Csökkentse költségeit ! Növelje fénycsövei élettartamát, csökkentse áramfogyasztását egyszerre. www.energiatakarekos.com

Csökkentse áramköltségét

Csökkentse áramköltségét, növelje fénycsövei élettartamát: kattins ide!

balhasáb van, az oldaldobozaid viszont alapértelmezésben a jobbhasábba kerülnek. Menj be az Oldaldobozszerkesztőbe (Megjelenítés / Oldaldobozok), és kattints a Hasábcsere gombra!'; });
Csökkentse költségeit ! Növelje fénycsövei élettartamát, csökkentse áramfogyasztását egyszerre. www.energiatakarekos.com

Kopatsy Sandor gondolatai

Legidősebb közgazdász-gondolkodó irásai a múltról és máról.

Friss topikok

  • Urban Gorilla: A 18. Szazadban Kossuth meg meg sem szuletett. (2011.03.02. 22:43) Kossuth megítélése
  • syncumar: A rendszerváltás jelentős járulékos bűne, hogy megszakította a cigányság integrálásának a folyamat... (2011.02.23. 19:33) Deformálodott demográfia
  • Mr.Moonlight: Azt hiszem nyilvánvaló hogy a világ túlnépesedése korlátlanul nem folytatódhat. Az erőforrások kim... (2011.02.20. 09:19) A világ legnagyobb problémája a túlnépesedés
  • syncumar: Sajnos, ez az elképzelés is csak kormányzati akarattal és a megvalósítás lehetőségének biztosításá... (2011.02.19. 22:14) Haltermelés
  • UNIOHID.hu: "Semmi sem jelent több biztosítékot a jelenleg dolgozók öregkori ellátására, mint a minél képzette... (2011.01.03. 16:09) A nyugdíjak fedezete

Mi tartozik a közgazdaságtanba?

2009.04.20. 10:10 Kopatsy Sandor gondolatai

 

 
Kopátsy Sándor                EE                    2009-02-02
 
Ami nagyon fontos, abból szinte semmi.
 
