami mellett leáll a népszaporulat.
Fajunk szaporodási törvénye, hogy a létminimum felett annál gyorsabb a spontán szaporodása, nagyobb a gyermekvállalása, kisebb a halandósága, minél jobban él. Ez csak erőszakkal fékezhető mindaddig, amíg el nem érik az iskolázottság és a jólét bizonyos szintjét. Ettől kezdve a szülők számára az utódvállalás már nem a létszám, hanem a minőség irányában történik. A jómódú és iskolázott szülők egyre inkább a saját életük nagyobb sikereivel törődnek, és nem több, hanem eredményesebb utódra vágynak.
A népszaporulat erőszakos megfékezése azonban önmagában nem garancia a felzárkózásra, de feltétele annak, hogy megindulhasson az egy lakosra jutó jövedelem, és vagyon növekedése. Ez idővel meg fogja hozni a viselkedési normáknak a kor követelményeihez való igazodását, és ezzel a felzárkózást.
Nem csak a fajunknak, de a fejlett társadalmaknak tehát az volna a kötelessége, érdeke, hogy a gyermekvállalás csökkentésére ösztönözné a szegény társadalmakat. Jelenleg ennek az ellenkezőjét teszik. Egyrészt, szégyenletesen kevés, amit adnak, másrészt szinte minden támogatás a népesség számának közvetlen és közvett gyarapodását szolgálja.
- Etetik az éhezőket. Ezzel a legnagyobb szaporulati féket, a nyomort igyekszenek kikapcsolni. Még nem találkoztam olyan tanulmánnyal, amelyik megmutatta volna, hogy az életkörülmények külső erőforrásokkal való javítása, hogyan hat a népszaporulatra. Pedig mindennél jobban.
- Segélyezik a fő halálokok olcsó visszaszorítását. A modern orvostudomány számos olyan életmentő módot ismer, ami nagyon olcsó. Ezeknek a bevezetésével nyugtatja a gazdag világ a lelkiismeretét.
- Erőszakkal beavatkozik az egymást irtó háborúkba. Jelenleg a fejlett országok fegyverkezése egyre inkább az elmaradt országokban való rendfenntartást szolgálja. Még azt a fáradságot sem veszik, hogy kiszámolják, ezek a háború emberpusztításai mennyire mérséklik a túlnépesedést. Korunk legnagyobb problémája, hogy évente közel 150 millióval nő a létszámunk. Amíg ezt nem sikerül megfékezni nemcsak egyre nagyobbak lesznek a társadalmi feszültségek, pusztul a természeti környezet, nő az erőszak. Az emberéletnek csak az olyan társadalomban lehet értéke, amelyikben nincs túlnépesedés.
A jelenlegi terrorista veszély ugyan nemcsak a túlnépesedésből fakad, hanem abból az arroganciából is, ahogyan a gazdag társadalmak feljogosítva érzik magukat arra, hogy az elmaradottabbak politikai berendezkedését megszabják.
Mi volna a már gazdag, és nem szaporodó népességű társadalmak kötelessége az elmaradt, túlnépesedő világgal szemben?
Segítséget nyújtani a túlnépesedés minél kevésbé kegyetlen módszerekkel való fékezéséhez.
1. A mindennél fontosabb, hogy minden segélyezést munkához, és alacsony gyermekvállaláshoz kössék. Vagyis nem azokat kell támogatni, akik a felemelkedés esélyét rontják, hanem azokat, akik azt szolgálják. Ezt, a szegény és elmaradott társadalmakban is, csak több munkával, nagyobb beosztással, több tanulással, és kevesebb utóddal lehet megtenni.
2. Nem szabad a politikai demokráciát erőltetni. A felzárkózás, de akárcsak a fejlődés feltételeit a még elmaradt társadalmakban nem lehet demokratikus módszerekkel végrehajtani. Nem ismerünk egyetlen példát arra, hogy egy szegény ország demokratikus rendszer segítségével felemelkedett volna. Ehhez erőszakra, politikai diktatúrára van szükség.
Nagyon leegyszerűsítve: nem Indiát, hanem Kínát kell utánozni. Ezt ugyanIndia több okból nem tehette meg, Nem olyan kedvezők az adottságai.Ennek ellenére az elvárható lenne, hogy nem a politikai demokráciát, ami ugyan elérhetetlen, hanem a népszaporulatuk fékezését tartsák elsődleges faladatnak. Ezt sem lehetne ott kínai következetességgel megvalósítani, de a jelenlegi népszaporult fele is egészen más eredményt hozott volna. Kínát másolni, legfeljebb Észak-Koreának és Vietnámnak lehet. E két országon kívül nem ismerek másikat, amelyikben a lakosság viselkedése, szorgalma eleve alkalmas a munkára, takarékosságra.
Reálisan nem számíthatunk arra, hogy az emberiség létszáma tízmilliárd alatt megállítható. Ez pedig már iszonyú társadalmi és természeti terhelést fog jelenteni. Meg kell elégedni, ha a fejlett világ tudomásul veszi, hogy az emberiség jövőjét fenyegető legnagyobb veszély a túlnépesedés, és ezt nem az addigi módon növeli, hanem gondolkodni kezd azon, hogyan lehet megfékezni. Még ettől is nagyon messze vagyunk.
