Csökkentse áramköltségét

Csökkentse áramköltségét, növelje fénycsövei élettartamát: kattins ide!

balhasáb van, az oldaldobozaid viszont alapértelmezésben a jobbhasábba kerülnek. Menj be az Oldaldobozszerkesztőbe (Megjelenítés / Oldaldobozok), és kattints a Hasábcsere gombra!'; });
Csökkentse költségeit ! Növelje fénycsövei élettartamát, csökkentse áramfogyasztását egyszerre. www.energiatakarekos.com

Kopatsy Sandor gondolatai

Legidősebb közgazdász-gondolkodó irásai a múltról és máról.

Friss topikok

  • Urban Gorilla: A 18. Szazadban Kossuth meg meg sem szuletett. (2011.03.02. 22:43) Kossuth megítélése
  • syncumar: A rendszerváltás jelentős járulékos bűne, hogy megszakította a cigányság integrálásának a folyamat... (2011.02.23. 19:33) Deformálodott demográfia
  • Mr.Moonlight: Azt hiszem nyilvánvaló hogy a világ túlnépesedése korlátlanul nem folytatódhat. Az erőforrások kim... (2011.02.20. 09:19) A világ legnagyobb problémája a túlnépesedés
  • syncumar: Sajnos, ez az elképzelés is csak kormányzati akarattal és a megvalósítás lehetőségének biztosításá... (2011.02.19. 22:14) Haltermelés
  • UNIOHID.hu: "Semmi sem jelent több biztosítékot a jelenleg dolgozók öregkori ellátására, mint a minél képzette... (2011.01.03. 16:09) A nyugdíjak fedezete

A szellemi vagyon elsődlegessége

2009.07.06. 11:25 Kopatsy Sandor gondolatai

 