A válasz egyszerű. Minden, ami a társadalom fejlődését jelentősen befolyásolja.
Először tehát azt kellene megvizsgálni, hogy a társadalom fejlődését milyen tényezők alakították. Ezt a faladatot a történészeknek kellene elvégezni. Ők sem ezt teszik, hanem azt akarják elhitetni, hogy a történelmet a politikai hatalom alakítja. Az sem zavarja a történészeket, hogy még nem találtak példát arra, hogy egy kultúrát, társadalmat a politikai hatalom emelt volna a versenytársi fölé.
Mire tanít a történelem?
Az emberi faj történelmének első kilenc tizedét annak köszönhetően élte túl, hogy alkalmazkodott a természeti környezetéhez. Ez a függése ugyan egyre csökkent, de máig elsőrendű maradt. Ma már nem elégséges, de alapvető feltétel. Ezt bizonyítja, hogy az emberiség élcsapata, tudományos és gazdasági súlypontja a számára legkedvezőbb természeti környezetben alakult ki, és ma is onnan árad szét.
Az ember számára legjobb természeti, földrajzi adottság ugyan változott, de meghatározó maradt. A változás két oldalról történt.
- Egyrészt változott az ember hatalma a természet felett, és minden technikai szintnek már természeti adottság felet meg leginkább.
- Másrészt fajunk rövid hetven ezer éve alatt jelentősen változtak a természeti viszonyok is. Az emberi faj történetét nehéz megérteni anélkül, hogy az utolsó jégkorszak megjelenését és eltűnésének hatását ne vegyük figyelembe.
A fajunk történetében beálló legnagyobb változásokra a fenti két tényező kölcsönhatása ad magyarázatot. Ha a klíma lehűlése és felmelegedése nem állítja fajunkat életmódjának, élőhelyének jelentős módosítására, ma is szinte ott, és úgy élnénk, ahogyan megjelentünk.
Őseink ott maradtak a legközelebb a kiindulási állapotukhoz, ahol megjelentek, mert ott nem érte őket jelentős kihívás. Azt a területet nem érintette a jégkorszak megjelenése és megszűnése.
Fajuk első kirajzását, a tengerparti gyűjtögetésre való áttérését az indította útjára, és eredményezte a monszun és a Golf-áram térségében, a dagály és apály járta tengerpartok jelentették az ideális természeti környezetet. Fajuk nagyon rövid idő alatt megjelent e két nagy tengeráramlat dagály és apály járta térségében Nyugat-Európától egészen Ausztráliáig. Nem vitatható, hogy egészen a jégkorszak végéig ilyen tengerpartokon élt az emberiség nagy többsége.
Miért volt az ilyen tengerpart az ideális természeti környezet?
Messze itt az eltartó képesség a legnagyobb. A néhány méteres dagály százszor annyi élelmet hord ki, mint a legjobb lösz talajhon amennyi megterem. A kihordott, és visszamaradt puhatestűek naponta hordják ki a tenger gyümölcseit, azokat a puhatestűeket, amelyek összeszedése rendkívül egyszerű feladat, amit minden nem és korosztály elvégezhet. Ezért közgazdásznyelven: nagyon magas a munkára fogottság. Ráadásul ideális, fehérjében gazdag táplálék.
Az ilyen tengerparton az eltartható lakosság sűrűsége tízszer, százszor nagyobb, mint a szárazföldön.
Sajnos, még mindig nem találtam olyan térképet, amelyik megmutatná, hogyan alakultak a tengerpartok a jégkorszak csúcsán. Ebből világossá válna, hogy hol voltak húszezer éve a legkedvezőbb földrajzi adottságok, hol voltak a paradicsomok, amelyekből Ádámot az Úr kiköltöztette.
Ezt a fejezetet a felmelegedéstől riadozó tudósok és szélhámosok íratják velem.
Őseink talán máig sem mozdultak volna ki a tengerpart gyűjtögetésből, ha a jégkorszak megszűnése nem jár a természeti környezetük alaposan megváltozásával.
Az átlaghőmérséklet több fokkal való megemelkedése olyan felmelegedéssel járt, aminek hatására az északi féltekén alaposon nemcsak csökkent, de át is alakult a gyűjtögető életmódra alkalmas terület. Ugyanakkor sokkal kisebb népességet érintett, de a fejlődésünk szempontjából sokkal jelentősebb, hogy a korábbi szárazföldi életterek jelentős többsége elsivatagosodott.
A tengerszínt mintegy hetven méterrel való emelkedése azt jelentette, hogy e kor legjobban benépesedett centrumait elfoglalta a tenger. A mitológiák által megőrzött katasztrófa, a vízözön ismereteim szerint, három térséget érintett, amelyik mindegyike a jégkorszakban kiemelkedő szerepet játszott.
I. A Tigris és az Eufrátesz völgye és a Perzsa öböl, valamint a Nílus völgye, vagyisaz első osztálytársadalmak és magas-kultúrák térsége.
A hetven méterrel alacsonyabb tengerszínt idején a mai Perzsa öbölnek jelentős hányada szárazföld volt. Már a sumér mitológiában is szereplő Paradicsomot, a gyűjtögetés számára ideális térséget valahol az öböl akkor még nem tengerrel borított, több tízezer négyzetkilométeres területén vélem. A vízözönt pedig nem a negyven napos eső, hanem a tengerszínt lassú emelkedése idézte elő. Ez az elöntés azonban nem hirtelen jött, negyven napos eső eredményezte, hanem ezer év alatt lassan következett be.
A Nílus völgyét is úgy kellene elképzelni, amikor a Földközi Tenger még hetven méterrel alacsonyabb színű volt. Az egyiptomi önözéses növénytermelés megjelenése előtt a Nílus vízével aligha lehetett volna önözni, hiszen a hetven méterrel alacsonyabb tengerbe ömlés esetén a későbbi természetes, majd csatornákon keresztül történő árasztása megvalósíthatatlan lett volna.
II. Ma már tudományosan feltárt tény, hogy a Fekete Tenger a jégkorszak idején sokkal kisebb, édesvízi tó volt. Majd a Földközi Tenger emelkedő szintje áttörte a Dardanelláknál az akadályt, és hetven méterrel magasabbra emelte a Földközi tenger térségében lévő édesvizű tó szintjét. Ez a térségben élők számára valóban vízözön volt, mert váratlanul, és gyorsan következett be. Ennek az óriási katasztrófának a híre jutott át a Kaukázuson a sumérok közé, és ezt húzták rá arra a tényre, hogy a Perzsa öböl lassan elfoglalta a korábbi paradicsomot.
III. Nyugat-Európában a paradicsomot az Északi Tenger térsége jelentette. Még nem láttam olyan térképet, amelyik megmutatta volna, hol húzódott a La Manche csatorna két oldalán a tengerpartpart, amikor hetven méterrel alacsonyabb volt a tengerszínt. Annak, hogy a kőkori emlékekben a világ talán leggazdagabb térsége ez, oka volt. A magas dagály és apály még ma is óriási területekre hordja ki naponta a tenger gyümölcseit, a puhatestűeket. Ennél ideálisabb óriási életteret a gyűjtögető ember aligha ismerhetett.
Talán egyszer feltárják a tenger által elborított térségében található kagyló- és csigahéj dombokat, amelyekből jó néhány az óceán mai partjai mögött ismert.
Sajnos, Ázsiában nem ismerem azokat a térségeket, amelyeken a felmelegedés és a tengerszínt megemelkedése ilyen változással járt.
Még keveset tudunk arról, milyen fauna- és flórapusztulással járt a jégkorszak megszűnését okozó felmelegedés. Mindenek előtt a jelenleg megkezdett felmelegedés okozta katasztrófával ijesztgetőknek feladata volna feltárni, hogyan élte át a még gyűjtögető fajunk azt a nagyarányú felmelegedést.
Vitathatatlan, hogy fajunk a biológiában példátlan gyors fejlődését elsősorban annak köszönheti, hogy rövid élete során átélhetett két jelentős éghajlati változást. Azt, hogy a természet ajándékaiból élő, gyűjtögető életmódját felváltotta termelőre, és a létszáma megsokszorozódhatott, a jégkorszakot követő felmelegedésnek köszönheti.