Erről a fordulatról a társadalomtudományoknak még fogalmunk sincs. Mindegyik az osztálytársadalmak fogalomkörében gondolkodik. Ez a fordulat a gazdaságban már bekövetkezett. A munkaerő ára egyre inkább a minőség függvényében differenciálódik. Nemcsak a társadalom, de a vállalkozói szektor számára is, a munkaerő darabszáma értelmét vesztette, a lakosságot a politika és demográfia mégis darabra méri. A jó munkaerővel szembeni igénye kielégíthetetlen, a gyengét pedig olcsón sem hasznosítja.
A társadalomtudományok elmaradását talán semmi sem illusztrálja jobban, mint a tény, hogy mind a politika, mind a közgazdaságtan a munkaerő utánpótlását, vagyis az új generáció értékét darabban, vagyis értelmetlenül méri. Nem veszi tudomásul, hogy a piac eleve értékén méri.
A társadalomtudomány még mindig az osztálytársadalmak fogalomkörében dolgozik. Minden osztálytársadalom számára, a lakosság létszáma jelentette az erejét. A modern társadalomban a növekvő létszám sokkal inkább hátrányt, mint előnyt jelent. Az osztálytársadalmak döntően a fizikai erőre épültek, mert minél több, és olcsóbb fizikai munkaerőre volt szükségük. A modern társadalomban a munkaerő minősége a döntő, a gyenge minőségű munkaerő társadalmi terhet jelent.
Az osztálytársadalmakban az egyedek fizikai ereje közti különbség olyan kicsi, hogy még megengedhető a darabban való számbevétele. Ehhez járul, hogy a munkaerő ára a túlkínálat esetén olcsóbb. Az osztálytársadalmakon belül, az egymással érdekharcban álló politikai egységek, mindenek előtt az államok ereje, elsősorban a lakosságuk létszámán múlott.
Máig feltáratlan, hogy az osztálytársadalmak mindegyikében az elviselhetőnél gyorsabban nőtt a lakosság, ezzel szemben az egymással érdekharcban álló egységek ereje a nagyobb népszaporulattal nőtt. Ennek az antagonisztikus ellentétnek a felismerése nélkül nem tárható fel az osztálytársadalmak működésének szabályozottsága. Minden társadalmai szerveződés, a családtól az államig, azzal növelhette az erejét a konkurenseivel szemben, ha azoknál gyorsabban szaporodott. Ezzel szemben a társadalom csak akkor maradhatott stabil, ha nem szaporodott.
A tudományos és technikai forradalom azonban teljesen új társadalmat hozott létre. A társadalom munkaerőigénye a mennyiségről átfordult a minőségre. Ez a gyenge minőségű munkaerőt nem tudja az árán hasznosítani, tehát az ilyen munkaerő a társadalom számára nem előny, hanem egyre súlyosabb teher.
A lakosság újratermelését már nem volna szabad darabban mérni, hiszen a java egyre inkább óriási érték, a gyengéje pedig egyre nagyobb társadalmi teher.
Ezért a társadalmak jövője szinte már csak attól függ, milyen minőségű munkaerőt termel. A jelentős népszaporulat és a gyenge minőség eleve kizárja nemcsak a felzárkózást, de még a lépéstartást is.
Ebből fakadóan korunkban mindentársadalom előtt kettős feladat áll.
- Ne gyarapodjon a népessége.
- Minél jobb legyen a következő generáció minősége.
A népszaporulat spontán, erőszak nélküli leállásának három feltétele van.
1. Az olcsó és kényelmes fogamzásgátlás.
2. A magas iskolázottság.
3. A jólét.
1. Az olcsó és kényelmes fogamzásgátlás. Fajunk biológiai adottsága a nők havonkénti megtermékenyülő épessége, mindkét nemnek a gyakori, a fogamzástól független szexuális életre való igénye. A termelésre való rátéréséig, erre a magas utódszámára szükség volt a fennmaradásának érdekében. Az életfeltételek javulása azonban olyan jelentős mértékben csökkentette a halálozást, hogy a spontán szexuális élet mellett több gyermek született, több maradt életben, mint amit a társadalom képes lett volna eltartani. Feszültesség keletkezett a lakosság genetikailag örökölt szexuális életigénye, és a társadalom által kívánt, illetve elviselhető szaporodás között. Ezt fokozta, hogy minden társadalmi egység, egészen a családig, érdekelve volt a gyors szaporodásban. A népesség akkor is túlszaporodott, ha ez nem állt volna érdekében. A gyermekvállalást azonban mind a család, mind a lakóközösség, mind az állam érdekét szolgálónak tartotta. Ebből fakadt, hogy a társadalom érdekének, erkölcsi jónak tekintete a minél több gyermek vállalását. Az fel sem merült, hogy ez a faj érdekét az optimális eltartó képességének megfelelő létszám tartását sérti.