Kopátsy Sándor                   EE               2009-06-29
 
AZ SZELLEMI VAGYON ELSŐDLEGESSÉGE
Kiegészítő fejezet az új közgazdaságtanhoz
 
Mindenek előtt, azt kell tisztázni, hogy a fajunk fejlett kétötöde számára az osztálytársadalmak kora lejárt, merőben más törvények szerint működő társadalmak korába léptünk.
Még az sem tisztázódott, hogy mi volt az osztálytársadalmakat létrehozó ok, és mi volt az arra épült közös jellemzőjük.
Az osztálytársadalmak akkor jöttek létre, amikor a gyűjtögető ember a teste fáradságára, azaz a fizikai erejére épülő termelésre rendezkedett be. A természet ajándékait gyűjtögető ember a természetet szolgálatába állítóvá lépett elő. Ennek következtében nagyságrenddel megnőtt a természettel szembeni függetlensége, hatalma, és ezzel párhuzamosan az egységnyi terülten eltartható mennyisége.
Ennek a minőségi változásnak azonban súlyos demográfiai következménye lett. A nagyobb létbiztonság következtében csökkent a halandóság, megugrott a spontán népszaporulat, aminek kemény korlátot szabott az eltartó képesség. Az ember olyan csúcsragadozó lett, aminek populációját csak maga korlátozhatta. Ez a korlátozó funkciót az osztálytársadalom oldotta meg.
A társadalomtudományok az osztálytársadalmakat annak alapján osztályozták, hogy mi volt a gazdaság működtetésének szűk keresztmetszete. Amikor a munkaerő, akkor annak tulajdonosai, a rabszolgatartók, amikor a föld, akkor a földesurak, amikor a tőke, akkor a tőketulajdonosok lettek a hatalom birtokosai. Ennek alapján lehetett rabszolgatartók, a földesurak és a tőkések osztálytársadalmát megkülönböztetni. Azt azonban nem vették tudomásul, hogy minden osztálytársadalom stabilitása nem a termelés módjától, hanem a túlnépesedés megfékezésének hatékonyságától függött. Ez volt az elsődleges társadalmi feladat, függetlenül attól, hogy milyen termelési mód volt a jellemző.
A túlnépesedés elleni védekezést minden osztálytársadalom, függetlenül attól, kikből állt a hatalmat gyakorló osztály, az négy közös eszközzel oldotta meg.
1. A lakosság kilenctizedénél nagyobb, eleve szegény hányadának a jövedelmét jelentős mértékben megcsapolta. Ha eztnemtette volna meg, a jobb életkörülmények elviselhetetlen népszaporulatot váltottak volna ki. Elég lett volna, ha a történészek felteszik a kérdést: Mi történt volna, ha a hatalom csak annyit von el a szegényektől, amennyire a társdalom működetése érdekében szüksége van, hogyan alakult volna a népszaporulat? A válasz egyértelmű, hogy olyan gyorsan, mi néhány generáció után életképtelenné tette volna a társadalmat.
2. A társadalom forrásainak jelentős hányadát, békeidőben ötödét, háborúkban harmadát a fegyverkezés, a háborúskodás emésztette fel. Ez esetben is elég lett volna feltenni a kérdést. Mi lett volna, ha a fegyverkezés, a háborúk nem csapolják le a jövedelmeinek jentős hányadát, és nem a hadviselés az egyik közvetlen és közvetett fő halálok?
3. Az elvont jövedelmek jelentős hányadát improduktív célokra fecsérelték el. Az uralkodó osztályhoz, illetve az államához áramoltatott jövedelem nagy többségét luxusra, kincsképzésre pazaroltak. Mi lett volna, ha az osztálytársadalmakban a felhalmozott jövedelmet produktív célokra ordítják? Ettől is elviselhetetlen mértékűre nőtt volna a népszaporulat.
4. Üldözték a tudásvágyat. Az osztálytársadalmaknak ez az általános jellemzője, még ma is, rejtve marad a társadalomtudósok előtt. De nemcsak ez a tény, hanem az is, hogy minden osztálytársadalmat a működetéséhez szükségesnél nemcsak több munkaerő, de több tudás is jellemzett.
Egyetlen osztálytársadalom sem engedhette meg magának, hogy e négy eszköznek, akárcsak az egyikén is, lazítson.
A fenti társadalmakkal szemben az utóbbi ötven évben teljesen átalakult minden. A jelenkor fejlett társadalmaiban a fenti négy funkció megfordult.
1. Az adók és elvonások egyre inkább progresszíven a magas jövedelmek irányában rendeződtek át. Ennek egyre jelentősebb részét a jövedelmek nivellálására osztják vissza.