Ha a felmelegedés idején lettek volna olyan okos tudósok, mint a jelenlegiek, azt jósolták volna, hogy az emberiség kipusztulásra van ítélve, hiszen a felmelegedés következtében legjobb élőhelyeit elfoglalja a hetven métert emelkedő tenger, és életterének fele sivataggá változik.
A fajunk történelmében páratlan felmelegedés néhány erre alkalmas természeti környezetben, arra kényszeríttette őseinket, hogy térjenek át az önözéses növénytermelésre és a pusztai állattartásra. Az önözéses növénytermelés néhány nagy folyó síkságán, és az állattenyésztés a sztyeppéken spontánul, tudatos emberi cél nélkül terjed el. Ennek bizonyságát leginkább a mai háziállatok őseinek megszelídülése világítja meg. Azt nem az ember, hanem az életfeltételeit elvesztő néhány állatfaj ismerte fel. Ezelőtt húsz évvel írtam könyvet arról, hogy az állatok domesztikálódása annak volt köszönhető, hogy egyes fajok csak az emberre szorulva maradhattak fent.
A jégkorszak kialakulása kényszeríttette ki a rénszarvas és a kutya emberhez való társulását. A jégkorszakot követő felmelegedés hatására vált, vadon életképtelenné a kecske, a birka, a teve, a szarvasmarha, még valamivel később a ló, és néhány kelet-ázsiai társuk. Ennek bizonyítéka, hogy a mai háziállatok vadon kipusztultak.
A fejlődés ott, és azért következett be, mert a régi módon nem lehetett tovább megélni. Amiért a háziállatok megszelídültek, mert nem élhettek vadon tovább, a Gyűjtögető, vadászó, halászó ember átalakult növénytermelővé. De csak ott, ahol ehhez kedvezők voltak a természeti adottságok.
Az első magas-kultúrák ott alakultak ki, ahol a lassú folyók síkságai az öntözést könnyen megoldhatóvá tették, és a termékek vízi úton szállíthatók voltak. Ilyen volt a Nílus áradásaira épülő egyiptomi, a Tigris és Eufrátesz vízével önözött sumér, A Gangesz vízére épülő indiai és a kínai folyamrendszerre épülő Kínai magas-kultúra. Ezek viszonylag egy időben, viszonylag egymástól függetlenül, és más növényi táplálékra épültek. Aligha lehet tagadni, hogy a hasonló adottság találkozása a bajba jutott emberrel azonos eredményre vezetett.
Az írás, a számolás, a vallási és végül a társadalmi szerveződés hasonlón jön létre, csak annyira különbözik, amennyire különbözőek voltak a természetes adottságok, a fauna, a flóra, és különböző volt a lakosság előző viselkedése is. A nagy folyamok síkságain kialakult magas-kultúrák társadalmi szerveződése nagyon hasonló volt.
E magas-kultúrák fő jellemvonása volt a nagy stabilitás és az erős centralizáció, ami a folyamrendszer centralizáltságából fakadt. Itt nem az ember szervezte a centralizációt, hanem a természeti adottság.
A másik közös jellemvonásuk a vallási, illetve a világi klérusra, mai szóval az értelmiségre épült szerveződés. Ezeknek az öntözéses társadalmaknak nem örökletes, hanem szelektált volt az adminisztrációja. A pap, illetve a mandarin nem szültése, hanem iskolázottsága lapján került pozícióba.
(Érdekes módon mára a fejlett társadalmak hatalmi pozíciói erre a szelekciós rendszerre tértek rá, mégsem hangsúlyozza ennek történelmi gyökerét, és a globalizációból fakadó okát a modern társadalomtudomány.)
Még jobb igazolása az amerikai őslakosság társadalmi fejlődése az európai megszállás előtt. Mindmáig nehezen értik meg, hogy miből fakadhat a maja és az inka kultúra számos nagyon hasonló jelensége az első magas-kultúrákéhoz.
A hasonlóságot inkább a természetes csapadékra épülő kelet-ázsiai kultúrákkal kellene vizsgálni. Egyrészt azok is jóval később jöttek létre, másrészt azok is nagyon nehéz szállítási viszonyok között, nagyon tagolt terepen jöttek létre. De még ez is sántít, mert a kelet-ázsiai öntözéses kultúrák készen kapák a gabonát és az igás állatot. Az indiánok kultúrájának nem volt előőrse, és nem volt igavonó állata.
Előzménye, és igásállata azért nem volt, mert a jégkorszak megszűnése ott nem kényszeríttette ki a gyűjtögetés feladását, és a bölények háziasítását. Ezen jól lemérhetjük, hogy a jégkorszak megszűnésével járó óriási változásnak milyen döntő hatása volt fajunk fejlődésének időigényére.
Az összefüggő három kontinens, Ázsia, Európa és Afrika azért előzte meg, ötezer ével ezelőtt túllépett azon, ahova a két Amerika háromezer évvel később jutott el, mert ott nem történt olyan óriási természeti változás, mint az előbbiek életében.
A késésben az is fontos tényező volt, hogy Amerikában nemcsak a szárazföldi igásállat, de a hajózás is elmaradott volt.
A nyugati és a távol-keleti hajódás sikerének is gazdaságföldrajzi oka volt. Kiváló volt a nagy folyamokon és az önöző csatornákon kialakítani a vízi szállítás kezdeti módját. Arra építve egyre nagyobb tengeri utakon tovább fejleszteni azt. Gondoljuk végig a nyugati kultúra vízi szállításának a fejlődési lépéseit. A nagyon lassú folyású Níluson kialakulhattak azok a nagyméretű gabonaszállító hajók, melyekkel el lehetett kezdeni a Földközi Tengeren part menti hajózást. Ennek tapasztalatai alapján, a mindig jó látási viszonyok mellett hajózható lett a szigetekkel tarkított keleti medencéje is. A Római Birodalom óriási gabonaigénye kifejlesztette azokat a hajókat, melyek a nyugati medence nagyobb távolságainak leküzdésére is alkalmasak voltak. Ezt követte az Atlanti Óceán hajózása, amit megkönnyített a Golf-áram hazahozó nyugatról jövő széljárása. Kitalálni sem lehetett volna jobb óceánok meghódításához vezető iskolát, mint amit a Nyugat számára a földrajzi adottsága kínált.
Vagyis itt találkozunk először a történelmi materializmus igazságával, hogy a hasonló adottságokra az ember, hasonlóan reagál. Az eredmény azonban nem egyoldalú, anyagi okon determinált, hanem kétoldalú, a determináló helyzetre adott emberi válasz.
A jégkorszakot követő nagy változás egy időben alakítja ki az állatok háziasítását, és az arra épülő nomád társadalmakat. Ezek hatásának jelentőségét máig nem ismeri el kellő súllyal a történelemtudomány. Ezek érdeme az állatok már említett háziasítása. Amíg a növénytermelés a folyók árterületén alakult ki, az állatok domesztikálódását a csökkenő csapadék, a sivatagosodás és a vízhiány szülte.
A mai sivatagok és sztyeppék a jégkorszak alatt csapadékos, párás, erdős legelők, illetve szavannák voltak. Ezek voltak az állatok számára a paradicsomok, amiket a mai állatokban gazdag kenyai szavannához, vagy a nagy észak-amerikai, a bölények millióit eltartó síksághoz hasonlíthatunk. Mintegy negyvenmillió négyzetkilométernyi térségen a növény- és állatvilág pár évezred alatt a tizedére csökkent, illetve gyakorlatilag megszűnt. Eurázsia északi harmada sztyepévé változott, és kialakultak az óriási sivatagok a Himalájától északra, az Arab félszigeten és Észak-Afrikában.
Ebben az óriási térségben a jégkorszak alatti állatállomány tizedére csökkent, nagyrészük kipusztult vagy az emberre szorult, más részük délre vándorolt. Elég volna megnézni a húszezer éves barlangrajzokat, hogy a kor faunáját elképzeljük. A mamut ugyanúgy jelen van, mint az orrszarvú.
A kihalásra ítélt állatfajok közül az ember megmenti azokat, amelyiknek hasznát látja. Az éhes és szomjas állat önként megszelídül, de a táplálékra nem szorulót lehetetlen megszelídíteni.
A történészek ritkán állítják szembe a közel azonos időben kialakult öntözéses növénytermelő, és a nomád állattartó kultúrákat. Pedig sok szempontból két szélső pólus jelentenek.