Minden társadalmi érdektől függetlenül, csak az olcsó, egyszerű és biztos fogamzásgátlás volt képes megfékezni a szülők kívánságánál nagyobb megtermékenyülést. Ez teremtette meg a gyakori szexuális élet, és az alacsony gyermekvállalás kényelmes, erőszakmentes megoldhatóságát.
A fogamzásmenetes szexuális életet lehetővé tevő, olcsó és kényelemes fogamzásgátlás fajunk történetének egyik rendkívül jelentős vívmánya. Nem tudok másik, olyan technikai találmányt mondani, aminek nagyobb lenne a fajunk életére gyakorolt pozitív hatása.
Nem készültek tudományos felméréseket arra, hogy milyen lenne a fejlett világban a népszaporulat ott, ahol ma már stagnál, vagy csökken, ha nem volna megoldható a fogamzásmentes szexuális élet. Az azonban köztudott, hogy az életveszélyes, drága abortuszok száma még a fejlett országokban is nagyon magas. Joggal feltételezhető, hogy még a magasan iskolázott, és jó módban élők körében is volna népszaporulat, ha nem volna fogamzásgátlás.
Az egykéző parasztfalvakban élhettem meg, hogy mibe került nekik akkor, amikor még ismeretlenek voltak a mai fogamzásgátló módok, a gyermekvállalás leszorítása. Ezek a falvak ugyan lényegesen jobban éltek, de a hangulatukra ráült a gyermekvállalás leküzdésével járó életmód. Gazdagabbak ugyan lehettek, de boldogabbak nem.
Arról sincs pontos adatom, hogy a túlnépesedő társadalmakban mekkora a fogamzásgátlók alkalmazásának a hatása. Mindenképen ugyan nem elég, de jelentős. A fogamzásgátlók használata nélkül, több tízmillióval nagyobb lenne az éves népszaporulat, ma talán még egy milliárddal több ember. Ennek az anyagi és társadalmi következményeit is súlyosabbnak tartom, mint az éghajlatváltozáshoz való igazodással járókat.
Azt pedig a pszichológusoknak kellene feltárni, hogy mennyivel több a boldogság, az öröm, illetve kevesebb a lelki sérelem, ahol a szexuális élet kockázatmentes.
Az élet céljai között nemcsak a nagyobb anyagi jólétet, hanem a több örömöt, a kevesebb szorongást is lényegesnek tartom.
Az iskolában végzett évek száma ugyan megfelel a tudásvagyon nagysága mutatójának, de hangsúlyozom, hogy ez esetben a szellemi vagyonról van szó. Annak is három eleme van a tudáson kívül még kettő, a tehetség és az erkölcs. De még a tudásvagyon is egyre kevésbé azonos az iskolázottsággal. Maradjunk azonban annyiban, hogy ez esetben a célnak megfelel, ha a tudásvagyont az iskolában töltött évek számával fejezzük ki.
A tények azt bizonyítják, hogy csak azokban a társadalmakban, és csak akkor állt le a spontán népszaporulat, ahol a lakosság átlagos iskolázottsága meghaladta a tizenkét évet.
Mivel a társadalomtudomány még azt sem ismerte fel, hogy le kell állítani a népességnövekedését, az iskolázottság sem azért emelkedett, mert erre törekedtek, hanem azért, mert ezt követelte a piac minőségi munkaerőre koncentrált igénye.
Erőszak alkalmazása nélkül, csak azokban a társadalmakban állt le a túlnépesedés, amelyekben az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem meghaladta a tízezer dollárt. Nehéz megfogalmazni a jólét és a népszaporulat leállása közti összefüggést. Amennyire egyértelmű, hogy a létminimum és a tízezer dollár között az anyagi életkörülmények javulása csökkenti a halandóságot, növeli a megtermékenyülést, a magzatok kihordását, annyira bonyolult az oka annak, hogy miért fordul a népszaporulat, bizonyos anyagi szint felett, pozitívról negatívra. Elégedjünk meg azzal, hogy ez tapasztalati tény.
Mivel a társadalmi cél a lakosság jólétének növelése, és ezt megakadályozza a jelentős népszaporulat, a jelenkor társadalmaiban mindent megelőző társadalmi faladat a népszaporulat megállítása.
Mik ennek a feltételei?
A feladat felismerése. Még ettől is nagyon messze vagyunk. India az egyetlen olyan ország, ahol ez a felismerés érlelődik. Éppen azért, mert az ország nemzeti jövedelme a fejlett társadalmakénál két, háromszor gyorsabban növekedik, mégsem javul az egy lakosra jutó jövedelem, és csökken az egy lakosra jutó vagyon. Az indiai népszaporulat leállítása világtörténelmi jelentőségű lenne, hiszen egymilliárdnál több embert érintene, a világ népességnövekedésének ötödét jelentené. Ha India követni tudná a kínai példát, az emberiség felében megoldódna a túlnépesedés. Az optimizmusra azonban nincs semmi reális okunk.
Miért?
- A lakosságának életvitele, kultúrája nem olyan alkalmas sem a munkára, sem a takarékosságra, mint kínaiaké. Ebben a tekintetben még a latin-amerikai lakosságénál is gyengébb minőségű. Márpedig munkaszeretet, és takarékosság nélkül nem lehet a felzárkózás útjára lépni.
