Kopatsy Sandor gondolatai

Kopátsy Sándor                 EP                   2009-04-04

 

 

Ideje volna, hogy egyszer végiggondoljuk, kik, és hogyan juttatták ide az országot.

A rendszerváltás óta csak az ellenzék mondott egyoldalú politikai véleményt a másik félről, és minden nehézségét a másik fél hibáival magyaráztak, de a tárgyilagos elemzés máig hiányzik. A politikusok és történészek ugyan szorgalmasan munkálkodnak azon, hogy bebizonyítsák, hogy akkor minden rossz volt a maihoz képest, még arról is, ami bennünket a jelenlegi katasztrofális helyzetbe hozott. Szinte minden jelenlegi hibáért és bűnért a Kádár-korból öröklött reflexek a felelősek.

Az Antall-kormány csúfosan megbukott, de Antallt sikeres államférfinak tartják.

A Horn-kormány megbukott, pedig kétharmados többségben kormányzott, tehát nem is volt olyan ellenzéke, ami hibákra kényszeríthette volna.

Az Orbán-kormány ugyancsak megbukott a következő választáson, pedig nyerésre állt, csak ők hibázhattak.

A Fidesz elvesztette a következő két választást is, pedig neki állt a zászló. D fel sem merült, hogy ők hibáztak.

A Gyurcsány és kormánya csúfosan megbukott, de sem az ő, sem a pártja nem látja be, hogy ők hibáztak.

Húsz év után olyan válságos helyzetbe zuhant az egész magyar politikai elit. Leginkább azonban a baloldal, a szocialisták és a liberálisok. Már egy évvel a ciklus lejárta előtt elkerülhetetlennek látszik a kétpártrendszer, amiben a Fidesz kétharmados többséget élvezhet. Csak az érdekeltek nem látják, hogy a rendszerváltás óta folytatott úton nem mehet tovább, mégis az útjuk folytatásával kísérleteznek.

A csődhöz vezető húsz év elemzésével senki nem foglalkozik, pedig az ok világos. De ehhez az kell, hogy a világgazdaságot is pénzügyi csődbe kergette az angolszász liberális gazdaságpolitika. Nyugaton, még az angolszász országokban is nyíltan beszélnek arról, hogy az állam ellenőrző szerepének hiánya szülte a válságot, mi még mindig, ha nagy a baj, Bokros Lajossal kísérletezünk.

Itt Az idő, hogy kimondjuk:

- Akkor hozták létre azt az állapotot, amiben kevesen dolgoznak, akkor zártak ki másfélmillió embert a munkaerőpiacról.

- Az óta fizetnek abnormálisan kevesen az államkasszába, és sokat kell kivenni a munkátlanok ellátására.

- Ennek lett szükségszerű következménye a költségvetési hiány, és az erkölcsi leromlás.

Ebből fakadóan, a kilábalás első feltétele, hogy teremtsünk legális munkaalkalmat a húsz éve nem dolgozók számára. Aki nem ezzel indul, azt nem szabad a hatalomra engedni, még akkor sem, ha most, először állami pénzforrást kell teremteni, mert a pénzügyi világ bizalma nélkül tovább romlik a helyzetünk. De a pénzügyi világ megelőlegezett bizalma nem segít tartósan, ha nem fogunk szinte mindenikit munkához, ha a húsz éve járt úton megyünk tovább.

 

 

A társadalmi és gazdasági katasztrófát azok indították útjára, akik az el nem adható, és veszteséges vállalatokat felszámolták. A rendszerváltás azzal ásta alá az ország jövőjét, hogy nem vette tudomásul, hogy a veszteséges vállalatot csak akkor szabad leállítani, ha helyére gyorsan lép egy másik, amelyeik legalább ennyi munkaerő foglalkoztat, legalább ennyi állami bevételt kínál, és még nyeresége is lesz. Amíg ilyen nincs, a veszteséges vállaltot fenn kell tartani.

A klasszikus tőkés közgazdaságtanon nevelkedett közgazdászok szerint csak az a vállalkozás hasznos, amelyiknek nyeresége is van. Vagyis a tőkés számára csak az értékes, ami profitot is termel. Ez azonban soha nem volt igaz. A társadalom számára minden olyan munkavégzés hasznos, ami valamiféle jövedelmet termel. Ez a jövedelem lehet a dolgozóé, a társadalomé és a tulajdonosé, vagyis bér, adó, az avulásának térülése vagy profit. Fajunk azért maradt meg, mert minden jövedelemtermelést, és az értékvesztést mérséklő munkát elvégeztek. A múltban a társadalmak gyakorlatilag egyszerű újratermelő voltak, melyek döntően ilyen munkákat végeztek. Az volt a szerencséjük, hogy nem volt felettük olyan ostoba állam, ami az ilyen munkavégzést lehetetlenné tette. Nemcsak a múltban, hanem a jelenben és a jövőben is csak az olyan társadalom életképes, amelyik, minden olyan munkát elvégez, ami hozzájárul az újratermeléshez.