- Az egyik növényevő, a másik húsevő. Az előbbi húsra, az utóbbi növényi táplálékra, gabonára vágyik. A gabonával táplálkozó lakosság állandó fehérjehiányban szenved, azt azonban nem képes megoldani. A másik szinte csak húsból él, és ezért érrendszeri betegségekben szenved de nem képes gabonáról gondoskodni.
- Az önözéses termelés politikai centralizációja a gazdaságának centralizáltsága, a központi vízgazdálkodásra és gabonatárolásra épült, ezért szilád volt. A nomád pásztortársadalmakban még a lakhely sem volt állandó, a pásztorkodás pedig önálló nyájakra épült, ezért csak időlegesen, egy-egy zseniális vezért drákói hatalma alatt volt centralizált, de szinte csak néhány generációra, hogy aztán újra elemeire essen szét.
- Az öntözéses gazdálkodás nagyon sűrű lakosságot, egyoldalú, fehérjehiányos táplálkozást jelentett, megoldhatatlan volt az egészséges ívó vízzel való ellátás. Ezért gyorsan terjedtek a fertőző betegségek, magas volt a halálozás. Időnkint külső lakosság befogadására kényszerült. A nomád pásztorok nagyon szétszórva, egészségesen éltek, sok állati fehérjét fogyasztottak. Ezeket a nagyon gyors népszaporulat jellemezte.
- Az önözéses növénytermelésnél nagyon lassú volt a lakosság sűrűsége függvényében a határköltség változása. Az optimális határköltség nagyon magas lakosságsűrűségnél volt, eddig lassan emelkedett, ezt meghaladva pedig lassan csökkent. Ráadásul a magas halálozás miatt lassú volt a népesség szaporodása. Ezen okokból, lassan és alig vált érezhetővé a túlnépesedés. A nomád pásztor társadalomnál nagyon alacsony volt az optimális eltartó képesség, az önözésesnek alig százada, viszont nagyon gyorsan csökkent. Az egészségesen élő, ritka lakosság körében szinte csak a hadba vonulások idején terjedtek a járványok. Ezért nagyon gyors volt a természetes népszaporulat. Állandó a túlnépesedés erős nyomása. A pásztortársadalmak kénytelenek voltak egymást pusztítani, vagy kirajzani a földművelő társadalmakra, rátelepülni.
- Az önözéses társadalmak lakossága alkalmatlan volt a hadviselésre. Erre a feladatra állandó katonai szervezetre, társadalmi osztályra volt szüksége. A bivalyokkal, marhával dolgozó lakosság nem is találkozott a lóval, a kor leghatékonyabb katonai eszközével. Ezzel szemben a nomád pásztorkodó társadalmakban miden férfi született lovas katona volt. Az önözéses gazdálkodó társadalmak gazdagok, műveltek voltak, csak azokban volt jelentős a társadalmi munkamegosztás, a nomád pásztorok viszont katonai fölényt élveztek.
Viszonylag hamar megjelentek a trópusi éghajlaton, a természetes csapadékra épülő öntözéses növénytermelés. Ezek nem váltak az elősző két kultúrához hasonló történelmi szereplőkké. A nagy folyamokra épülő síkságokat öntözők nagy és stabil társadalmakat alkottak. Ezzel szemben a trópusi hegyek lejtőit a természetes csapadék felfogásával öntözők izoláltak, stabil birodalom kialakítására alkalmatlanok voltak. A nomád pásztorbirodalmak támadásainak sem voltak kitéve, tehát védekezniük sem kellett. Ez a termelési mód volt jellemző Délkelet Ázsiában, a mai Mexikó déli területén és az Andokban.
E két első termelési mód nagyon eltérő, szinte ellentétes tulajdonságokkal rendelkezett. Egyikből sem lehetett továbblépni, stagnálásra vannak ítélve. Még egyik történész sem tette fel a kérdést:
Miért nem volt képes egyik öntözése és pásztorkultúra sem önerőből továbblépni?
Azért, mert nem volt a szomszédságukban olyan földrajzi adottságú térség, amelyik átvehette volna a vívmányaikat, és középutat jelentett volna a kettejük között.
A középutat a tapasztalataikra épülő, a természetes csapadékra támaszkodó növénytermelő és állattartó mezőgazdaság jelentette. Erre az ideális adottság a Golf-áram által mérsékelt éghajlatú, csapadékos és enyhe telű Nyugat-Európa kínálta az egyelten lehetőséget. Ez a térség azonban az első háromezer évben távoli, izolált volt az egyiptomi és a mezopotámiai kultúrától. A távolság áthidalása közel másfélezer évet vett igénybe. A Földközi Tenger keleti medencéjébe a görög városállamok, a nyugatiba a Római Birodalom adaptálta át. A Római Birodalom bukása után jelent meg Nyugat-Európa déli felében, és jó ötszáz évvel később az egész Nyugat-Európában. Sikerét az átvett kulturális és technikai tapasztalatoknak és a természetes csapadékra épülő földművelés agrárforradalmának köszönhette.
Az első ezredforduló küszöbén érnek meg a feltételek arra, hogy Európa nyugati felén olyan földművelés alakuljon ki, amelyeik középutat jelent az önözéses növénytermelés és a nomád pásztorkodás között.
- Ez a termelési mód közepes eltartó képességet biztosít. Szemben az önzéses növénytermelés négyzetkilométeren eltartható száz, és a nomád pásztorkodás esetében egy lakossal, mintegy húsz lakost tart el.
- Biztosítja a lakosság komplett táplálkozását. Ad kenyeret, húst, gyümölcsöt és zöldséget. Szinte minden kis település, községhatár autarkiát jelent.
- A hatékonysága lehetővé teszi a kultúra stabilizációját és dinamizmusát biztosító minimális, mintegy tíz százalékos urbanizációt.
- A hajózás fejlettsége már biztosítja, hogy az óceán közelségét hasznosítani tudják.
A Nyugat-Európában kialakult kultúrának nem kell ezer év, hogy meghódítsa a világ óceánjait, saját térségének sajátítsa ki a két Amerikát és Ausztráliát, megszülje az ipari forradalmat. Ettől kezdve, miden más kultúra a nyugat-európai hatások alapján változik.
(Ezt a folyamatot írom le a Nyugat felé című könyvemben.)
Itt a mondanivalóm lényege szempontjából azt kívánom bizonyítani, hogy a siker egyedülálló földrajzi adottságokon múlt. Ha nincs az egyiptomi és mezopotámiai kultúra közelében egy nagyon tagolt partú, szigetekkel tarkított beltenger, nincs hol átvenni az ismereteket és tapasztalatokat. Ha a Földközi tenger medencéjében kialakult görög-római kultúra bukása után nincs közelben a Golf-áram által megáldott Nyugat-Európa, ahol ideálisak a földrajzi adottságok arra, hogy szinte a települések szintjén kombinálni lehessen a növénytermelést és az állattartást, nem kerülhetett volna sor az óceánok meghódítására, a szén és a vasérc adottságra épülő ipari forradalomra, végül a tőkés osztálytársadalom kialakulására, ami először fonta egységbe a világgazdaságot.
A második ezred végén beköszöntő tudományos és technikai forradalom aztán megvalósítja a globális világot. Ennek köszönhetően a kelet-ázsiai magas-kultúra is felemelkedik a civilizáció élvonalába.
A földrajzi adottságok döntő szerepe azonban továbbra is fennmarad. Az emberiség kétötöde, amelyik a világ élvonalába tartozik, a mérsékelt égöv, kedvező szállítási adottságú területén él. Külön kifejtést igényel annak bizonyítása, hogy a kedvező adottság önmagában nem elég, mert a nyugati puritán és a kelet-ázsiai konfuciánus viselkedés is nélkülözhetetlen. Ez eddig csak ott alakult ki, ahol télen több-kevesebb időre leáll a természet, a távolsági anyagmozgatásra pedig a hajók használhatók.
A kedvezőtlen földrajzi adottságok és kedvezőtlen viselkedési kultúra mellett azonban egyelőre reménytelen a felzárkózás.
Talán ennyi is elég annak indoklásra, hogy a közgazdaságtannak is számolnia kellene a földrajzi és kulturális adottságokkal.
 