- A kontinensnyi ország történelme nem ismeri a centralizációt. Diktatúra nélkül azonban még Kínában sem lehetett a népességnövekedést megállítani.
- A gyors népszaporulata szinte csak abban a rétegben jelentkezik, amelyik a fejlődésre a legkevésbé alkalmas. Az ország demográfiai struktúrája nagyon hasonlít az emberiség átlagára.
Korunk legnagyobb problémája röviden megfogalmazható azzal, hogy az emberiség nemcsak elviselhetetlen mértékben szaporodik, hanem ez kizárólag ott jelentkezik, ahol a jelentős mértéke elviselhetetlen kárral jár.
Az évi közel százötven milliós népességnövekedésnél is nagyobb azok száma, akik jövőjétől visszahúzó társadalmi hatás várható.
- Az elmaradt világban sem jelentéktelen azok száma, akik értékessé válnak, de ezek aránya egyrészt elenyésző, másrészt a fejlett világot fogják gazdagítani. A tudomány még nem veszi tudomásul, hogy a lemaradó világ egyik jelentős vesztesége a munkaereje javából történő kiáramlás.
- A fejlett világban is általános jelenség, hogy a leszakadt tétegekben, ahol az átlagosnál sokkal gyengébb eredmény várható, gyorsa a népszaporulat.
A leszakadt rétegen történő túlnépesedés árát nem mértük fel, annak ellenére, hogy fajunk jövője szempontjából nem volna fontosabb adat. Ezért az alábbiakban becslésemre támaszkodom.
Az emberi faj száz év óta kontraszelekcióban szaporodik. Minél több várható az utódoktól, annál kevesebb, minél kevesebb, annál több gyermeket vállalnak.
A történészek még nem mérték fel, fajunk élete során hogyan alakult a szelekció.
A gyűjtögető életmódban, fajunk történetének messze leghosszabb szakaszában, ugyan a testi fogyatékosok nagy többsége életképtelennek bizonyult, de a nagy többségének az érvényesülése, döntően az agyuk fejlettségén alapult. A gyűjtögetés, a primitív eszközökkel való vadászat és halászat nemcsak sok tapasztalatot, azok fejlett kombinációját követelte meg. E társadalmakban nagy tekintélyt élvezhettek a legokosabbak.
Az osztálytársadalmakat fenntartó termelés az egyedektől egyre kevesebb szellemi képességet igényelt, megelégedett a fizikai erővel.
A rabszolgatartó társadalmakban, nagyon jelentéktelen számú kivételtől eltekintve, a rabszolgák ára a fizikai állapotuktól függött.
A feudális társadalmakban a teljesítmény nagyságát elsősorban a földben mért gazdagság határozta meg.
A tőkés társadalomban a munkaerő óriási többségének csak a fizikai munkát végző képessége számított. Tekintve, hogy ebben a munkaerő nagy többsége közel azonos fizikai munkára képes, a minél olcsóbb ára, vagyis igénytelensége volt a szelekció alapja. A minőség csak a munkaerő elenyésző hányada esetében játszott szerepet. Ez az igény a generációban rejlő képességnek legfeljebb néhány százalékát hasznosította
A jelenkori fejlett társadalmakban azonban a munkaerőigény elsősorban a minőségre irányul. Kiemelkedő képességgel nagyon jók az érvényesülés lehetőségei. Minél fejlettebb a társadalom, annál nagyobb a minőségi munkaerővel szemben támasztott igénye. Ezzel szemben a jelenkorban főleg az a társadalmi réteg szaporodik, amelyikben a leggyengébbek a képesség kibontakoztatásának a lehetőségei. Ez pedig sokkal nagyobb társadalmi kárt okoz, mint amennyi a politikai berendezkedésben, az ideológiák és a közgazdasági módszerekben rejlik.
A közvélemény ugyan látja, de a tudomány és a politika nem veszi tudomásul, hogy a veleszületett képességek kifejlesztése elsősorban a családi környezettől függ. A diplomás és magas jövedelmű szülők gyermekeinek várható társadalmi értéke az átlagnál sokkal nagyobb, az iskolázottság és jövedelem alsó ötödében született gyermekeké pedig tört része lesz a társadalmi átlagénak, igen jelentős hányadáé pedig negatív.
A negatív szelekció mind a fajunk egészére, mind az egyes társadalmakra érvényes.