2. A fegyverkezésre fordított kiadások száz év alatt a tizedére zsugorodtak. A szerepük elhanyagolható a halálozás mértékében. Ez a fegyverekés is irreálisan sok a tényleges háborús veszélyhez viszonyítva.
3. Az elvont jövedelmek racionális felhasználása vált jellemzővé. A kincsképzés és a luxus súlya elhanyagolható.
4. A tudás gyarapítása vált a társadalom elsődleges feladatává. A társadalmak közti versenyben az győz, amelyik jobban növeli a lakosság szellemi vagyonát.
A társadalomtudományok azonban a változást nem is veszik tudomásul. Az élet annál inkább.
A SZELLEMI VAGYON
Szellemi vagyon alatt a társadalom birtokában lévő ismeretket értik. Ez így nem igaz.
Tudásvagyon. Fajunk tudásismeretei ma már nem oszthatók társadalmakra, országokra, mert mindenki számára, aki hasznosítani tudja, szinte minden ismeret elérhető. Ez a vagyon exponenciális mértékben nő. Fel sem lehet mérni, hogy pár évtized múlva mire lehetünk képesek.
Lejárt annak ideje, hogy minden országnak külön kell építeni a tudományát. Az emberisé tudásvagyona ma már országok felett, az emberiség egészért növekszik. Egyre szűkölnek és súlyukat vesztik a nemzetekhez, államokhoz tapadó tudományok. Ami a társadalmak összessége számára fontos, az egyre jobban koncentrálódik. E tudományokban már közös a nyelv, az angol, és hatékonyan csak a világgazdaság centrumaiban, ott is csak néhány városban űzhető hatékonyan.
Az angol nyelv nemcsak a tudományokban, de a gazdasági életen is világnyelv lett. Ma már a munkaerő értéke jelentősen csak az angol nyelvtudással növelhető.
Minden társadalom az értékét egyre inkább csak a lakossága szellemi vagyonával növelheti. Minden ország annyit ér, amekkora az állampolgárainak átlagos szellemi vagyona. Ebben a tekintetben is fordulat következett be. Korábban, különösen a tőkés osztálytársadalmak imperialista szakaszában, az állampolgároknak érdeke fűződött ahhoz, hogy mekkora, milyen erős az országuk. Ezt a változást azonban nemcsak a politikusok, de a közvélemény sem vette tudomásul.
Előnyös kisebb ország állampolgárának lenni.
Ez ma még olyan meglepően hangzik, hogy bizonyítani kell.
A történelemtudomány máig nem lépett túl azon, hogy csak az imperialista korban szolgálta a nagyobb állam, annak nagyobb politikai, gazdasági és katonai súlya állampolgárok többségének érdekét. Ez sem előtte, sem utána nem volt igaz.
Az európai kultúra két alappillére az egy isten hitét a kis zsidó népnek, a szellemi fölényét pedig egy másik, egymással versengő városállamokra osztott népnek, a görögöknek köszönheti.
A Nyugat sikereinek kulcsa az iparra, kereskedelemre szakosodott városállamok, illetve a feudális politikai nagyhatalmakban autonómiát élvező városok voltak. Ezekben volt a lakosság a legszabadabb, gazdagabb és műveltebb.
A közelmúltban volt alkalmam Európa nyugati felének 17 országában vizsgálni az egy laksora jutó nemzeti jövedelem növekedését 1890-2000 között. A leggyorsabban növekedők között egyetlen nagy állam sem volt. A sikernépek Észak-nyugat Európában és az Alpokban élnek, kisebb lakosságú államokban, mint a jelenlegi Magyarország.
Ezeknél is jobban gazdagodtak meg azok a kivándorlók, akik Észak-Amerikába, illetve Ausztráliában mentek.
A Távol-Keleten, az elmúlt száz évben, a leggyorsabb fejlődését a kisebb államai érték el. Ezek között Japán ugyan nyugat-európai szemmel nagy állam, de Kínához viszonyítva, kicsi, nem is szólva a többiekről.
Az meg már istenkáromlásnak tűnik, hogy minden államnál gyorsabban csak két etnikum gazdagodott, a nyugati kultúrán belül diaszpórában élő, üldözött zsidóság, és Kelet-Ázsiában a hasonló helyzetben „szenvedő” kínaiak.
Még nem merte kimondani senki, hogy Magyarország jelenlegi lakossága jobban él, mint a Trianon előtti ország határai között élne.
Az pedig közhely, hogy ma azoknak az utódai élnek a legjobban és legszabadabban, akiknek ősei kivándoroltak Amerikába.
Ezt a tanulságot még nem írta le, mert nem merte, senki: Az egyén számára előny, ha nincs mögötte az állam, annak nemzeti nyelve és történelme.