A történelmi materializmus abban hibázott, hogy csak az embert, az embereket ért külső hatást vette figyelembe, de azt nem, hogy az arra való reagálás emberi, sőt lényegesen függ attól, milyen embert érint.
Ez legvilágosabban a piacon jelentkezik, ugyan arra az árra szint minden ember másként reagál. Sőt minél nagyobb a jövedelme és képzettsége annál nagyobb szóródás lesz az azonos határa adott válasz. A nagyon szegény és képzetlen ember, döntően az árat nézi. A gazdag és képzett számára az ár már szinte másodlagos, hiszen a jövedelméhez viszonyítva jelentéktelen. A fogolytáborban a két ember ételválasztéka kizárólag a tápérték alapján történik. A túlsúlyos és gazdag éppen ellenkezőleg olyant választ, ami nem hizlal. A gazdag pedig az árától függetlenül, amihez kedve van. Nyilvánvaló, hogy minél gazdagabb és képzettebb a társadalom, az egyének árérzékenysége egye kisebb, az igénye annál változatosabb.
De még a gyermekvállalásban sem az anyagi érdekeltség dönt. A szegény és iskolázatlan rétegben a gyermekvállalás fő motivációja az anyagi érdek. A képzett és magas jövedelmű családoknál az anyagi támogatás másodlagossá válik. Ezért a társadalom, legalábbis a jelenlegi módszerekkel, nem is tudja a gazdag és képzett réteget erre ösztönözni.
Az illusztráció számumra most abból a szempontból fontosabb, amit bizonyítani karok. Ugyanazon társadalmi gazdasági alapra merőben más társadalom épül. A tudományos és technikai forradalom olyan anyagi feltételeket teremtett, amire hatékonyan csak a nyugati puritán, és a távol-keleti konfuciánus módon döntő, viselkedő ember reagál.
A jelenlegi viszonyok között csak az a társadalom kerülhet az élvonalba, amelyikben a lakosság a jobban élés érdekében több tanulást, több munkát vállal, fegyelmezett, beosztó, tisztaságszerető, stb. Ahol az emberek többsége nem több munkát, áldozatot vállalva akar jobban élni, hanem inkább kényelemsebben, csak ne kelljen érte áldozatot hozni, ott semmiféle közgazdasági módszer nem hozhat eredményt.
Másként fogalmazva. A történelmi materializmusnak abban igaza van, hogy a társadalom anyagi feltételei döntik el, mi lesz a társadalomban, de hogy mennyire eredményes lesz, az a kihívásra adott választól függ.
Azonos jövedelem felosztása és beosztása minden kultúrában egészen más lesz. Vannak kultúrák, amelyek nem vagy alig ismerik a beosztást, a jövőre való felkészülést. Márpedig a jelen világban csak azt lehet motiválni, aki motiváltan él. Aki ezt nem veszi figyelembe, kudarcra van ítélve.
Kicsit hosszú a példa, de megéri.
Barátom volt a Bábolnai Kombinát vezérigazgatója, aki az élenjáró technikát és technológiát vezette be. Gyorsan beleütközött, hogy ez a pálinkafogyasztással nem egyeztethető össze. Ellenőrzéssel nem sokra ment, mert a magyar ember virtust csinál abból, amit megtiltanak. Ezen a volt állami birtokon viszonylag jók voltak a cselédlakások, nem cserélték fel jobbra. Azt találtam ki, hogy a gazdaság parcellázza fel, és közművesítse a leendő lakónegyedet, és vegye rá a dolgozókat az igényes kertes házak építésére. Szinte minden dolgozó jelentkezett, és a mérnökök igényes, szép házakat terveztek, mindenkinek egy kicsit mást. Ettől kezdve, munka után, hétvégén, szabadságon mindenki a házát építette. Ebben segítettek a rokonok, barátok, kollégák és néhány felfogadott szakmunkás. Ez valamikor a hatvanas évek elején volt.
Két év múlva egész városrész épült. A pálinkafogyasztás pedig szinte megszűnt. Boldogan láthattuk, hogy nem a házgyári, hanem a sajátrezsis lakásépítés formálja az emberek viselkedését. A kombinát eredményeit az idelátogatott Hruscsovnak is megmutatták. Az új kertes házas utcát úgy mutatta be a barátom, mint a pálinkáról való leszoktatás eredményes módszerét. Erre mondta az Egyesült Államokat utolérni karó bolsevik első titkár. „Maguk előbb fogják felépíteni a szocializmust, mint mi. A szovjet emberek nem akarnak szebb házat, ha ennek érdekében le kell mondani a vodkáról.”
Mikor fogják megérteni a közgazdászok, hogy az emberen múlik minden?
Pedig az élet ezt igazolja.
Felsorolok néhány példát. Még középiskolás diák voltam a szovjet-finn háború idején. Az egyik tanárunk oda ment önkéntesnek. Egy év múlva, mikor hazaért, mesélte nekünk. „Egy másik világban járt. A tanyákon élő gazdák naponta kihordják egy padra a tejet, azt a tejüzem tankkocsija összegyűjti. A padon van egy doboz, amin zár sincs, a begyűjtő abba teszi a tej árát. A gazda, mikor ráér, elmegy a pénzért. Még nem fordult elő, hogy valaki ellopta volna.” Azóta tudom, hogy miért gazdagok és iskolázottak a finnek. Mert finnek.
Miért lettek gazdagok a svájciak, az osztrák és olasz tiroliak, a bajorok és a szlovének? Azért, mert az erők világában is olyan rendben tartják a tűzifát, hogy érdemes fényképezni, olyan az illemhely, hogy bárki igényének megfelel, még akkor is, ha az a távoli forrás odavezetett vízével működik, mert tiszta pohárban adják a vándornak a vizet. Ezek között járva csak onnan lehet tudni, hogy hol vagyok, hogy milyen nyelven beszélnek. Az alpi népek viselkedése eleve garancia a sikerre, függetlenül attól, hogy melyik államhoz tartoznak.
Az európai országokban járva elég megnézni egy állomási toalettet, egy parkolót, egy temetőt, hogy megmondjam, mekkora az egy laksora jutó nemzeti jövedelem, és milyen jövő vár rájuk.
A közgazdaságtan azonban csak arra kíváncsi, hogyan teljesítik a Maastrichti Követelményt. Pedig erről semmire nem lehet következtetni.
Az a jó történelmi materialista, aki az embert nézi, csak utána a számokat.
Nem ismerek történelmi példát arra, hogy akárcsak egyetlen ország a társadalmi fejlettség élvonalába kerülhetett volna annak köszönhetően, hogy megfogadta a közgazdaságtan tanácsait. Természetesen olyan sem, amelyik azért ért volna el jó eredményt, mert jó ideológiát választott. De mára már nincs egyetlen ország, amelyik eredménye nem a viselkedési kultúrájának megfelelő. A nyugati kultúrán belül minden olyan ország gazdag lett, amelyik a lakosságának a viselkedési kultúráját a nyugati puritanizmus jellemzi. A kelet-ázsiai konfuciánus kultúrák ugyan később indultak, és kedvezőtlenek voltak a világpolitikai adottságaik, de mára már az élvonalban vannak, vagy ahhoz példátlanul gyorsan közelednek.
A viselkedési kultúra jelentősége néhány országon belül is élesen megmutatkozik.
A nyugti kultúrkörön belül klasszikus példa erre Olaszország. E nyelvével homogén országon belül a dél-tiroliak úgy élnek, mintha svájciak volnának, az észak-olaszok úgy, mint a Rhone-völgyi franciák, a dél-olaszok pedig tőlük minden tekintetben messze lemaradva. Ezen az sem változtatott, hogy a dél-olaszok hatvan éve példátlan összegű támogatásban részesülnek az észak-olaszoktól, harminc éve pedig az EU kaszájából. Ráadásul az Alpoktól északra élő népek évente sok tízmilliárd eurót költenek el ott, mint turisták.
Kisebb mértékben, de ilyen ok miatt állnak előbbre a katalánok, mint a dél-spanyolok.
A hisztérikusan centralizált Szovjetunióban, politikai tekintetben, a balti országokat gyarmatként kezelték. Ennek ellenére, a hivatalos statisztika szerint is, néhány tíz százalékkal magasabbak voltak a bérek az Észt Köztársaságban. Az orosz fiatalok között sikernek számított, ha észtekkel házasodtak. (Ezért van ma olyan nagy orosz kisebbség a független Észtországban.)
A legélesebben jelentkezett a viselkedési kultúrából fakadó különbség a vasúthálózat kiépülése után a nácizmus megjelenéséig Európa keleti felén. A vállalkozásra és tanulásra kényszerült zsidó kisebbség toronymagasan jobban érvényesült, mint az államalkotó etnikum, különösen az úri középosztály.
A mai Izraelben óriási iskolázottsági és jövedelmi fölényük van a nyugati kultúrából származóknak, az arab és az egyiptomi kultúrából odatelepültekkel szemben.
Jó húsz éve láttam felmérést arról, hogy melyik, a 20. században bevándorló etnikum milyen sikerrel szerepelt. Kiderült, hogy a legjobb eredményt a bevándorló zsidók, aztán a távol-keletiek, a kínaiak, a koreaiak következtek. A harmadik helyre a magyar 56-os menekülteket sorolták. (Nem a magyarok általában, hanem az 56-osok!) A különbségek annál nagyobbak lettek, minél magasabb képzettségen vizsgálták.
Ezek a példák jól mutatják, hogy azonos közgazdasági viszonyok között óriási teljesítménybeli különbség van attól függően, melyik osztálynak, rétegnek, illetve etnikumnak milyen a viselkedési kultúrája.
A példák Kelet-Ázsiában is egyértelműek.
A hosszú, de keskeny Vietnámban az északiakat szinte kínai viselkedés jellemzi. A déliek viselkedése pedig a délkelet-ázsiai szigetlakókhoz hasonlítható. A háborújukban az északiak a kínai és orosz hadifelszereléssel, tizednyi anyagi támogatással is győztek, a világ legfejlettebb haditechnikáját alkalmazó, több százezer amerikai katonát felvonultató déliekkel szemben.
A Délkelet-Ázsiában élő kínai etnikum ugyanolyan fölényben van az államalkotókkal szemben, mint ahogy a zsidók ez előző századforduló körül, Európa keleti felén.
A kínai kultúrában rejlő dinamizmust ma már csodálja az anyaországban is a világ. De láthatta volna korában is. A Kínai diaszpóra már a háború előtt is a világ egyik gazdag etnikuma volt, ma gazdagabb, mint a japánok otthon. Az igazi kínai csoda hírnöke azonban a két kínai városállam, Hong Kong és Szingapúr. E két városállam a világ legfejlettebb, leggazdagabb néhánya közé emelkedett.
A fentiekkel azt igyekeztem bizonyítani, hogy súlyos hibája a közgazdaságtannak, hogy a tanácsai azonosak minden kultúra, minden viselkedési mód számára. Nem hajlandó tudomásul venni, hogy ami az egyik kultúrában jó módszer, az a másikban esetleg kártékony.
(Itt csak előzetesen jegyezem meg, mert másutt kifejtem, hogy a liberális politika és közgazdasági módszer óriási károkat okoz ott, ahol a többségi etnikum mellett olyan etnikum is él, amelyik egészen más módszereket igényel.)
 