Ma az emberiség hatoda olyan társadalmakban él, amelyekben az egy laksora jutó jövedelem a világátlag tízszeresét meghaladja, vagyis azok, akik olyan szerencsések, hogy ebbe születnek, átlagosan az emberiség átlagánál tízszer hasznosabbak, értékesebbek lesznek. Ezzel szemben, akik a világ azon kétharmadában születnek, életük folyamán az átlag negyedét fogják hozni, vagyis negyvened annyit, mint a fejlettek. A minden ember egyenlő elv korunkban tehát nem érvényesülhet, mert az emberek értéke már nem attól függ, hogy ki, milyen képességekkel születik, azt hogyan hasznosítja, hanem sokkal inkább attól, hogy hol. Ebből azonban igen kemény tények következnek. A társadalmak teljesítménye nagyságrenddel jobban függ attól, hogy az elődei meddig hozták el a fejlődés során, mint attól, hogyan hasznosítja a társdalom ez elért eredményeit. Ezért a társadalomtudományoknak, mindenek előtt a közgazdaságtannak elsősorban azzal kellene foglalkozni, hogyan lehet az alapokat előkészíteni, hogyan lehet előbbre jutni, mintsem azzal, hogyan lehet a már megszerzett feltételekkel gazdálkodni.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az adottságokkal való élés milyenségének nincs társadalmi jelentősége, csak azt, hogy ennél sokkal nagyobb jelentősége van annak, hogyan juthat előbbre a társadalom kapacitása. Finnország és Nigéria között azért lett, alig száz év alatt, az egy laksora jutó nemzeti jövedelemben negyvenszeres a különbség, mert az előbbiek jobb közgazdasági módszereket alkalmaznak, hanem elsőssorban azért, mert másként viselkednek. Az is nyilvánvaló, hogy száz éve még hiába voltak a finnek alapvetően mások, ennek nem volt jelentős eredménye. Amióta azonban kibontakozott a tudományos és technikai forradalom, a lakosság viselkedése vált az elérhető gazdasági eredményt alakító elsődleges tényező.
A finn és nigériai nép eltérő eredményének szembeállítását elég a demográfiai különbséggel illusztrálni.
A finnek létszáma száz év alatt háromszorosára, a nigériaiaké harmincszorosára nőtt. A finnek nem annyira több, hanem inkább minél hasznosabb utódot akartak nevelni, ezért a gyermekei nevelésére, iskoláztatására nagy gondot fordítottak. Ők e száz év alatt a cári Oroszország lakóinál is ötször többre vitték.
A másik különbség a kulturális, a viselkedési módból fakadt. A skandináv népek mindegyike sokkal gyorsabban gazdagodott, mint a nyugat-európai átlag, és még többel, mint a mediterrán népek. Vagyis a nagyobb puritánizmus fontosabb sikert eredményezett, mint az alkalmazott közgazdasági módszer, vagy a nyersanyaggazdagság.
Az elmúlt száz év során, a társadalmak teljesítményében mutatkozó különbségek elsődleges okai, az alacsony népszaporulat és az életvitel.
A kiemelkedően kedvező helyzetű harmadban a népszaporulat leállt, illetve leállították. A lemaradó kétharmadban pedig sokszorosa annak, amit fajunk valaha tapasztalt. Fajunk először jelentkező kontraszelekciója tehát világméretben is érvényesül.
Az ebből a kontraszelekcióból származó veszteség felméretlen, annak ellenére, hogy ez minden más veszteségnél és nyerségnél nagyságrenddel nagyobb. Becslésem szerint, ha a világ lemaradó kétharmadában nem növekedne a népesség, az egy laksora jutó jövedelem minimálisan kétszeres volna. Az emberiség még egyszer olyan gazdag lenne, mint jelenleg. Fajunk jelenének és belátható jövőjének minden problémája elsőssorban a túlnépesedésből fakad.
Ez a veszteség egy vagy két nagyságrenddel nagyobb, mint amennyibe az éghajlatváltozás kivédése, illetve a természeti környezet megmentése kerül.
Amit az emberiség egészének születési struktúrájáról levezettem, néhány társadalomban fokozottan érvényesül.
De erről később.
Nemcsak megfékezni, hanem be kell állítani a népesség lassú csökkenését. Ezen belül a pozitív szelekció irányában átfordítani a gyermekvállalás társadalmi és családi hátterét. Vagyis a világ népességének lassú csökkenése mellett, ez az átlagnál nagyobb legyen a csökkenés ott, ahol lassabb a népesség csökkenése.
Ezt most kimondani sem szabad, pedig a természet törvényeit nem mi szabjuk meg, hanem az szab magához minket. Az emberi faj sem vonhatja ki magát a természet törvényei alól. Hosszú távon az következik be, akár akarjuk, akár nem, annyi ember fog élni a földön, a mennyit a természet megenged. Fajunk számára ez annál kevesebb szenvedés árán valósul meg, minél jobban tudomásul vesszük az elkerülhetetlent.
A népszaporulat megállításán csak a gazdag világ segíthet azzal, hogy anyagi érdekeltséget termet a minél kevesebb gyermek hatékony felnevelésére. Ennek érdekében csak olyan segítséget volna szabad adni, ami munkához, iskolai teljesítményhez és egyetlen gyermek eredményes felneveléséhez kötődik.