A bővítetten újratermelő társadalmakban is a munkák jelentős hányada önmagában nem volt jövedelmező. Elpusztult minden olyan társadalom, amelyikben csak olyan munkát végeztek, ami önmagában is jövedelmező, vagyis a létrehozásával járó költségeknél nagyobb értéket termelt. Márpedig nálunk a rendszerváltás után a liberális közgazdászok ilyen társadalmat hoztak létre, leállítottak minden olyan vállalkozást, felszámoltak minden munkaalkalmat, ami nem hozott l étre a ráfordításoknál nagyobb értéket.

Más kérdés az, hogy ez ilyen vállalkozásokat hatékonyságuk alapján rangsorolni kell. Vagyis, minden olyan vállalkozást, munkavégzést le kell állítani, amelyik helyébe hatékonyabbat lehet állítani. A mi közgazdászaink is abban gondolkodtak, hogy a leállított vállaltok helyében gyorsan létrejönnek olyanok, amelyek ezeknél hatékonyabbak. Ennek a reményüknek ugyan semmi alapja nem volt, de húsz sem hozott eredményt, ma annyian dolgoznak, amennyi a veszteséges vállaltok leállítása után maradt. Semmi okunk abban reménykedni, hogy a piac, belátható időn belül, létrehoz másfélmillió munkahelyet. Minden olyan kormányprogram csak fokozza a végső bajt, amelyik nem oldja meg a másfélmillió munkaalkalom létrehozását. Márpedig egyelőre ilyennel a kiválasztottak nem álltak elő, sőt. Jellemző, hogy a pénzügyi egyensúlyt olyan programmal akarják javítani, ami még a jelenleginél is kevesebb munkaalkalmat jelent. Egyetlen munkahelyteremtésre nem tesznek javaslatot, ugyanakkor munkahelyeket akarnak megszűntetni.

Akinek fogalmai vannak a munkahelyteremtés lehetőségeiről, az szinte csak három ágazatra, a belterjes mezőgazdaságra, a lakásépítésre és a turizmusra gondolhat. De a miniszterelnök jelölteknek ilyen gondolatai nincsenek.

Azt talán senki sem látta előre, hogy a munkanélküliség milyen erkölcsi, tudati károkkal fog járni. A szocialista viszonyok között nem ez, hanem a túlfoglalkoztatás problémái jelentkeztek. Márpedig a pénzügyeink összeomlásánál is nagyobb károk származtak, és főleg származni fognak abból, hogy ez a leszakadt réteg eleve gyenge munkamorálja még sokkal rosszabbra süllyed, hogy erkölcsi összeomlás következik be, amit a következő, gyermekben gazdag generáció fokozott mértékben örököl.

A rendszerváltással járó munkaalkalom csökkentést fokozta Kína, általában Kelet-Ázsia gyors felemelkedése, ami világméretekben óriási túlkínálatot hozott létre a tömegáruk termelésében, ezzel az ipar betanított munkaerővel dolgozó ágazataiban. Ennek következtében az ipar képzetlen és betanított munkaerőigénye a drágább munkaerővel dolgozó társadalmakban nagyon lecsökkent. Új munkaalkalmat csak a mezőgazdaságban, a lakásépítésben és a turizmusban lehet teremteni. Ezzel azonban a kormányprogramok nem foglalkoznak.

A liberális közgazdászok állandó siráma a magas adó, és bérjárulék. Ez nem magas, mert szinte egyetlen terülten nem költünk sokat, hanem az a baj, hogy nagyon kevesen fizetik be a szükséges állami bevételt, és aránytalanul sokakról kell, munkaalkalom hiányában, az államnak gondoskodni.

A liberális közgazdászok, és a kormányfőjelöltek a nyugdíjat akarják csökkenteni, mert nincs rá elég fedezet. Fel sem vetik, hogy a fedezet bőven elég volna, ha ma is annyian fizetnének nyugdíjjárulékot, mint a rendszerváltás előtt. Ha másfélmillióval többen fizetnének, felesleg keletkezne!

A rendszerváltás módjából következően a költségvetésbe befizető munkavállalók száma harmadával, a bevétel ötödével csökkent. A kiadás pedig hatodával nőtt. Létrehoztunk egy olyan államot, amiben abnormálisan kevesen dolgoznak, még kevesesebben adóznak, ugyanakkor a szociális kiadások megkétszereződtek. Az ilyen állambannem lehet az adókat annyira emelni, a szociális hálót olyan alacsony szinten működtetni, amimellett nincs költségvetési hiány.

Ennél is nagyobb, és tartósabb, évtizedekre kiható kárt okozott a munkaerő alsó harmadának, a cigányság szinte egészének, krónikus anyagi és erkölcsi leszakadása. Ezt a kárt ma még megbecsülni sem lehet.