Annak ellenére, hogy minden faj életét szabályozó tényezők között az egyik legfontosabb a populációjának alakulása, ezzel nemcsak az erkölcsi gátlásoktól korlátozott idealista, de a merev materialista közgazdaságtudomány sem foglalkozott. Ez azért okozott nemcsak fajunk történelmének megértésében, de a közgazdaságtan alkalmazásában is súlyos zavart, mert a fajunk rövid történetében három, egymástól nagyon eltérő népesdési törvény érvényesült, és ez határozta meg, hogyan rendeztük be a társadalmunkat.
Az osztálytársadalmak megjelenése előtt, azaz fajunk eddigi éltének tizenkilenchuszadán keresztül, populációt a természetnek való kiszolgáltatottság tartotta féken. Mivel a táplálékot teljesen a természet ajándékai jelentették, azok nagyon ingadozó és korlátozott mennyisége szabott határt az eltartható népességnek. E korban az ember még nem tudta növelni az általa lakott terület eltartó képességet. Ha egy területen a népsűrűség túllépte a gyengébb évek természetes hozamát, a lakosság jelentős hányada éhen halt. Ezt nem kellett a közösségnek szabályozni.
Az eltarthatóság határt az ember először azzal lépte át, hogy az eltarthatónál nagyobb népesség új életteret keresett magának. Fajunk rendkívül rövid idő, néhány tízezer év alatt, szinte minden természeti környezetben megjelent és berendezkedett. A berendezkedése a természeti környezetnek megfelelően nagyon eltérő volt. Amíg az emberszabású majmokat és az előembereket a homo sapiens eddigi életénél sokkal hosszabb idő alatt is, a nagyon korlátolt, homogén természeti környezethez való ragaszkodás jellemezte, az ember nagyon rövid idő alatt szinte minden természeti környezetbe berendezkedett. Ez volta az első jele annak, hogy az agya képes a legkülönbözőbb természeti környezethez való alkalmazkodást végrehajtani.
Fajunk őstörténetének kutatói is megelégedtek azzal, hogy feltárták a még fennmaradó ősi kultúrák életmódját, megcsodálták azok következetességét, racionalitását, de fel sem mérték ennek a képességnek a történelemformáló jelentőségét. Az ember rendkívül fejlett agának köszönhetően az egyetlen emberszabású emlős, amelyik néhány tízezer év alatt, szinte minden természeti környezethez tudott alkalmazkodni, és ezekben sok tucat nyelvet, kultúrát alakított ki. Ezzel óriási választékot kínált a jövő kihívásai számára.
A nagy választékkal megteremtette a további fejlődésének alapján, hogy mindig a választékok sokasága állt rendelkezésre, ha előbbre kellett lépni.
A természetnek való kiszolgáltatottságot a növénytermelés és az állattenyésztés térhódítása lépte túl. Az ember élete ettől kedve elsősorban a saját munkájának eredményétől függött. Amit a természettől kapott, egyre nagyobb mértékben a saját munkájának termékeivel egészítette ki. Nagyon gyorsan a gyűjtögetett termék másodlagossá vált.
Az állattenyésztés a vadászattal szemben mintegy tízszeresére, az önözéses földművelés a szavannai gyűjtögetéssel és vadászattal szemben százszorosára növelte a megművelt terület eltartó képességet. Az emberiség történetében az volt az első gyors és nagy létszámváltozás. Néhány évszázad alatt az emberiség létszáma többszörösére nőtt. Eddig a legfeljebb évi ezrelékes növekedés jellemezte fajunk mintegy hatvanezer évét. Ekkor megugrott az eltartható népesség. A gyors népességnövekedés csak rövid ideig tarthatott, mert a népsűrűség gyorsan elérte az eltarthatóság határát. Meg kellett állítani.
Erre jöttek létre az osztálytársadalmak.
Érdekes módon, nyomát sem találtam annak, hogy valaki kereste volna az osztálytársadalmak létrejöttének okát. Márpedig, ha minden állattenyésztő, növénytermelő és kereskedő társadalom osztályokra tagozódott, annak objektív oka volt. Az objektív ok a túlnépesedés féken tartása volt. Ezt bizonyítja, hogy minden osztálytársadalomnak csak négy olyan közös funkciója volt, amik a túlnépesedést fékezték. /Ezek részletes kifejtéséről könyvem készült.)
A társadalomtudomány eddig csak az osztálytársadalmak közti különbségeket hangsúlyozta, ami az uralkodó osztály és a tulajdonforma változásában jelentkezett. A társadalmak mindegyikét létrehozó közös okra utalás sem történt. Minden osztálytársadalomnak elsősorban az elviselhetetlenül gyors népszaporulatát kellett fékezni. Ha a társadalom nem lett volna emberpusztító, hanem olyan, amilyennek a kritikusai javasolták, a népessége elviselhetetlenül gyorsan növekedett volna. Ez az osztálytársadalmak pusztulását vonta volna maga után.
Azt senki nem vonhatta kétségbe, hogy társadalom javítását célzó reformok mindegyike a népesség növekedését gyorsította volna. Tehát az osztálytársadalmak működésének minden reformját azzal kellett volna kezdeni, hogyan lehet a népesség növekedését megállítani. Aki erre nem ad receptet, annak nincs alapja arra, hogy a meglévő viszonyokon változtasson. Márpedig ilyen javaslat, tudomásom szerint, tudományos igénnyel, nem merült fel.
A túlnépesedés veszélyét sem a klasszikus, sem a marxista, sem az újabb közgazdasági iskolák nem vetették fel. Ezzel szemben a népesség csökkenéséből fakadó pénzügyi nehézséget tekintik társadalmi veszélynek. A közgazdaságtudomány a népesség növekedéssel járó többletfeladatokról szót sem ejtet.
A nacionalisták pedig még ma is a nemzetük egyik főfeladatának a népességnövelését tekintetik, és ez ellene ható alacsony gyermekvállalást nemzeti katasztrófának minősítik.
A tudományos és technikai forradalom fajunk történetének legnagyobb változását a népszaporulat leállításával hozta előbb a nyugati civilizáció puritán népei, majd a konfuciánusok számára is. A jelenkor legnagyobb tragédiája viszont abból fakad, hogy a népesség háromötöde rákosan szaporodik.
A mennyiségi változások óriásiak.
Hét milliárdra nőtt az emberiség száma. Ez a mennyiség nemcsak a természet számára elviselhetetlen, de a háromötöd számára a felzárkózás lehetőségét zárja ki. Az emberiség számra a természeti környezet egészére először jelent általános veszélyt a túlnépesedés. Ezt súlyosbítja, hogy a növekedés szint kizárólag ott történt, ahol kártékony, nem férhet össze a fejlődéssel.
A szaporodása szempontból fajuk története három korszakra osztható.