Ennek kimondása is szentségtörés még a túlnépesedés veszélyétől már megszabadult nyugati világban is. Ezért alapos indoklásra szorul.
a. Be kell látni, hogy már most is sokan vagyunk, mégis elviselhetetlenül gyorsan tovább szaporodunk. Tudomásul kell venni a tényt, hogy nem ismerünk olyan népességét növelő társadalmat, amelyikben, saját erőforrásainak köszönhetően, növekedik az egy laksora jutó vagyon és jövedelem. Aki tagadja a gyors népszaporulat és a növekvés egymást kizáró tényét, mutasson rá példát. Természetesen, nem ellenbizonyíték, hogy a nagyon alulnépesedett térségekben lassan, főleg bevándorlással növekszik a lakosság, mert az emberiség kilenctizede túlnépesedett térségekben él. De még az ilyen térségekben is az optimális eltartó képesség irányában a leghatékonyabb módszer, nem a természetes népszaporulat, hanem a jó minőségű munkaerő importja. Ezt a tényt már felismerték Észak-Amerikában és Ausztráliában.
b. A következő generáció értéke elsősorban a társadalmi környezettől és a szülői háttértől függ. Ezzel ellentétesa tényleges gyermekvállalási struktúra. Minél szegényebb, fejlődésre képtelenebb a társadalmi környezet, annál nagyobb a gyermekvállalás, és minél kedvezőbb, annál kisebb. Ebből a tényből nagyobb kár származik, mint bármilyen másból származhat.
c. Be kell látni, hogy a természeti környezetet nem a gazdag világ nagyobb fogyasztása, hanem a szegény világ túlnépesedése okozza. A természetvédők alapvető tévedései azon alapulnak, hogy csak a természetkárosítást mérik, a társadalom természetvédő képességét nem veszik figyelembe. Ezt az egyoldalú ítélethozatal a keresztény kultúrából fakad. Az osztálytársadalmak vallásaiban, erkölcsében még megengedhető volt a hibák elleni harc során az érdemek figyelmen kívül hagyása. A tudomány és technika világában azonban úgy felértékelődtek az érdemek, hogy ez a szemlélet anakronisztikussá vált.
Fajunk egyik jellemzője, hogy éppen a legkiválóbbak a kevésbé szabálykövetők. Elég volna felsorolni a tudományok, a művészetek legnagyobbjait, kiderülne, hogy általában a bűnelkövetők, az erkölcsi normákat felrúgók élvonalába tartoztak. Az érdemeik nagysága mellett azonban eltörpülnek a hibáik által okozott károk. Ehhez hasonlóan a sokat fogyasztó gazdagok több természetpusztítók, de ugyanakkor sokkal többet tesznek, mert tehetnek, a természeti károk elhárítása, korrigálása érekében. Elég megnézni a folyók szennyezettségét, az erdőirtások nagyságát a gazdag Nyugat-Európában, és a túlnépesedett Indiában. A szegénységben élők csak természet pusztítanak, a gazdagok nemcsak pusztítják, de a károk elhárítására, a természeti környezet javítására, szépítésére százszor annyit fordítanak. Az egyenleg a gazdag világban sokkal kedvezőbb, mint a szegényben. Nem is beszélve arról, hogy a várható klímaváltozás kivédésére, kezelésére csak a gazdag társadalmaknak vannak, és lesznek erőforrások. Csak a gazdag világ lehet okosan, mértéket tartva, a természet ura, mert ez sok tudást és anyagi áldozatot követel. A szegény világ azonban a természetnek kiszolgáltatott, nincsenek eszközei az okozott károk elhárításához.
d. Az emberi faj is a természet törvényei szerint él, és fejlődik. Márpedig a természet világában nincs helye az erkölcsnek, ha keresztezi a faj érdekét. Az erkölcs nem az, amit a vallás tanít, hanem az, amit a faj érdeke megkövetel. A vallások erkölcsi tanításai között többségben, ha nem is a faj, a kultúrkör érdekét szolgáló erkölcsi elvárások húzódnak meg. Aztán, idővel egyre inkább ellepték a vallás klérusának érdekét szolgáló erkölcsi, viselkedési követelmények.
Korunkban annyira teret hódít a problémák racionális megközelítése, annyira eggyé szerveződik a világgazdasága és tudomány, hogy már nem kell a valláson keresztül kikényszeríteni az erkölcsi elvárásokat. A tudománynak kell feltárni a társadalom érdekét, és ami ezt szolgálja, az erkölcsös akkor is, ha a kultúra múltjától örököt erkölcsébe ütközőnek tűnik.
A nyugati kultúra nagyképűsége, amikor a saját erkölcsi normáihoz való igazodást, az érdekeit szolgáló politikai berendezkedést, minden kultúra, minden társadalmi-gazdasági fejlettségi fokon elvárja. Ennek jellemző példája, amikor az ENSZ az emberiség egésze, minden kultúra számára előírja, elvárja olyan erkölcsi normák betartását, amelyek a fejlett Nyugat számára már joggal elvárhatók. Azt a Nyugat társadalomtudósai, politikusai sem tagadják, hogy a múltban, a saját kultúrájukban sem voltak alkalmazhatók ezek az emberi jogok, de a jelentől elvárja, hogy minden kultúra viselkedési szabályai a fejlett Nyugatéval azonosak legyenek.
Már a kifejezés is farizeus és ostoba, hogy vannak a társadalom fejlettségétől, gazdasági színvonalától, kultúrájától független emberi jogok. Be kellene látni, hogy annyiféle „emberi jog” van, ahány kultúra, ahány termelési és társadalmi forma.