A gazdagság mércéje az egy laksora jutó szellemi vagyon.
Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az állampolgárok által birtokolt szellemi vagyon, azok erkölcsének, tehetségének és tudásának eredője.
Mitől függ az állampolgárok szellemi vagyonának értéke?
Mindenek előtt attól a családi környezettől, amiben felnőnek. Ez iscsak a jelenkorfejlett társadalmiban igaz, és a szellemi vagyon jelentősgének köszönhető.
A történészek kevés figyelmet fordítanak a család társadalomformáló szerepére, pedig éppen a nyugati kultúra ezer éve tapasztalt sikere is, a kedvező gazdaságföldrajzi adottsága mellett, a családformájának köszönhető.
Az osztálytársadalmak sikerének kulcsa a népszaporulat fékezése volt. Ezt a legjobban a kiscsaládos jobbágyrendszernek sikerült megoldani.
A jelenkori fejlett társadalmak sikerének kulcsa pedig a következő nemzedék szellemi vagyonának maximalizálása. Ez pedig semmitől nem függ olyan mértékben, mint a gyerekek felnevelésének családi körülményétől. Ennek a feladatnak a teljesítését keresztezi a demográfiai jelenség, a társadalmi érdekkel ellentétes gyermekvállalás. Hatékony társadalmi beavatkozásra van szükség annak érekében, hogy a magasan iskolázott, és jómódú családokban szülessen sok gyerek, és a leszakadt rétegekben kevés.
Ennek ellenére minden társadalom nemcsak tétlenül nézi a számára kártékony születési struktúrát, de ez a támogatásával még tovább is torzítja. Nem ismerünk olyan országot, ahol nem a leszakadt rétegekben a legmagasabb, a társadalmi elitben pedig nem a legalacsonyabb a gyermekvállalás. De még nem olvastam olyan elemzést, ami rámutatott volna arra, hogy ebből mekkora társadalmi kár származik. Pedig semmiből akkora, mint ebből.
Mire épüljön a modern társadalom?
Az egy laksora jutó szellemi vagyon maximalizálására. Ez a társadalom fejlődése előtt a szűk keresztmetszet.
A lakosság szellemi vagyon növelését számos eszköz szolgálja, de ezek együtt sem hatnak olyan mértékben, mint a családi környezet. Ennek ellenére még addig sem jutottunk el, hogy ezt a hatást mérjük. Ma nincs fontosabb statisztikai mérőszám, mint annak kimutatása, hogy milyentényezőktől, milyen mértékben függ a felnevelés társadalmi hatékonysága. Csak becsülni tudom, hogy a családi környezet felső és alsó tizede között nemcsak százezer eurós a különbség, de még az előjel is más.
A következő generáció teljesítménye elsősorban attól függ, hogy milyen a következő generáció tagjai mögött a családi környezet. Ezért, csak idő kérdése, hogy a fejlett társadalmak elsődleges feladatunknak tekintsék, a jelenlegi születési struktúra megfordítását.
Ennek két fő eszköze lesz.
1. A gyermeknevelés állami támogatása a gyermekszámról az iskoláztatási eredményre legyen áthangolva. Érdemes legyen kevés gyermeket képességének optimális kibontakoztatására nevelni, iskoláztatni, mint sok gyermek úgy, hogy a munkaerőigény alsó skáláján marad.
2. Az öregkori társadalmi gondoskodást a szülők gyermeknevelése hatékonyságához kell kötni. Ez is abból fakad, hogy a társadalom számára sokkal fontosabb a munkaerő minőségének javítása, mint a bérből élők általános vagyon megtakarítása. A vagyon ugyanis bőven megy majd oda, ahol jó a munkaerő, ugyanakkor a felhalmozott vagyon elvándorol onnan, ahol a munkaerő minősége gyenge.
Az oktatási rendszer eredményessége is sokkal inkább függ a tanulók társadalmi környezetből, mint az alkalmazott módszertől. Ennek ellenére az oktatáspolitika illetékesei még addig sem jutottak, el, hogy az iskolai eredményekben milyen szerepe van a szülői környezetnek. Csak becsülni tudom, mert nem szabad mérni, hogy az értelmiségi szülők gyerekeinek oktatási eredménye világszínvonalon van, a leszakadt rétegek gyerekeié pedig kétségbeejtő.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kopatsysandorgondolatai.blog.hu/api/trackback/id/tr771229434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.