I. A gyűjtögető, vadászó, halászó életmód szinte nem járt negatív környezeti hatással. Kevés ember élt, mindenütt nagyon gyér, a természeti környezetet nem veszélyeztető sűrűségben.
II. Az önözéses földművelés és állattenyésztés lényeges hatással volt a természeti környezetre, de a környezetromboló hatásuk a természeti környezet viszonylag nagy hányadát érintetlenül hagyta.
Az önözéses földművelés az eredeti természeti környezetéből szinte semmit nem hagyott. Ez a termelési mód, ahol megjelent, korábban elképzelhetetlen népsűrűséget szült. Az öntözéses földművelést folytató magas-kultúrák, a száraz éghajlatú tájakon, semmit nem hagytak meg az eredeti természetből, ott az eredeti növény- és állatvilág nyomtalanul eltűnt. Ott máig az odavitt haszonnövények és háziállatok jelentetik a flórát és faunát.
Kicsit, de nem lényegesen más a helyzet ott, ahol a trópusokhoz közel, a nagyon tagolt terepviszonyok ellenére, a nagyon magas csapadék tette lehetővé az esővízzel való öntözést. Ez jellemző Dél-kelet Ázsiára, és a két eredeti amerikai magas-kultúrára. Ezeknél az önözésre alkalmatlan, és az otthagyott térségekben az eredeti növény és állatvilág jelentős hányada túlélte a nagy népességsűrűségből fakadó természetrombolást. Ezek esetében a tartós természetrombolás nem annyira a művelési módból, hanem a gyűjtögetőnél százszor nagyobb népsűrűségből fakadt.
A pásztorkodás a túllegeltetéssel, és a faállomány elpusztításával okozta az eredeti természet lényeges rombolását. A pusztítás különösen nagy volt a kontinentális eurázsiai sztyepén. De minden pásztorkodás elvégezte a maga természetrombolását. A természetpusztítást nem annyira a sűrű lakosság, hanem a sűrű állatállomány, a legeltetés, valamint az, hogy a pásztorkodásra alkalmas, viszonylag száraz éghajlatú térségek nagyon sérülékenyek az emberi beavatkozásra.
Az ipari forradalom előtt még földünk területének többségén nagyon gyér volt a népsűrűség, és a lakható térségek kilenctizede még nem, vagy nem korrigálhatatlanul sérült.
Az osztálytársadalmak ötezer éve alatt a természet nagy károsítása az utolsó száz évben történt. Ekkor indult el a népességrobbanás, akkor rendezkedett be a nyugati kultúra a korábban alig lakott két Amerikában, Ausztráliában, és betelepült Szibéria. A 20. század közepére csak a trópusi erdők maradtak az eredetihez hasonló állapotban.
Nagyon kevés gazdaságtörténész, illetve természetvédő figyelt fel arra, hogy a vasúthálózat kiépülése milyen mértékben teremtette meg a technikai lehetőségét annak, hogy a vízi utakon nehezen hasznosítható térségek is betelepüljenek, illetve az ilyen területek természeti erőforrásai is kiaknázhatók legyenek.
A legnagyobb természetromolás nem a gazdaság gyors növekedéséből, ahogyan a zöldek hirdetik, hanem a túlnépesedésből fakadt.
Az egészségvédelem és a gyógyítás technikai forradalma nagyon gyorsan és nagyon olcsón leszorította a halálozást ott is, ahol a kulturális és gazdasági színvonal az eltarthatóságot nem növelte, az elmaradt világban. Még nem mondta ki senki, hogy a természeti környezet a válságát nem a gazdasági növekedés, hanem a túlnépesedés okozza, hogy ott robbant a népszaporulat, ahol ennek a kezelése a legkevésbé oldható meg.
III. A tudományos és technikai forradalom minden rövid száz év alatt, megteremtette a megoldások lehetőségét. A mai korra is jellemző, hogy a kortanúi nem veszik tudomásul mi törtét, történik körülöttük. A társadalomtudomány sem ismert fel, hogy világ kéthatodán, az elmúlt hatvan évben fajunk történetének legnagyobb, legjelentősebb társadalmi átalakulása robbant be.
A közgazdaságtudomány azt tatja, hogy még mindig kapitalista társadalomban élünk, ami legfeljebb emberségesebb lett, mint korábban volt. Nem veszi tudomásul, hogy a kor leggazdagabb, legiskolázottabb demokráciái jobban különböznek a század eleji tőkés múltjuktól, mint az, a rabszolgatársadalomtól.
A várható életkor, és az átlagos testmagasság, a jólét két legmegbízhatóbb jellemzője, az utóbbi száz éven többel nőtt, mint előtte fajunk egész élete során. A kor közgazdászai nem kezelik jelentősgének megfelelő módon, hogyan nőtt meg az élet átlagos hossza, hogyan nőtt az iskolázottság, hogyan értékelődött fel a tehetség és erkölcs, hogyan csökkent le a váratlan haláltól való félelem, mert csak azt mérik, amit pénzre lehet váltani, de azt nem, amit nem lehet pénzre váltani. Az utókor csak mosolyogni fog azon, hogy a tudományok diadala korában a társadalomtudomány nem tekintette eredmények az élet meghosszabbodását, a halálfélelem visszaszorulását.
Az osztálytársadalmakban ötezer év alatt nem javultak annyit az életfeltételek, mint az elmúlt ötven évben az emberiség kétötöde számára. Ma a nyugati és távol-keleti demokráciákban a munkások számos fontos tekintetben jobban élhetnek, mint száz éve a leggazdagabbak. Nem csak a jövedelem nagyságát, hanem számos kényelmi eszköz általánossá válást is figyelembe kellene venni. A legtöbb mai általános kényelmi feltétel száz éve még senki számára nem volt elérhető. Jobb az egészségi ellátásunk, jobbak a tanulási lehetőségünk, nagyobb a térbeni mozgásszabadságunk, jobb az egymással való kommunikációnk, stb. Emberibb módon élhetünk, mint kétszáz éve a királyok, és száz éve a leggazdagabbak.
Alapvető minőséi változást hozott a technikai fejelődés területén, hogy az új technikának nemcsak az eszközök feltalálásához és elkészítéséhez, de a működtetéséhez is a korábbinál képzettebb, tehetségesebb, és erkölcsösebb munkaerőre van szüksége. Ennek hatására, a munkaerő egészével szemben kielégíthetetlen minőséi igény keletkezett. Ennek az igénynek köszönhető, hogy a társadalom gazdasági érdekévé vált a minél magasabb képzés, a képességek feltárása, és erkölcse.
Fajunk történetének legnagyobb eredménye, hogy a jólét növekedése és az élet meghosszabbodása ellenére az iskolázott és gazdag társadalomban, nem kell félni a túlszaporodástól. Amelyik társadalom eljutott az iskolázottság és az anyagi jólét bizonyos, ma már sokak számára elérhető szintjére, megszabadul fajuk történetében a legtöbb szenvedést okozójától, a spontán túlnépesedéstől. A kor embere a kor legnagyobb eredményét, az alacsony gyermekvállalást, a társadalom jövőjét veszélyeztető erkölcsi bűnnek tekinti.