Ahhoz elég volna a múltunk ismerete is, hogy belássuk, minden korban más volt az erkölcs. Más volt a nemek és korok közti alá-fölérendeltség, más a nők, az öregek és a gyermekek jogállása. Ennek ellenére a gazdag Nyugat farizeusai nagy hangon követelik, hogy mindenütt legyen demokrácia, és minden irányban jogegyenlőség.
Mindig és mindenütt más erkölcsi magatartás szolgálta az érdeküket. Még nagyon messze van az emberiség attól, hogy egységes erkölcsi magatartás indokolt, illetve a lehetséges volna.
Az erkölcs megfelelését a versenyképesség méri. Csak az a társadalom lehet versenyképes, amelyik erkölcse, viselkedése, magatartása megfelel egyrészt a saját fejlettségének, másrészt a kor igényének. A társadalom érdeke e két érdek közötti megtalálni a kompromisszumot.
Amelyik társadalomban a lakosság erkölcsét nem a munkaszeretet, a beosztás, a fegyelem, a tanulás, a szolidaritás jellemzi, nem kerülhet a kor élvonalába.
Ezt bizonyítja a tény, hogy jelenleg már minden nép gazdag, amelyikben a lakosságot a nyugati kultúra puritanizmusa, illetve a távol-keleti konfuciánus viselkedés jellemzi. Nyugaton mára már minden puritán nép gazdag, a Távol-Keleten is csak Észak-Korea és Vietnám a kivétel.
Max Weber már száz léve felismerte, hogy a puritán környezetbe kerülő nem puritánok, gyorsan azzá válnak. Ezt látta, amikor a sziléziai, német polgári családjukhoz került lengyel cselédlányok, szolgák, gyorsan felvették a puritán viselkedést. Ezt látta az Amerikába vándorolt lengyelek, ukránok oroszok, románok, szerbek esetben is. Otthon egyik nép sem tudott lényegesen változtatni a viselkedési kultúráján, áttérni a fejlődés érdekének megfelelő viselkedési kultúrára, de a puritánok közé áttelepülve, gyorsan asszimilálódtak. Ezt a jelenséget Amerika-hatásnak nevezte.
Áll ez a fordítottjára is. A latin-amerikai államokban, ahol a mediterrán gyarmatosítók a saját viselkedési módjukat vezettek be, a nem mediterrán bevándorlók is ilyen erkölcsi normákhoz igazodtak.
Remélni lehet, hogy a korunkban, a világméretű mobilitásban élő sokmilliónyi elit asszimilációja fel fogja gyorsítani a tudományos és technikai forradalomnak megfelelő viselkedési mód elterjedését.
A történészek és a közgazdászok mindmáig alig fordítottak figyelmet arra, hogy az ismeretek és technikai eszközök színvonala és a természeti környezet között milyen összefüggés van. Pedig ennek szerepét fajunk története egyértelműen bizonyítja.
Például, nem láttam még olyan térképpárt, amelyik összevetette volna az emberiség térbeni elosztását a jégkorszak alattit az előttivel. Nyilván óriási átrendeződés történt. Azt már tudjuk, hogy például a Szahara, és az Arab Félsziget területe a jégkorszak alatt viszonylag kedvező élettér volt, utána pedig gyakorlatilag elnéptelenedett. Ezzel párhuzamosan a Nílus, a Tigris és az Eufrátesz völgyében talán százszorosára nőtt a népsűrűség.
Közismert, hogy az ipari forradalom hatására a gazdag szénvagyonú térségekben nőtt a leggyorsabban a népesség. Mára már ez az európai szénvagyon gazdasági értéket nem jelent.
A jelenkor követelményeire jellemző, hogy még a korábbinál is nagyobb előnyt jelent a hajókkal faló elérhetőség. Ma a világ nemzeti jövedelmének legalább négyötöde a szárazföld azon tizedén van, amely a hajókkal megközelíthető kikötőkhöz ötszáz kilométernél nincs messzebb. E térségeknek a komparatív előnye nem csökken, hanem nőni fog.
Jogos lenne tehát a kérdés.
Hogyan igazodik a gazdaságföldrajzi adottságokhoz a populáció növekedése?
Ezzel ellentétesen, mert ott sokkal gyorsabb a népszaporulat, ahol kedvezőtlenek a kilátások, és ott állt le, ahol kedvezők.
Keveset enyhít ezen, hogy a már nem szaporodó, fejlett világon belül érvényesül a jobb adottságú térségek felé való mozgás. Ez a létszám azonban a tizedét sem éri el azokénak, akik ott jelennek meg, ahol a jövő a legkevésbé ígéretes.
A tény, hogy az emberiség érekével ellentétes a népesség térbeni elrendeződésének alakulása. Ez nagyobb kárt okoz már ma is, és a jövőben még sokkal inkább, mint a nyersanyaghiány, vagy a klímaváltozás. Ennek ellenére fel sem vetjük a megoldandó feladatok között.
Az emberiség történetében először fordul elő, hogy ott szaporodik, ahol rosszak a kilátások, és ott nem, ahol példátlanul kedvezők. Elég arra gondolni, hogy jelenleg alulnépesedett, de igen kedvező gazdaságföldrajzi, és kulturális adottságú térség csak Észak-Amerika és Ausztrália. Ott a természetes népszaporulat és a betelepedés együttesen is jelentéktelen. Ezzel szemben a túlnépesedett, kulturálisan nehezen fejleszthető térségekben évente százmillióval nő a lakosság.
Kelet-Európa és Észak-Ázsia, gyakorlatilag Szibéria, alulnépesedett, kulturálisan ugyan nem elég érett, de oda még telepedés sem folyik, vagyis a közel húszmillió négyzetkilométeres térség viszonylag néptelen. Még nem vált nyilvánvalóvá, hogy a világgazdaság legnagyobb, kiváló munkamorállal rendelkező, sok százmillió munkaerő, és a megfelelő viselkedési kultúra milliárd lakosa a Távol-Keleten van. Szibéria hasznosítása nem Kelet-Európától, hanem a Távol-Kelettől várható.
Nem kell sok fantázia annak megértéséhez, hogy a belátható jövőben Kanada és Szibéria fogja a legnagyobb kiaknázatlan tartalékot jelenteni. Ez is nagyobb forrást fog jelenteni, mint amennyit a felmelegedés kivédése igényel. Azzal a tudósok ezrei foglalkoznak, hogy milyen károkkal fog járni a felmelegedés, de még senki nem utalt arra, hogy ezzel párhuzamosan, az északi sarkkör közelségében lévő Kanada, Északkelet Európa és Észak Ázsia sokkal értékesebbé válik. Egyértelművé válik, hogy mintegy harmincmillió négyzetkilométeres térség megnyílik a fejlett világ számára.
Jelenleg a világgazdaság négyötöde az északi mérsékelt égövben, mintegy harmincmillió négyzetkilométernyi területén helyezkedik el. De ettől északra ugyanekkora nagyon alulnépesedett terület van, ahol nyitva van a fejlett világ berendezkedésének a lehetősége. Erről köztudott, hogy nyersanyagokban rendkívül gazdag. Az északi sark jégmezői alatt, a felmelegedés következtében, kiaknázhatóvá válik a jelenleg ismert legnagyobb olaj és földgáz vagyon, biztonsággal hajózhatóvá válik a Jeges Tenger.
Az éghajlat várható melegedésével a tudósok ezrei foglalkoznak, de azok is csak a velejáró nehézségeket sorolják, az előnyeit figyelmen kívül hagyják.
A fentiek alapján megállapítható, hogy kétszáz éve, az emberiség ott szaporodik, ahol gyengék, és egyre inkább kedvezőtlenné válnak a jövő kilátásai, de azt meg sem említik, hogy az északi sarkkör térségében a fejlett világ élettere megkétszereződik.
Azért, mert a politikát még mindig az állami vezetők, tehát politikusok alakítják. Márpedig az államok közvetlen érdekének érvényesítése egyre kártékonyabb, mert az államérdek nemcsak eltérő, de általában ellentétes az emberiség érdekével. A demokráciában a politikusnak a választók véleményét kell képviselni, akkor is, ha ez ellentétes az emberiség érdekével.
A tudományos és technikai forradalom olyan elképesztő mértékben szőtte át az egész emberi társadalmat, amiről száz éve még fogalmunk sem lehetett. Az ismeretek áramlása nem ismer távolságot. A tudományos ismeretek, eredmények szinte azonnal elterjednek. Az áruk, és egyre több szolgáltatás szabadon áramlik. A világ fejlett hatodában a társadalom berendezkedése, abban az egyén szerepe teljesen átalakult. Ehhez a fordulathoz azonban nemcsak az emberek nagy többségének, de a tudomány képviselőinek, mindenek előtt azonban a politikusoknak a személete nem változott. A társadalomtudomány és a politika képtelen volt igazodni a gyors változáshoz. Számukra olyan a világ, mintha nem is történt volna minőségi változás.
- Ragaszodnak a nemzeti önállóssághoz, az elkülönítő nemzeti érdekekhez, a nyelvhez.
- Nincsenek tekintettel azokra a nagy összefüggésekre, amelyek mozgástörvénye alapvetően megváltozott. Nem több, hanem jobb munkaerőre van szükség
- Nem veszik tudomásul, hogy a közös célhoz a fejlettségtől, a kultúrától függően nagyon eltérő módszerek alkalmazásra van szükség.
Tiszában vagyok azzal, hogy a fentieket nem lehet cáfolni, mégsem mondta ki senki, mert szentségtörés. A fent kifejtettek sokkal inkább köztudottak, mint amennyire a politika és a tudomány tudomásul veszi. A megértéshez nem kiemelkedő tudás, hanem bátorság kell elsőnek kimondani, hogy meztelen a király.
Bátorkodtam.
 
Tartalom

Szólj hozzá!

Csökkentse költségeit ! Növelje fénycsövei élettartamát, csökkentse áramfogyasztását egyszerre. Van megoldás:www.energiatakarekos.com

A bejegyzés trackback címe:

https://kopatsysandorgondolatai.blog.hu/api/trackback/id/tr821339073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.