(Ez a könyv fő mondanivalóját az jelenti: fajuk történetének legnagyobb problémája az volt, hogy a még mai mértékkel mérve szegény életmód javulása is túlnépesedést okozott.
A jelenkorban bebizonyosodott, hogy az ember, ha puritán, azaz előrelátó, iskolázott és jómódú, akkor meg annyi utódot sem vállal, ami a létszáma tartásához elegendő. Ahol a társadalom belépett ebbe a fejlődési szakaszba, megoldódott az emberibb élet minden problémája.)
Az osztálytársadalmak olyan kor termékei voltak, amiben nem lehetett megengedni, hogy a lakosság többségének életviszonya jelentősen javuljon, mert ennek a népesség gyors növekedése lett a következménye. E társadalmaknak a csökkenő munkaerőigénye nem több és jobb, hanem minél kevesebb, és minél gyengébb képességű munkaerőt igényelt. Ezzel szemben a jelenkori fejlett társadalomban a minőségi munkaerő igény kielégíthetetlenül megnőtt, a gyenge minőségű pedig hasznosíthatatlanná vált.
A munkaerő minőségét csak a jövedelme és az iskolázottsága növelésével, és az állam tudatos esélyegyenlőséget szolgáló szerepével lehet fokozni.
A társadalmi fejlődés, az életszínvonal és az iskolázottság, a világ fejlett hatodában eljutott odáig, hogy leállt a túlzott gyermekvállalás. A történelemben először fordult elő, hogy a társadalom megengedhette az életviszonyok javulását.
Megszűnt a tudásvágy kielégítésének negatív következménye. Ellenkezőleg, annak gyarapítása lett a társadalom elsődleges feladata. A fajunk történetével foglalkozó tudósok sem tudták elfogadni, hogy a tudásvágy érvényesülésének elfojtása az osztálytársadalmakban társadalmi érdeket szolgált. Fajunk túlszaporodásának féken tartását szolgáló eszközök között, tudásvágy elfojtása is nélkülözhetetlen volt.
Az emberek életviszonyainak javításhoz korábban is a legjobb eszköz a rendkívül fejlett agyunk hasznosítása lett volna. A jobb életviszonyok azonban a népességnövekedést okoztak volna.
Ez volt az oka annak, hogy a racionális ismeretek, a tudomány és technika fejlesztését minden osztálytársadalom igyekezett elfojtani. Az emberi szellem kibontakozása tekintetében fajunk eddigi élete során tized annyi ismeretet nem halmozott fel, nem hasznosult, mint az utóbbi száz évben, és ez még mindig gyorsuló ütemben gyarapodik.
Közel ötven éve a francia történészek mutatták ki először, hogy a kiscsaládos jobbágyrendszernek köszönhetően, Európa nyugati felén, ezen belül is az Alpoktól északra, a házasságok, és ennek következtében a gyermekvállalás jó tíz évvel kitolódott a világ minden más kultúrájához képest.
Ennek két történelemformáló következménye lett.
Egyrészt az anyák 3-4 gyermekkel kevesebbet szültek, másrészt a gyermekeket maguk az érett korú szülők nevelték, nem a nagycsalás öregei.
1. A kiscsaládos társadalmi építmény volt a túlnépesedés leghumánusabb eszköze. A késői házasság világosította meg előttem, hogy mikért volt a nyugati kultúra sokkal humánusabb, mint minden más magas-kultúra. Az anyák nem szültek annyi, a térségük eltartó képességét meghaladó utódot. (Akkor még nem ismertem fel, hogy minden osztálytársalomnak elsődleges feladata a túlnépesedés elleni védekezés.)
2. A kiscsaládos társadalom páratlan nyugat-európai találmány volt. Máig feltáratlan, hogy a rabszolgákkal működtetett mezőgazdasági nagyüzem hogyan, és miért lett kiscsaládos jobbágygazdaság. Ezt a mindennél fontosabb történelemformáló tényt a történészek még arra sem méltatták, hogy keressék az okát, és a feltárják a megvalósulási folyamatát. Minden osztálytársadalom legnagyobb problémája a túlnépesedés elleni védekezés volt. Csak a nyugat-európai feudális társadalom élt ennek érdekében a kevesebb gyermeket vállaló kiscsaládos jobbágyrendszerrel. Ennek a többinél sokkal kevésbé kegyelten módszernek számos társadalmi és gazdasági előnye volt.
3. A nyugat-európai társadalomban a szülők nevelték a gyermekeiket. Erre a történészek máig nem figyeltek fel. Természetesnek tartották, hogy a Nyugaton a gyermekeket a szülők nevelték. Meg sem nézték, hogy ez minden más kultúrában másként volt. Azokban az anya és gyermeke közötti kapcsolat csak a szoptatás idejéig volt szoros. Azt követően az anyák munkára jártak, a gyermekek nevelése a külső fizikai munkára már képtelen öregekre és a gyermekek közösségére maradt.
4. A kiscsaládos jobbágyrendszer volt az egyelten, ahol a családi hatalom és a munkavégzés összeforrt. Egyetlen kultúra volt a világon, ahol a munkája gyümölcse felett az rendelkezett, aki létrehozta. A minden más társadalomra jellemző nagycsaládokban a munkaképesek dolgoztak, a munkájuk gyümölcsét azonban a már munkaképtelen öregek kezében volt. Korábban csak azt tudtam, hogy a beosztás, a takarékosság ott válik jellemzővé, ahol a téli átvészelésére be kell rendezkedni. A kiscsaládos rendszer, és a kolhozgazdálkodás elemzése azonban megtanított, hogy a puritán viselkedésnek a kiscsaládos rendszer is elengedhetetlen feltétele volt.
5. A nyugati kultúra nagy szellemi áramlatai csak a kiscsaládos társadalmakban találtak fogadtatásra. A nyugati ereszténység, a reneszánsz, a reformáció, a felvilágosodás, a polgári demokrácia és a jelenlegi jóléti társadalom terjeszkedése lényegében a kiscsaládos kultúra térségén belül maradt, a nagycsaládos kultúrák képtelenek voltak a tudomány és a technikai eredményeinek hatékony befogadásra.
Ennyi is bőven elég annak bizonyítására, hogy Európa nyugati felének a történetében a legfontosabb, legnagyobb hatású tény a kiscsaládos társadalom létrehozása volt. Máig szinte minden további erre épült.
Kelet-Ázsia túlnépesedett lakossága a tapasztalatok alapján állt rá a kevesebb gyermeket vállaló családtervezésre, majd Kínában a 20. századvégén, a bölcs diktatúra kényszeríttette ki a kevés gyermek vállalását. Aligha vitatható, hogy Kína a történelemben páratlan sike

Szólj hozzá!

Csökkentse költségeit ! Növelje fénycsövei élettartamát, csökkentse áramfogyasztását egyszerre. Van megoldás:www.energiatakarekos.com

A bejegyzés trackback címe:

https://kopatsysandorgondolatai.blog.hu/api/trackback/id/tr281075581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.